BELEGABALYODTAM

NAGY VENDEL

Azt mondják, ami nem jön meg estére,
majd megjön a  harmattal,
felébreszt a  ragyogó Nappal.
gondolataim folyamába
belegabalyodtam,
mint macska a házicérnába.
néha elvesztem a  fonalat,
majd újra húzom a  vonalat,
mondod, ne legyek olyan vonalas.
  KEDVES BARÁTOM,  
a hajnal fénye már  a gépemnél ér,
most jönnek pihenten a jó gondolatok elém,
a sok munka a vágyott siker titka, 
haladok felfelé a létra fokra, 
a legfelsőre rávan írva,
vége,
nincs semmiféle lista.
onnan integetek  vissza
az alant jövőknek,
gyertek, kövessetek,
fentről nem néz le rám senki se...    
tolltársi ölelés..
néha ezt remélném,
nem nyújtja kezét  felém
soha senki sem,
hogy feljebb segítsen.
csak a  levelek tudnak
meghalni  csendesen..
szállnak a  széllel,
hanyatt dőlnek szépen,
mint minden ősszel,
fák alatt az avarba,
senkit nem zavarva,
senkitől nem zavartatva.
mégis  lenézhet bárki,
bár nem vagyok akárki.
egy felfújódott tehénből
könnyebben kilehetne nyomni  a  szuszt,
mint belőletek a jóindulatú pluszt.
gondolatainkban elsilányodnánk,
mintha döglött lóval imádkoznánk.
hallottam sokan irigyelnek,
apám mindig azt mondta,
jobb ha irigyelnek
mint ha sajnálnának.
akár   gumilabdaként  ha
a  víz alá nyomtok,
kissé távolabbra
újra felbukkanok.
kudarcokért és
ellene nem harcolok,
saját magam megyek a  pofonért.
homlokomra és szívem fölé
keresztet karcolok,
a  bánat, és a 
feltámadás jelét,
kikutatom a 
boldogság minden szegletét.
ez ad némi esélyt és reményt.
az élet holnaptól megy tovább,
csak ma állt meg egy pillanatra,
a  lehetőséget visszaadva.

2017.  október 23.