Ez vagyok én

Szép májusi reggelen Óbecsén

a még akkori dél Magyarországban,

egy Tisza menti kis városban

egy kis magyar gyerekkel több lett ott Bácskában.

Ezerkilencszáznegyvenkettőben

mi még akkor igazi magyarok voltunk,

még akkor nem mondta nekünk senki

e szép Magyarország, ez már nem a ti otthontok.

Három év múltával

jugoszláv polgár lettem,

későb iskolás koromban

életem nekem egy új, ismeretlen szakaszába léptem.

Évek múlva mint Jugoszláv katona

védtem a Délszlávok országát,

de sohasem tudtam megérteni

miért érzem én olyan hívónak a magyar nép hazáját.

Huszonhat éves koromig

ha egy kívánságom teljesült volna,

egyszer egy olyan helyen lenni

ahol több-millió magyar él, együtt, összefogva.

Csak egyetlen egyszer azt érezni

mi még milyen sokan vagyunk,

végre ott voltam, de csak azt éreztették velem

mi már nagyon régen, nem hozzájuk tartozunk.

Már több mint negyven éve

itt négy másik nyelvet beszélnek,

a valamikori fiatal magyarból

már régen egy nyugodt, hallgatag, svájci állampolgár lett.

Az otthonom már rég nem ott van

ahol anyám engem a világra hozott,

népem nem akart elismerni engem

szívem magyar maradt, még ha egy „papír svájci” testében is dobog.

Tóni    2008 December 19

Ps:

Múlt évben, két évvel ezelőtt

visszakaptam azt, ami voltam,

hetven évre ismét magyar lettem

habár az utolsó ötven évben itt kinn, egy idegen erdőben kóboroltam.

Tóni            2016  Június 14

Pénzes István, volt iskolatársam festményével...