A pillanat

Füles képe

Van úgy, hogy a nagy körforgásban csak egyetlen pillanat marad meg az örökkévalóságnak.

A kis vízcsepp együtt élt testvéreivel a vízsokaság örvénylő kavalkádjában. Egy derűs szép napon a felszínre került, és boldogan lubickolt a szikrázó napsütésben. A Napnak ma különös ereje volt. Egyszer csak érezte, hogy elválik társaitól és elemelkedik a vízrengetegtől. Egyre könnyebbnek érezte magát, felszabadultan szállt a magasságba. Körülötte társai vidáman élvezték az eddig soha nem érzett lebegést. Akik már átélték ezt az élményt próbálták eloszlatni a szorongást azokban, akiknek első alkalommal sikerült bekerülni a kiválasztottak közé. Elmesélték, hogy majd mi vár rájuk. És úgy is lett: egyre lassabban haladtak felfelé, majd amikor végre megpihenhettek, összeállnak egy laza tömeggé, és egy váratlan pillanatban zuhanni kezdtek oda. ahonnan elindultak. A kis vízcsepp beleszédült az egyre fokozódó rohanásba. Ahogy közeledett, már érezte, hogy valami különleges helyre érkezik. Egy tarka rétet látott maga alatt, milliónyi sokszínű virággal. Mielőtt leért volna, a szél lelassította és néhány társával egy pókhálóban landolt. Megkapaszkodott az erős szálakban. A vihar lassan elvonult és újra előbukkant a Nap. Törékeny testén átsütött a sugár, szivárványt festve a környező világra. Csodálatos pillanat volt, amelyet csak egyszer élt meg életében.

A pók egy oldalszálon függeszkedett, amely egy levél takarásában volt. Itt próbálta átvészelni azt az időt, amíg az ég csatornái el nem apadnak. Morcos volt, mert a lehulló esőcseppek folyton rángatták a hálóját, és aggódott, hogy kárt tesznek a mesterművében. A hosszú évek során tökélyre fejlesztette hálóépítő tudományát és erre a mostanira nagyon büszke volt, mert igazán nagyszerűre sikeredett. Amikor az eső elcsendesedett, óvatosan kilesett a rejtekhelyéről, örömmel konstatálta, hogy minden rendben. Azért még várt egy kicsit, mert nem szerette, ha vizes lesz a kövér vízcseppektől. Hogy elüsse az időt, lábait tornáztatta. Ekkor furcsa fény vetődött a rejteklevelére. Óvatosan kikukucskált és elámult a látottaktól: gyönyörű szivárványszínben pompázott minden egy a hálójában kapaszkodó vízcseppnek köszönhetően. Tátott szájjal figyelte az eseményt, amely csak egy pillanatig tartott.

A család kirándulást tervezett erre a napra. Minden jól kezdődött, gyönyörű időben indultak, de hirtelen beborult és cseperegni kezdett. Egy öreg tölgy árnyékában leltek menedéket. Apa, aki örök optimista volt, azzal biztatta anyát és a nyolcévest, hogy ez csak átfutó zivatar. Nem így lett. Már órák óta esett, amikor kezdték feladni a reményt, hogy ebből a barangolásból nem lesz semmi. De teljesen váratlanul előbújt a Napocska. Apa megkönnyebbült, hogy megúszta az időjós mivolta miatti szekálást és kiadta a parancsot: Előre! A kis csapat nekiindult, és nyakába vette a vidéket. Egyre felszabadultabban viháncoltak a természet lágy ölén. Persze apa volt megint a főkolompos, mert ő volt az, aki mindenből tudott vidámságot varázsolni. Amikor egy virágos réthez értek a családfő berontott az ezerszínű virágrengetegbe, elfeledve, hogy a nemrég elállt eső miatt még minden csuromvizes. Pillanatok alatt csatakos lett, de nem bánta, csalogatta a többieket is, hogy kövessék. Anya már sokkal óvatosabban lépkedett, de aztán egyre jobban feloldódott, elkezdett mezei virágcsokrot gyűjtögetni. A család legkisebb tagja nem tudta eldönteni, kihez csatlakozzon. Ekkor felfedezett valamit. Levette a hátizsákját, a fűre tette és ráült. Előtte egy pókhálón ezernyi kis vízcsepp csillogott szivárványszínűre festve mindent. A varázslat csak egy pillanatig tartott, de sosem felejtette el…

