Nagy Vendel Nem értem

Nagy Vendel képe

Nem értem



Így ötven felé az ember talán jogosan gondolhatja, hogy már mindent tud. Megette a kenyere javát, és már sok mindent tapasztalt, meglepetések nemigen érhetik. Mégis, mostanában gyakran azon kapom magam, hogy sok mindent nem értek. Megmagyarázni megtudom, de nem értem.

Az ember ebben a kissé korai tavaszban sétálgat a parkban, s nézi a Szekszárdon örvendetesen szaporodó szobrokat, és élvezi a nap erőlködő sugarait. Milyen csodálatos is a világ!
Sétálgatás közben az ember ha elfárad, akár le is ülhetne egy padra, s az áldott fényözönt úgy is élvezhetné. Így gondolhatták talán sokan mások is, mert nem igen van szabad pad a fasorban a buszmegálló felé. Diákok ülnek a padokon, látszik hanyagul félre dobott hátitáskájukon, hogy tanulók. Ezzel talán nincs is baj, de mégis fura a dolog.
S nem értem! Miért nem a szép barnára festett széles, kényelmes padon ülnek, hanem az egydeszkányi háttámlán? Negyvenhatos sáros bakancsukkal az ülőkét tapossák, s bőszen szotyoláznak. Talán ebéd helyett, mert a kupac csak gyűlik.
Én nem szívesen akasztom össze a bajszomat tízen - húszon éves fiatalokkal, s nem csak azért mert nekik bajszuk és szakálluk is van, nekem pedig nincs. Pedagógus mivoltomból tudom, hogy az ilyen lelkületű fiatalokból milyen reakciót válthat ki egy számukra kioktatásnak tűnő kérdés. Bátorságomat összeszedve azért mégis csak megkérdeztem: a padon ülésnek, miért pont ezt a módozatát választották? Hiszen kényelmetlen, s beszennyezik az ülőkét is.
Az azonnali anyázás elmaradt, mert őket is meglepte a " bátor" rákérdezés. Aztán egyikőjük unottan válaszolt:" azért mert a pad sáros!" Szerintem addig nem volt az, amíg ők fel nem ültek a kakas ülőre, de ez már nem bizonyítható. Gondolták, a vén hülének lehetne jobb dolga is, de már nem is foglalkoztak velem. A szotyi kupac pedig csak gyűlt, s gondolom nem ők söpörték össze. Jó, hogy az Isten teremtett a múzeum köré galambokat is.
S végig gondoltam: mekkorát változott a világ. Ha gyermekkoromban véletlenül bicikliztem a járdán, a rendőr kiszedte a szelepet a kerékből, s tolhattam tovább a kerékpárt. Ma mindenki a járdán biciklizhet. Vagy: ha az utcán ettünk, mindenki azt gondolta, szegények vagyunk, pedig egy szelet zsíros kenyérrel milyen jó volt szaladni a focipályára. Ma már minden sarkon hamburgeres löki az utcára a portékát, had egye a dolgozó. Vagy: ha volt egy kis dugi pénzünk, a nadrág zsebébe rejtettük, nehogy valaki meglássa.
Ma az utcai automatákból tízezreket vesznek ki mindenki szeme láttára.
Mekkorát változott a világ! Miért ne történt volna változás padon ülés ügyben is? Ma ez a divat! Rosszul értelmezett divat a fiatalok részéről, mert még eddig nem láttam nyolcvan éves nénikét padok karfáján ülni a buszmegálló felé az SZTK-ból jövet-menet.
Szóval nem értem! Megmagyarázni megtudom, de nem értem.
Sok mindenre lehet még ráülni, de például a WC felhajtott deszkájára igen veszélyes.
 
2006-04-05
 
Nagy Vendel



 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20
Irodalom Kisteleki Ede Tisza / Theiss toni 2024/02/27 - 08:56 2024/02/27 - 08:56
Irodalom Szulik József: Hit, remény, szeretet / Glaube, Hoffnung, Liebe toni 2024/02/26 - 08:35 2024/02/26 - 08:35
Irodalom Wilhelm Busch: Kritik des Herzens / A szív kritikája toni 2024/02/25 - 08:20 2024/02/25 - 08:20
Irodalom Szulik József: Csalékony tavasz / Trügerischer Frühling toni 2024/02/24 - 07:41 2024/02/24 - 07:41
Irodalom Rigó Tibor Elfogyni látszik minden / Es scheint alles zur Neige gehen toni 2024/02/23 - 08:44 2024/02/23 - 08:44
Irodalom Rigó Tibor Csak egy lépéssel / Wen wir nur ein Schritt toni 2024/02/22 - 09:00 2024/02/22 - 09:00
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2024/02/21 - 08:31 2024/02/21 - 08:31
Irodalom Feleki Sándor Őszi Rózsa / Herbstaster toni 2024/02/20 - 07:42 2024/02/20 - 07:42
Irodalom Rigó Tibor Vannak időszakok / Es gibt Zeiten toni 2024/02/19 - 09:48 2024/02/19 - 09:48
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Két csillag / Zwei Sterne toni 2024/02/18 - 08:46 2024/02/18 - 08:46
Irodalom Szász Károly Petőfí bölcsője s sírja / Der Wiege und das Grab von Petöfi toni 2024/02/17 - 08:25 2024/02/17 - 08:25
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Az angyalokhoz / Zu den Engeln toni 2024/02/16 - 08:26 2024/02/16 - 08:26
Irodalom Jankovics Marczell Elszegényesedés / Verarmung toni 2024/02/15 - 08:24 2024/02/15 - 08:24
Irodalom Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban toni 2024/02/14 - 09:08 2024/02/14 - 09:08

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10