Ki a hibás? Tündi, én vagy a gépünk?

siktár éva képe

 
 
Igy első rám nézésre a tükörben, csak én lehetek, hogy nem működik nekem ez az őskövület. Mert az! Valahonnan kiselejtezték, nekem akarták adni jó szívvel, de én nem fogadta el.. Jó, ők kidobták a kukába! Én pedig amikor nem látott senki magamévá tettem, kikotortam a kukából. Roppant büszke voltam magamra, hogy ezt a fontos feladatot a géppel kapcsolatban el tudtam végezni. Beüzemeltem - Tündi is segített, kb. annyit ért hozzá mint én -de mint kiderült, hiányosak az ismereteim. Hiányosak? Na ne túlozzak már, nincsenek is ismereteim. Na mindegy, hozzáértő kollégákkal megoldottuk a problémát. Ez volt tíz évvel ezelőtt. Eddig nagyjából működött, de most azt mondta, hogy elege van belőlem, Tündiből meg főleg, úgy önálló életet fog élni. Könyörögtem neki, ne tegye, legalább néha-néha legyen velem is. Jó, megígérte de nem volt benne köszönet. Tündit viszont nem találom, de egy pillanat alatt rájövök, hogy fekszik a szőnyegen az asztal alatt, a számítógép alatt és lázasan dolgozik. Szerel. Szereli ezt a vackot. Na érzékeny búcsút veszek tőlük azt hiszem mind a kettőtől.
- Tündi, mi a jó istent csinálsz ott, inkább figyelnél a gépre, mert egyre kevesebb parancsot teljesít, sőt nem is azt teszi, amire kérem, mert parancsolni már nem merek, igy is tesz a fejemre! - kérdezem tündit, de én is ott térdepelnék, ha nem fájna a térdem, vagy hasalnék, ha nem fájna a szívem, éppen ezért hanyatt fekszem Tündi mellett és figyelem, hogy hogy javít.
- Nem kellett volna ide lerogynod kedvesem, mert figyelned kellene a monitort, hogy mi változik.
- Ja, hát azt hiszed, hogy tudok én saccperkábé kétszáz évig figyelni, hiszen nem történik semmi. Tök sötét a monitor, nem mondom, hogy olyan mint te, inkább magamra vállalom, csak lássak már valami megmozdulást a kényernyőn. Mondd, egyébként értesz Te ehhez? Nem úgy tűnt nekem eddig.
- Hogyne értenék, ne húzzál fel agyilag, találkoztam egy roppant intelligens, kedves fiúval itt a házból és ő megmutatta nekem, hogyan kell varázsolni. Persze, hogy a gépen, miért, te mire gondoltál. Nem jól gondoltad! - mondja Tündi nagyképűen.
 
- Jólvan, ha te ennyire biztos vagy a tudományodban, amit kétlek, nincs az az ember aki veled - velünk - meg tudná tanítani, ennek a mocsoknak a műküdését, na de nem veszem el a kedvedet, alkoss! Először is húzzál fel a fotelomba, mert én megháborodok tőled itt a szőnyegen.
- A franc essen beléd kedvesem, mindig csak a baj van veled, esküszöm több, mint ezzel a rohadékkal - és monumentális erővel belerúg a gépbe. Nagy nehezen felkászálódom és a monitort magamhoz ölelem, legalább az maradjon meg épen, mert Tündi berágott. Persze, hogy nem sikerül neki, hiszen nem ért hozzá. Igen a fiú elmagyarázta szépen, akkor még én is értettem, na de amikor az elméletet át kellett tenni gyakorlatba, ott voltunk meglőve mind a ketten. Nos, ez a seb még nem gyógyult be, nem is fog!
 
Miután magamhoz öleltem a monitort, gondoltam kisétálok vele az erkélyre egy cigit elszívni, de Tündi észre vett.
 
- Hozod vissza azonnal azt a monitort? Ezért küzdök én itt az asztal alatt, hogy te csak igy semmibe vedd a munkámat? Tedd vissza monitort a helyére! - mondja üvöltve mint a saklál. Igen ám, visszateszem, de a kábeleket nem tudom, hogy hová dugjam. Nem jegyeztem meg a sorrendet, a francba, de ezt nem vallom be Tündinek, mindegyik kábelt bedugom valahová. Se kép, se hang, persze hogy nincs, de ráfogom Tündire.
- Na most nézd, van már kép, vagy legalább egy villanás? Pofázzad már nekem mit látsz! - ordítja Tündi.
- Hogy mit látok? Nehéz tizenkét pontos kérdés, meg kell válaszolnom neked, mert levered a fejem. De a természetesen az igazat, mindig az igazat, ezt tanultam...Nem, nem látok semmit, egy villanást sem.
Tündi sandán felnéz rám a szőnyegről kikandikál a kábelhegyek közül és hitetlenséggel a szemében a képembe nyomja a szövegét:
- Szóval nem látsz semmit! Az lehetetlen! Kedvesem, benned van a hiba! Ugyanis teljesen megvakultál, menj vissza a dokihoz! Melyikhez? Hát nem az urológiára, vagy nőgyógyászatra, vagy a fülészetre! A szemészetre te marha! Mutasd meg magad még egyszer! De előtte mondd el még egyszer, hogy mit látsz!
 
