Az emberek rohadt hiszékenyek tudnak lenni. Van egy barátnőm, aki teljes kétségbeesésében fordult a MESTERHEZ. Hosszú hónapok óta fájt a gyomra, tök mindegy, hogy evett, vagy nem, vagy, hogy mit evett. Az egyik régi barátnője javasolta neki ezt a terápiát, illetve ezt a pasast! Valamit éreztem ezzel kapcsolatban a háttérben, az agyam legféltettebb zugában, a bal féltekében.

- Gizike, elmegyek Veled, el kell mennem, mert megőrülök, ha nem teszem meg. Nem bánod? Igérem csöndbe leszek, de látnom, kell Őt, hallanom kell, mert bele halok! - kérleltem barátnőmet.

- Rendben, gyere, úgyis parázok egyedül - és útba indultunk. A város másik végén volt a rendelője, hosszú volt a várakozók sora, de mi - vagyis Ő - időpontra mentünk.Na azért nem teljesen jött össze a dolog,, mert saccperkábé két és félórát csúsztunk, vagyis a doki. Na mindegy, most már szerettem volna túl lenni rajta.

Na végre a Barátnőm következett. Beléptünk a rendelőbe, kedves asszisztens fogadott, nem érdekelte, hogy én is ott vagyok, nem kellett magyarázkodnom, hogy miért nem, arra csak a vizsgálat után jöttem rá.

Várakozunk, nézelődünk, szép tavaszi nap volt, a napsugár kacsintgatott ránk, én izgultam kicsit, a barátnőm nem igazán, de nem panaszkodott, hogy fáj a gyomra. A fenébe ez meg hogyan lehet. Egyszer csak megjelent Ő. Vagy nem Ő, a fene tudja, ugyanis, megjelent egy hosszú, zilált hajú és tekintetű ember - először azt hittük, hogy a szemétért jött a rendelőbe. Hosszú kinyúlott ujjú zöld pulóverén megcsillant a márciusi napfény, őrület szikrázott a szemeiben, legalábbis ahogy én megitéltem. Hogy Gizike mit látott benne nem tudom, csak sejtem, mert egymásra néztünk, és majd megszakadtunk a röhögéstől. A látvány maga volt a humor legmagasabb foka. Na de, viselkednünk kellett, hiszen ott volt az asszisztens.
Ő szólalt meg.

- Tessék Hölgyem, mondja el a panaszát a doktor úrnak!- és a szakadt, kinyúlt pulcsijú, zilált tekintetű fószerra mutatott.

Te jó ég, a döbbenet ült ki az arcomra, Gizikéére is, láttam. Makogva mekegve elmondta gyomorpanaszait, a prof, vagy nem prof. meghallgatta, egyetlen szót sem szólt, rá sem nézett Gizikére, csak a kezébe nyomott egy receptet, és elbocsájtott bennünket, vagyis Gizit.

- Egy hónap múlva jöjjön ellenőrzésre kérem - szólt utánunk az asszisztens.

- Add ide légy szíves Gizikém a receptet, kiváltom itt a sarki patikában.

A gyógyszertárban rákérdeztem, hogy mire való ez a gyógyszer.

- Asszonyom, ez skizofrén paranoia szinten tartására való , mert tudja ugye, hogy azt nem lehet gyógyítani, csak az állapotot szinten tartani megfelelő gyógyszerekkel. mondja a patikus. Persze, hogy tudtam, hiszen olvastam róla...

Miközben indultam kifelé nem tudtam visszatartani a röhögést, Gizike meg is kérdezte mi bajom van.

- Gizikém, a Te jótevőd olyan gyógyszert írt neked, amitől biztos, hogy bekattansz, de a gyomor fájdalmad sem fog elmúlni soha. Nem is tudtam, hogy Neked üldözési mániád - paranoia - van. Egy jót nevettünk hazafelé és ez volt a legjobb gyógyszer Gizi gyomrára, soha többé nem fáj neki..