Én és a vasárnapi Bankautomata

toni képe

Én és a vasárnapi Bankautomata

A bankautomatából pénzt akartam kivenni
de a kártyát előbb a sliccbe kellett betenni,
nem láttam, hogy az automata ki van kapcsolva
és mégis a kártyát beledugtam a lyukba.

A kártya nem akart a lyukba belemenni
de már a lyukból ki sem tudtam venni,
a kártyából még vagy két milliméter kinn volt
de se ki, se be nem ment, csak nyugodtan áll ott.

A másik automatánál ott egy csinos nő állt
kértem tudna e segíteni, de ő rögtön továbbállt,
ezt meglátta egy másik és rögtön odajött
figyelmeztetve mellettem egy halkat köhögött.

Hosszú körmével próbálta a kártyát kihúzni
mérgemben a gépet, össze tudtam volna zúzni,
mosolyogva rám nézett és segíteni is akart
de a kifestett díszes körme, a lyukba beakadt.

Majd kivette a fésűjét és azzal próbálkozott
de a próbálkozása azzal is hamar csődöt mondott,
erre a hajtűjét is a hajából gyorsan kihúzta
de a kártyát vele, a
lyukba még jobban benyomta.

Ekkor egy kis köpcös megállt a hátam mögött
nem szólt egy szót sem, csak hangosan nyögött.
Egy darabig csak állt, és mélyen szuszogva nézett
végre arrébb ment, és onnan nézte a képet.

De most ismét mellém állt egy másik ember
és megkérdezte halkan tudna e segíteni nekem,
meglepődve láttam ő volt az automata szerelő
és eddig csak szótlanul minket figyelt ő.

Uram, nem látja ez az automata már régen defekt
a cukrom abban a pillanatban a duplájára felment,
láttam volna, ha egy darab papírra kiírta volna
a kártyát akkor a lyukba bele sem toltam volna.

A kulcsával az automatát egyszerűen kinyitotta
az igazolványomat látva, a kártyám vissza adta.
Csak az a kérdés maradt a hölgy körmét ki fizeti meg
de mire megfordultam, már a hölgy régen elment.

Tóni      2016 Június 6

 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Radnóti Miklós: Töredék / Fragment toni 2021/06/12 - 08:31 2021/06/12 - 08:31
Irodalom Petőfi Sándor: Egy gondolat bánt engemet / Ein Gedanke hat mich verletzt toni 2021/06/10 - 09:33 2021/06/10 - 09:33
Irodalom Radnóti Miklós: Pontos vers az alkonyatról / Genaues Gedicht über die Abenddämmerung toni 2021/06/09 - 13:02 2021/06/09 - 13:02
Irodalom Arany János: Kertben / Im Garten toni 2021/06/08 - 08:12 2021/06/08 - 08:12
Irodalom Ambrozovics Dezső: Dal / Das Lied toni 2021/06/07 - 09:18 2021/06/07 - 09:18
Irodalom Radnóti Miklós: Írás közben / Beim Schreiben toni 2021/06/05 - 09:28 2021/06/05 - 09:28
Irodalom Radnóti Miklós: A félelmetes angyal / Der fürchterliche Engel toni 2021/06/03 - 08:55 2021/06/03 - 08:55
Irodalom Radnóti Miklós: Két karodban / In deinen beiden Armen toni 2021/05/31 - 07:51 2021/05/31 - 07:51
Irodalom Móra Ferenc: Szeresd a gyermeket / Liebe das Kind toni 2021/05/30 - 09:16 2021/05/30 - 09:16
Irodalom Ady Endre: Hazamegyek a falumba / Ich gehe nach Hause in mein Dorf toni 2021/05/29 - 09:06 2021/05/29 - 09:06
Irodalom Radnóti Miklós: Erőltetett menet / Gewaltmarsch toni 2021/05/27 - 23:08 2021/05/27 - 23:08
Irodalom Petőfi Sándor: A Tisza / Die Theiss toni 2021/05/26 - 07:35 2021/05/26 - 07:35
Irodalom Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner toni 2021/05/24 - 06:24 2021/05/24 - 06:24
Irodalom Kozma Andor: Pünkösdi rózsa / Pfingstrose toni 2021/05/23 - 08:38 2021/05/23 - 08:38
Irodalom Gárdonyi Géza: Vilma / Vilma toni 2021/05/22 - 08:32 2021/05/22 - 08:32

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40