A második gyertya fényénél

amoriana képe

Sokszor mondták már nekem, hogy szeretlek,
majd hűtlenek lettek, vagy elfeledtek,
talán akad, ki néha gondol is rám,
előkerülök valamilyen listán,
de nem tudom, hányan szeretnek tényleg,
kiknek szívükben nem billent a mérleg
ellenkezőleg, vagy közömbösségbe.

Nem tudom, kik látnának szeretettel,
ha segítséget kérnék egyik reggel,
vagy az éj közepén beállítanék,
hogy szállást kérjek, mert kint talált az ég,
még ha nem is üldözne senki sem,
csak nem lenne egyebem, mint a hitem,
kifogások nélkül ki engedne be.

Mit is várhatnék én ettől a világtól,
hol szállást alig talált a Megváltó,
aki szeretni jött, nem válogatva,
mégis, épp hogy akadt neki egy pajta,
pedig mióta és mennyien várták,
hogy jöjjön és tanítson, gyújtson lámpát,
utat mutatva, mennyekbe vezetve.

Idén is ég már a második gyertya,
a kirakatokban ünnepi pompa,
Pest utcáin a karácsonyi fények,
most is, és mindig, olyan nagyon szépek,
várjuk az érkezést, ki ahogy tudja,
kinek kevésre, kinek többre futja,
és van, akiknek már nincsen semmije.

Sokan mondták már nekem, hogy szeretlek,
mégis oly kevés, akikkel  ünneplek,
a szüleim idén is hazavárnak,
és értük Uram, mindörökké áldlak,
köszönöm Neked, aki majd becsenget,
azokat, akiknek szíve beenged,
s engedd, hogy veled érjen éltem vége.

2015. 12. 06.

Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

http://cinke.origo-haz.hu/node/24012

Góth László

amoriana képe
amoriana
Offline
Csatlakozott: 2010/02/02

Elolvsastam, azért reménykedjünk, hátha még ki tudod Te is tárni a karod.

Köszönöm, hogy olvastad.

Antal Adrienn

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Adrienn... Nem tudni kell, érezni...

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet / Ein Gedanke hat mich verletzt toni 2021/06/10 - 09:33 2021/06/10 - 09:33
Irodalom Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyatról / Genaues Gedicht über die Abenddämmerung toni 2021/06/09 - 13:02 2021/06/09 - 13:02
Irodalom Arany János: Kertben / Im Garten toni 2021/06/08 - 08:12 2021/06/08 - 08:12
Irodalom Ambrozovics Dezső: Dal / Das Lied toni 2021/06/07 - 09:18 2021/06/07 - 09:18
Irodalom Radnóti Miklós: Írás közben / Beim Schreiben toni 2021/06/05 - 09:28 2021/06/05 - 09:28
Irodalom Radnóti Miklós: A félelmetes angyal / Der fürchterliche Engel toni 2021/06/03 - 08:55 2021/06/03 - 08:55
Irodalom Radnóti Miklós: Két karodban / In deinen beiden Armen toni 2021/05/31 - 07:51 2021/05/31 - 07:51
Irodalom Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket / Liebe das Kind toni 2021/05/30 - 09:16 2021/05/30 - 09:16
Irodalom Ady Endre: Hazamegyek a falumba / Ich gehe nach Hause in mein Dorf toni 2021/05/29 - 09:06 2021/05/29 - 09:06
Irodalom Radnóti Miklós: Erőltetett menet / Gewaltmarsch toni 2021/05/27 - 23:08 2021/05/27 - 23:08
Irodalom Petőfi Sándor: A Tisza / Die Theiss toni 2021/05/26 - 07:35 2021/05/26 - 07:35
Irodalom Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner toni 2021/05/24 - 06:24 2021/05/24 - 06:24
Irodalom Kozma Andor: Pünkösdi rózsa / Pfingstrose toni 2021/05/23 - 08:38 2021/05/23 - 08:38
Irodalom Gárdonyi Géza: Vilma / Vilma toni 2021/05/22 - 08:32 2021/05/22 - 08:32
Irodalom József Attila: Óh szív! Nyugodj! / Oh Herz! Beruhig dich! toni 2021/05/21 - 13:53 2021/05/21 - 13:53

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Aranyosi Ervin -- Legszebb szív zsuska 6 2013/02/26 - 22:22 2013/03/02 - 19:48
Audió Míg készülődött a csendem tamiska 10 2013/02/22 - 15:40 2013/03/02 - 15:51
Audió Tiszai P. Imre Rosszkedvűen csorgó idő Judit 5 2013/02/27 - 10:35 2013/03/02 - 01:01
Audió Góth László - Figyelmeztetés Góth László 9 2013/02/23 - 06:20 2013/02/26 - 22:02
Audió Kapinya Ilona-Aylon Tenger-Titok Judit 10 2013/02/12 - 23:33 2013/02/23 - 08:44

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50