Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Keszei, a rózsafa és én
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Keszei, a rózsafa és én
Egyszer Keszei Istvánt idéztem
Quo Vádis költészet, címmel:
"A költő célja nem az, hogy szép
szavakkal a naplementét lefesse,
hanem ezt a mindennap
szemünk előtt lejátszódó
jelenséget, az eredetiség
frissen szőtt ruhájába öltöztesse.“
Úgy próbálom én is leírni
egy ember mindennapi életét,
hogy látsszon, a ruhája nem új
hanem csak frissen lett kimosva.
A szürke mindennapokat
már senki sem vette észre,
úgy mint a fűben a virágot
amely csak le lett taposva.
Az út szélére ösvényt teszek
ne tudjanak a fűre lépni,
a színes kis virágok köré
apró kis faragott karókat.
Ott a közepén áll ő
az öreg vén rózsafa, mely
éjjel oda csalogatja,
az erdei kis manókat.
És ahogy ott körülötte
újra feléled az élet,
egy reggel az öreg rózsafa
új hajtásokat hozott.
Sok évig ott öregen
csak a tüskéi maradtak,
rózsa nem nyílt már rajta
de szúrni, azt még tudott.
Most félretette tüskéit
mert a rózsáit csodálták,
azt már nem gondolta soha,
hogy őt még észre veszik.
Ilyen ez a mi életünk
elhagyni magunkat nem szabad,
a fa is míg rajta rózsa nyílik
még ő is reménykedik.
Így éltem évekig én is
csak írtam, de nem olvastak,
verseim is mint a rózsák
egymás után hervadoztak.
Mig egy nap jött egy új kertész
rendszeresen locsolgatott,
néha beszélgetett velem
verseknek életet adott.
Tóni 2015 Február 5
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Telekes Béla: Viszontlátás / Wiedersehen | toni | 2024/03/28 - 09:43 | 2024/03/28 - 09:43 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Egyre kevesebb / Immer weniger | toni | 2024/03/27 - 08:30 | 2024/03/27 - 08:30 | |
Irodalom | Bertolt Brecht: Der Abgerissen Strick / Az elszakadt kötél | toni | 2024/03/26 - 08:07 | 2024/03/26 - 08:07 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Egy hópehely | toni | 2024/03/25 - 21:18 | 2024/03/25 - 21:18 | |
Irodalom | Torkos László: Kerülöm az embereket / Ich übersehe die Menschheit | toni | 2024/03/25 - 08:37 | 2024/03/25 - 08:37 | |
Irodalom | Szüry Dénes Tavasz volt akkor / Es war Frühling damals | toni | 2024/03/24 - 10:01 | 2024/03/24 - 10:01 | |
Irodalom | Kozma Andor: Éji dal / Nachtlied | toni | 2024/03/23 - 09:02 | 2024/03/23 - 09:02 | |
Irodalom | Gyulai Pál: Hölgyeinkhez / An unsere Damen | toni | 2024/03/22 - 08:33 | 2024/03/22 - 08:33 | |
Irodalom | Ifj. Téglás Gábor Carmen lugubre / Carmen lugubre | toni | 2024/03/21 - 10:16 | 2024/03/21 - 10:16 | |
Irodalom | Mucsi Antal: …és egy könnycsepp… / …und eine Träne… | toni | 2024/03/20 - 08:51 | 2024/03/20 - 08:51 | |
Irodalom | Jakab Ödön: A magvető / Der Seemann | toni | 2024/03/19 - 08:53 | 2024/03/19 - 08:53 | |
Irodalom | Arany János A tetétleni halmon / Auf dem Hügel von Tetétlen | toni | 2024/03/18 - 08:22 | 2024/03/18 - 08:22 | |
Irodalom | Lampérth Géza: Torinóban / In Turin | toni | 2024/03/17 - 10:06 | 2024/03/17 - 10:06 | |
Irodalom | Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber | toni | 2024/03/16 - 08:31 | 2024/03/16 - 08:31 | |
Irodalom | Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern | toni | 2024/03/15 - 10:20 | 2024/03/15 - 10:20 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár | ambrusa | 2018/11/06 - 23:56 | 2018/11/06 - 23:56 | |
Audió | Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja | ambrusa | 2018/11/02 - 16:09 | 2018/11/02 - 16:09 | |
Audió | Andy Baron: Kötözködő alakok | ambrusa | 2018/11/02 - 14:57 | 2018/11/02 - 14:57 | |
Audió | Vadas Zsuzsa: Kivégezték, mert szeretett | ambrusa | 2 | 2018/10/20 - 15:30 | 2018/10/24 - 20:08 |
Audió | Toperczer István: Nazca - A kősivatag rejtélye | ambrusa | 2018/10/24 - 20:06 | 2018/10/24 - 20:06 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Szeretet.... | Taygeta | 6 | 2013/12/22 - 12:04 | 2014/01/22 - 21:18 |
Fórumtéma | Kerestelek... | Taygeta | 7 | 2013/12/15 - 00:22 | 2014/01/22 - 21:16 |
Fórumtéma | Újévi kívánság... | Taygeta | 6 | 2013/12/31 - 22:16 | 2014/01/12 - 12:51 |
Fórumtéma | Zenék | blue | 549 | 2008/07/18 - 08:27 | 2013/12/24 - 13:14 |
Fórumtéma | Az én imám... | Taygeta | 6 | 2013/10/22 - 20:04 | 2013/12/22 - 11:59 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 5. | prayer | 34 | 2012/08/20 - 20:14 | 2013/11/28 - 08:33 |
Fórumtéma | Melánia és tanitványai az alkotótáborban, képekben | prayer | 29 | 2013/03/12 - 07:22 | 2013/11/04 - 18:53 |
Fórumtéma | György Viktória Klára - Boldog érzés | Taygeta | 3 | 2013/07/25 - 23:42 | 2013/10/22 - 23:16 |
Fórumtéma | Tavasz - György Viktória Klára | Taygeta | 6 | 2013/04/22 - 20:40 | 2013/07/25 - 23:38 |
Fórumtéma | MI LENNE MA A MÚLT NAGY KÖLTŐIVEL? | Katona Béla György | 9 | 2013/07/06 - 23:01 | 2013/07/16 - 18:38 |
Friss blogbejegyzések
- Kreativitás,- és inspirációfokozó zene íróknak
- MikRobi - Gyerekdal | Zene Gyerekeknek
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva | Utolsó hozzászólás |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Civil Hétvége | capek | 2018/03/09 - 17:00 | 2018/03/09 - 10:45 | |
Rendezvény | Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán | capek | 2018/02/12 - 15:00 | 2018/02/12 - 10:17 | |
Rendezvény | Farsangi CINKE Program | capek | 2018/01/26 - 17:00 | 2018/01/25 - 11:56 | |
Rendezvény | Rakottyai Ágnes (Del) festmény kiállítása | prayer | 2018/01/20 - 18:00 | 2018/01/19 - 12:44 | |
Rendezvény | Egy élet munkássága | capek | 2017/12/07 - 17:00 | 2017/12/05 - 10:20 |
Friss hozzászólások
1 év 15 hét
1 év 42 hét
1 év 51 hét
2 év 11 hét
2 év 25 hét
2 év 25 hét
2 év 27 hét
3 év 13 hét
3 év 17 hét
3 év 38 hét