Donna Ihunte Mária képe
Donna Ihunte Mária
Offline
Csatlakozott: 2011/11/15

Ez egy igazi varázslat! ... Nem voltam ott, de elhoztad nekem a csodát! Mosoly

 

Barátsággal Marika

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Kedves Füles!

Ismét elnyerte tetszésemet a történeted! Kacsint


(A varázslat valóban rövid ideig tart, de talán több mint egy pillanat, le is lehet ülni elé...)

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom A rák haladása Maximilian 11 2008/06/30 - 15:07 2017/04/17 - 08:46
Irodalom Töredék prayer 9 2008/06/30 - 19:41 2011/12/27 - 23:29
Irodalom Árnyéklélek prayer 17 2008/07/14 - 07:12 2012/07/19 - 21:12
Irodalom ...hiányod... blue 16 2008/07/15 - 10:45 2008/09/09 - 09:47
Irodalom téglagyári eldorádó se 18 2008/07/18 - 14:15 2008/08/18 - 16:43
Irodalom Nyugodj békében Kolonics! erda 5 2008/07/19 - 22:52 2008/08/15 - 15:11
Irodalom Féltékenység Sztolár Miklós 13 2008/07/19 - 23:00 2008/09/18 - 21:47
Irodalom Aratás előtt erda 6 2008/07/19 - 23:02 2008/07/20 - 23:33
Irodalom A parton Lyza 10 2008/07/20 - 06:09 2008/08/15 - 16:12
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Életem Lyza 4 2008/07/20 - 06:15 2008/07/21 - 21:41
Irodalom Mennyit érsz nekem? Lyza 6 2008/07/20 - 06:17 2008/07/21 - 21:38
Irodalom Hangok folyosója prayer 19 2008/07/20 - 07:26 2008/09/05 - 09:24
Irodalom Hogyan is fejezzem ki? Lyza 4 2008/07/20 - 08:36 2008/07/20 - 20:19
Irodalom Hogyan is mondjam el? Lyza 6 2008/07/20 - 08:42 2008/08/18 - 07:30

Legújabb hangzóanyagok

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35
Audió Credo Verséneklő Együttes - (Bodnár Éva verse) - Szülőföld erda 14 2008/07/21 - 00:08 2008/08/01 - 14:31
Audió Bartalovics Zoltán prayer - Horváth Géza - Asszonyok kékben prayer 4 2008/07/23 - 20:25 2013/07/20 - 13:30
Audió Szemendei Ágnes - J. W. Goethe: A Villi Király agnes 5 2008/07/25 - 18:20 2011/09/24 - 19:56
Audió Mülléder Mária - Ahogyan én... Mülléder Mária 6 2008/07/25 - 18:52 2009/08/19 - 22:02

Legújabb fórumtémák

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Helyesírás blue 2 2008/07/21 - 07:06 2008/11/11 - 18:11
Fórumtéma Világirodalom legszebb versei blue 75 2008/07/21 - 10:11 2010/04/02 - 23:28
Fórumtéma Idézetek, bölcsességek blue 30 2008/07/23 - 13:33 2008/10/29 - 19:56
Fórumtéma Egy kis humor blue 28 2008/07/24 - 11:06 2011/06/10 - 22:14
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Tanulságok fóruma blue 8 2008/09/25 - 11:32 2009/04/03 - 18:19
Fórumtéma SMS-versikék blue 2 2008/09/26 - 13:04 2008/10/22 - 16:04
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56

Legújabb rendezvények

Típussorrend változtatása Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47