Hát ez hülye,teljes mértékben, nem érti, hogy mit mondok. Nem érti azt a három szót, "hogy nem látok semmit". Baj van az elméjével, most már kristály tisztán bebizonyosodik előttem.
 
Csöngetnek, ki a fene lehet ez ilyen korán, oda kell másznom az ajtóhoz valahogyan, ami nehéz lesz, hiszen cefet módon húzza a görcs a lábam, biztos a kúszástól a szőnyegen! De megoldom ha addig élek is!
Ajtót nyitok nagy nehezen jó sok időre, de szerencsére a vendégünk nagyon nyugodt természet, ez a szerencsénk.
 
- Szia Tibor, téged a nemlétező istenünk küldött, vagy az angyalok, na mindegy is gyere légy szíves, szükségünk van Rád. - mondom Tibinek, egy anyai puszit nyomva az orcájára. Nem a fiam, de korban igen.
 
Látja a kaotikus állapotokat a számítógép körül, behasal Tündi mellé, hogy felmérje a helyzetet. Tündi is majdnem kiszabadul korlátai közül és majdnem csókot ad a "fiának"
 
- Na Tündi csitulj már, vegyél vissza magadból, vén marha vagy velem együtt, inkább lökd a sódert, hogy mi a problémánk Tibor megoldja. Tudod, hogy Ő ért a számitógéphez, csak ránéz, varázsol szakmai tudással, egy két mozdulat és a gép működik. Majd nem felordítok örömömben, de Tündi megelőz, eljárja a kacsatáncot - zene nélkül - örömében. Ez a csajszi meghibbant, konstatálom.
 
Mindketten átszellemülten nézünk Tibor csodálatos, értelmes tekintetébe, és kérdezzük szinte egyszerre, hogy mi volt a probléma.
 
- Kedveseim, nem tudom, hogy mit csináltatok a kábelekkel, fele nem volt a helyén, másik fele ott hevert a szőnyegen. Most speciel ennyi volt a probléma. De adok egy tanácsot nektek, ne nyúljatok a géphez, a kábelekhez sem, jó elismerem, hogy már egy kicsit értetek hozzá, meg minden, de inkább hívjatok engem.
 
És mosolyogva átadta nekünk a névjegykártyáját, melyen rajta volt a telefonszáma.
 
Na szóval akkor ezután következett a vitánk, hogy melyikünk is  volt a hibás. Természetesen a gépünkre esett a választás, csakis ő lehetett.
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szentessy Gyula: Várlak / Ich warte auf dich toni 2021/07/28 - 07:57 2021/07/28 - 07:57
Irodalom Gottfried Strasser: Dr Bärner-Bär / Der Berner Bär / A berni medve toni 2021/07/27 - 08:51 2021/07/27 - 08:51
Irodalom Benedek Elek: Ne bántsd a madarat / Tu dem Vogel nicht weh toni 2021/07/26 - 08:34 2021/07/26 - 08:34
Irodalom Szentessy Gyula: Kirándulás / Ausflug toni 2021/07/25 - 09:45 2021/07/25 - 09:45
Irodalom Dsida Jenő: Tavaszi rózsatőhöz / Zu Frühlingsrosenbusch toni 2021/07/24 - 08:59 2021/07/24 - 08:59
Irodalom Gárdonyi Géza: A Margit-szigeten / Auf der Margarete Insel toni 2021/07/23 - 09:29 2021/07/23 - 09:29
Irodalom Semlyéni Aladár: A kávéházban / Im Kaffeehaus toni 2021/07/22 - 07:44 2021/07/22 - 07:44
Irodalom Békássy Helén: Imádlak természet / Ich liebe dich Natur toni 2021/07/20 - 07:31 2021/07/20 - 07:31
Irodalom Hajnali fél négykor hori 2021/07/19 - 10:24 2021/07/19 - 10:24
Irodalom Kótai Pál: Sokszor biztatsz / Du ermutigst mich oft toni 2021/07/19 - 06:46 2021/07/19 - 06:46
Irodalom Szentessy Gyula: A levél / Der Brief toni 2021/07/18 - 09:16 2021/07/18 - 09:16
Irodalom Békássy Helén: Erdőben / Im Wald toni 2021/07/17 - 07:33 2021/07/17 - 07:33
Irodalom Semlyéni Aladár: Miért / Warum toni 2021/07/16 - 08:46 2021/07/16 - 08:46
Irodalom Pásztor Árpád: Találkozás / Begegnung toni 2021/07/15 - 09:37 2021/07/15 - 09:37
Irodalom Martos Ferenc: F i n i t a / F i n i t a toni 2021/07/14 - 08:09 2021/07/14 - 08:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40