Olvastam egy cikket. Az írót nagyon jól ismerem. Hajléktalan. A mű kiváló, és szívbe markoló. Istennel vitázik a sorsa miatt. Az olvasónak bűntudata lesz, amikor olvassa a meleg lakásában, a laptopján, interneten. Az érzés órákkal később is ott motoszkál benne. Gondolkodik.

Negyven négyzetméteren lakunk hárman a fiaimmal. A nagy már dolgozik éhbérért, a szakmájában nem tud elhelyezkedni. A kicsi még tanul. Az idén érettségizik.
A hiteleim a rezsivel durván százhatvanezer, a maradék harminc az összes többire megy. Az első gyermekem születése óta így folyik az életem. Huszonegy éves voltam akkor.

Azóta érettségiztem, kitanultam több szakmát, felsőfokú szakvizsgát tettem. Mindezt szabadidőmben, saját pénzemen. Az így megszerzett tudással kerültem egyre jobb-magasabb beosztásba.  Soha le nem tiporva másokat.

Bélelt nadrágot varrtam magamnak, mert olcsóbb így. Áthúztam a konyhai székeken a huzatot, mert a régi foszlásnak indult. Falat csiszolok, glettelek, festek néhány évente.
Folyékony mosószert készítek mosószappanból, ecetet, sót használok fehérítésre, meg szódát. Hasonló praktikákat bevetve takarítok is.
Az ételeimet magam készítem el. Egy üzemi konyhai étkezés árából így négyszer lakom jól.
Dohányzom. A cigarettámat magam tömöm.

Most itt van jó tollú hajléktalanunk, a megható soraival. Nem általánosságban beszélek, hanem konkrétan róla.

Nem fizet se hitelt, se lakbért, se rezsit. Nem költött bútorra, mosógépre, hűtőre, tűzhelyre se. Csak lakik valakinél mindig, aki szereti és szánja őt. Volt idő, amikor éppen nálam. Életem második fedél nélkülije volt. Korábban éveken át segítettem már egy nincstelen kamionost.

De térjünk vissza most sanyarú sorsú írónkhoz.
Valaha lakása volt Budán, gyönyörű kilátással, és hatalmas háza a Duna-kanyarban. Két diplomával volt jó állása is. Most szakmunkásként dolgozik, nincs bejelentve. Már nem bírná a bezártságot egy irodában - mondta.
Naponta legalább egyszer ingyen étkezik könyörületes barátnői jóvoltából. A többi étkezést frissen sült pultokból oldja meg.
A laptopot - melyen remekei születnek - ajándékba kapta, ahogyan a ruhatárát sem maga finanszírozza.
Dohányzik ő is, kész cigarettát szív, bár többen is megajándékoztuk már töltővel. Pocsék a házi készítésű - mondja, miközben kér egy szálat tőlem. A gyógyszer ingyen jár neki. Én egy heti kosztpénzért váltottam ki a gyógyszereimet, mert megfertőztek influenzával a ügyfeleim.

Amikor visszakértem a lakásom kulcsait, nem vette a fáradságot, hogy visszahozza. Nem nézett azóta sem a szemembe. Nem mondta, hogy köszöni, amit eddig érte tettem. Azt se, hogy Isten veled! Már másik nőnél lakik, és egy harmadikkal jár. Kitörölt az ismerősei közül a Facebook-on, sőt letiltott. Kényelmetlenné váltam számára. Hasznavehetetlen tárgy lettem. Megunt kacat. Idegesítő jelenség. Leginkább használt WC papírnak érzem magam.

Az írását amolyan karácsonyi meglepinek kaptam (a névnapomon), miután megköszöntöttem az övén – bár mint kiderült, nem ünnepli sosem. Érthető. Neki bármelyik nap lehet ünnep. És azzal tölti, akitől éppen kap valamit. Nekem elvétve akad egy-egy jeles nap az életemben. Pont annyi, mint általában másoknak.

A mostani karácsonyt akár bűntudatban is tölthetném. Nem vagyok elég jó. Nem vagyok elég empatikus. Nem dobok minden koldusnak húszast, és nem adok cigit sem minden kéregetőnek. Sőt a lakásomba sem engedek be idegeneket melegedni.
Már egészen pocsékul érzem magam. December 23-án, megajándékozva egy súlyos teherrel. Nem is igazi ajándék ez. Azt írta hozzá, hogy „nesze”.

De várjunk csak! Tizenhat éves korom óta fizetem becsülettel az aktuális adókat és járulékokat. A maradék pénzem már ennek is csak a harmada, s ebből fizetem még vásárláskor az ÁFÁ-t is. Nem stadionokra és focisták menedzselésére szántam. Nem politikusokat akartam jóllakatni belőle. Gyerekeket. Iskolákat szeretnék, ahol mindenki tanulhat. Lakásokat, hogy legyen tető mindenki feje felett. Munkahelyeket és jól működő vasútvonalakat. Jobb életet itt mindenkinek. Szóval rengeteget szánnék szociális kiadásokra.
El is mentem szavazni. Arra a pártra, aki szerintem szociálisan érzékeny. És támogatom, hogy legyen mindenkinek alapjövedelme. Mert aki megszületett, annak joga van élni emberhez méltó módon. És Te, Barátom, voltál-e szavazni? Tudom, hogy nem. Mondtad. Más dolgod volt. Csak segítséget vársz. Csak sajnálatot ébresztesz. Mert a tehetségedet csak erre tudod használni.

Vitatkozhatsz persze Istennel. Mondd, mit akarsz még tőle? Adott már neked bőven vagyont, tudást, tehetséget. Adott családot, lehetőségeket. Mit tettél mindezekkel? Hogyan jutottál idáig? Azon gondolkodtál-e már? Magadért mit tettél? Emlékszel-e még azokra, akiken átgázoltál eddig?

Mégis nyugodtnak ígérkezik számomra ez a karácsony. A második napjára havat is ígérnek a meteorológusok. A kedvesem biztosan felvisz majd a Mecsekbe megint. Nyáron is voltunk ott, amikor minden harsogó zöld volt, meg ősszel, amikor ezer színben pompázott a hegység. Forralt bort tölt majd nekem a termoszból – magának meg teát, mert vezet. Én fűszeres csókot adok cserébe, és soha többé nem gondolok azokra, akiket a barátaimnak hittem. Hiszen kitöröltek az életükből.