A csillagok

toni képe

A csillagok

Csillag, egy rövid kis szó,
amely csak hat betűvel van a szótárba beírva,
csillag, egy rövid kis szó,
amelyet az életben oly sokszor kimondunk,
csillag, az a rejtelmes szó,
ott fenn az egyikre, a mi nevünk is rá van írva,
egy szép csillagos éjszakán,
gondolatainkkal néha, mi is szívesen elszállunk oda.

Te vagy az én egyetlen csillagom,
mondjuk annak, akit már régen a szívünkbe zártunk,
ugyanazt mondjuk akkor is,
amikor első gyermekünket a két karunkba zárjuk,
szemeid úgy ragyognak mint a csillagok az égen,
mondjuk a mikor szerelmesek vagyunk,
de van amikor a szerencsénk csillagát,
gondtalanul és ostobán magunktól messzire eldobjuk.

Valamikor a kapitánynak
a csillagok mutatták meg a hajónak az útját,
az amerikai zászlón a csillagok
az országok számát és szabadságát jelentik,
a hatágú sárga csillag megmutatja
az emberiségnek az embertelen múltját,
hulló csillagnál ha valamit kívánsz
a kívánságod, ha erősen hiszed, be is teljesedik.

Igazi jó barátok is olyanok
mint a felhők mögött az elbujt csillagok,
nem látod őket de tudod
hogy mindig melletted vannak,
néha esténként szomorúan nézed
ott fenn az égen az, esthajnal csillagot,
melyik az csillag amely ki alszik
amikor majd téged a sírba leraknak.

Mucsi Antal-Tóni  2008 November 11.
 

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Éjszaka ballada Tiszai P. Imre 3 2015/05/14 - 22:18 2015/05/25 - 15:59
Irodalom Unokát keresek Donna Ihunte Mária 6 2013/05/21 - 20:58 2015/05/25 - 11:41
Irodalom Téli lampion zsuska 6 2015/02/07 - 16:09 2015/05/20 - 21:43
Irodalom Mély vizű szirén dala G.Szabó Ferenc 3 2015/05/15 - 21:51 2015/05/20 - 20:48
Irodalom Megkereslek majd... G.Szabó Ferenc 3 2015/05/03 - 20:25 2015/05/20 - 20:41
Irodalom Emlékvihar... barnabyy 2 2015/05/16 - 11:55 2015/05/19 - 19:57
Irodalom s z a v a k Tiszai P. Imre 1 2015/05/10 - 11:30 2015/05/16 - 08:09
Irodalom Szépítsd ki lelked tamiska 7 2015/04/29 - 09:26 2015/05/16 - 08:06
Irodalom Rég láttalak tamiska 2 2015/05/05 - 18:10 2015/05/10 - 21:59
Irodalom Szentimentális férj boerpeter 2 2015/05/04 - 23:44 2015/05/10 - 08:27
Irodalom T e m p l o m b a n Tiszai P. Imre 2 2015/05/06 - 22:50 2015/05/10 - 06:52
Irodalom Játék Norbert 2 2015/05/08 - 21:10 2015/05/09 - 23:41
Irodalom Én, Artur Clarke Montgomery Petrozsényi Nagy Pál 10 2015/04/25 - 08:42 2015/05/08 - 08:02
Irodalom Kérek engedélyt örülni (Rozsdás síneken felsir a lélek) Tiszai P. Imre 4 2015/04/09 - 16:43 2015/05/08 - 06:16
Irodalom Mandala... barnabyy 5 2015/05/01 - 21:12 2015/05/05 - 19:06

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40