Az élet iskolája 

toni képe

z élet iskolája

         

Az élet iskolájába
oda eljut mindenki,
feltéve ha be nem krepál
és a halált ki kerüli.

Egyszer jobbról, egyszer balról
veri az élete fejbe,
a mesét hiába várja,
hogy majd, megfürdetik tejbe.

Sok mindenbe bele esik
de az biztosan nem tej lesz,
's még ha többször is meg fürdik
tiszta utána még sem lesz.

Itt ebben az iskolában
senki sem kap diplomát,
de megtörténhet az is, hogy
téged, többször is pofon vág.

Ezek a pofonok ellen
sok tiltakozni sem mer, mert
oly sok diplomás halandó,
még sohasem volt „egy ember”.

Erről nekünk ez az élet
nap mint nap igazat ad, mert
ha téged meggyőzni akar
a diplomájára mutat.

A bölcsészeti egyetem
is csak egy diplomát ad ki,
de még az nem jelenti azt,
hogy attól bölcs lesz valaki.

Nézzünk körülöttünk körül
sok a bölcs, ameddig hallgat,
de ha kinyitja a száját
már minden kételyt eloszlat.

Mert a politikusok is
majdnem mind diplomás ember,
nem számít melyik országból
ha beszél, azt alig hiszed el..

Na persze ez is, mint minden
ez sem mindenkinél stimmel,
de már, többször is leírtam.
ha nem inged, ne is vedd fel.

Én iskolám az élet volt
nincs is semmi diplomám,
de nem is kell félnem akkor
amikor kinyitom a szám.

Bölcs az én sohasem voltam
's nem is akartam az lenni,
egy kis élet tapasztalat
nekem untig elég ennyi.

Mucsi Antal-Tóni  2015 Július 11
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ady Endre: Szakiíts, feledj / Trenn dich, ‘d vergiss toni 2021/09/27 - 07:47 2021/09/27 - 07:47
Irodalom Senki: Ha ott lehetnék / Wenn ich dabei sein könnte toni 2021/09/26 - 08:12 2021/09/26 - 08:12
Irodalom Kótay Lajos: A futóbab / Die Stangenbohne toni 2021/09/25 - 08:42 2021/09/25 - 08:42
Irodalom Erdélyi Zoltán: Fonjátok csak / Flechtet ihr nur toni 2021/09/24 - 08:02 2021/09/24 - 08:02
Irodalom Ady Endre: Ha / Wenn toni 2021/09/23 - 06:33 2021/09/23 - 06:33
Irodalom Senki: Mindennap / Jeden Tag toni 2021/09/22 - 08:51 2021/09/22 - 08:51
Irodalom Ady Endre: Senki / Niemand toni 2021/09/21 - 08:29 2021/09/21 - 08:29
Irodalom Senki: Jer kedvesem / Komm Liebling toni 2021/09/20 - 08:41 2021/09/20 - 08:41
Irodalom Égly Mihály: A völgyben / In dem tal toni 2021/09/19 - 09:55 2021/09/19 - 09:55
Irodalom Inczédy László: Mint a harmat / Wie das Tau toni 2021/09/18 - 06:52 2021/09/18 - 06:52
Irodalom Incze Lajos: Egy szép asszonyhoz / Zu einer schönen Frau toni 2021/09/17 - 08:33 2021/09/17 - 08:33
Irodalom Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van ujra / Der Herbst ist da, ist wieder da toni 2021/09/16 - 09:01 2021/09/16 - 09:01
Irodalom Pásztor Árpád: Csend / Stille toni 2021/09/15 - 08:59 2021/09/15 - 08:59
Irodalom Szentessy Gyula: Vigasztaló / Tröster toni 2021/09/14 - 10:11 2021/09/14 - 10:11
Irodalom Petőfi Sándor: Ti ákácfák e kertben / Ihr Akazien im Garten toni 2021/09/13 - 07:59 2021/09/13 - 07:59

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40