Nyugdíjas csemege


Nyugdíjas csemege

A Széchenyi téren üldögélek a padon, ebben a hőségben a szép árnyékos platánfák alatt. Újságot olvastam, közben mellém ült egy nénike, láttam társaságra, vágyik, beszélgetni való kedve van. Panaszkodással kezdte.

-Aranyoskám mit gondol mennyi éves, vagyok? Nézegettem, nézegettem, nem akartam sem, sokat sem keveset mondani.

Arcán mély ráncok, lebarnulva, haja hófehér. Érdekesnek tartottam, hogy nem volt rajta szemüveg. Kezei görcsbe húzódva, szinte nem tudta kinyitni csak félig. Látszott rajta, hogy életében rengeteget dolgozhatott. Ruházata tiszta volt, de kissé gyűröttes. Cipője viseltes. Egy tescós szatyor volt nála, benne valami, majd később kiderült mi.

Panaszát a kevés nyugdíjával kezdte, sorolta- sorolta a végtelenségig a bánatát. Én csak hallgattam, közben forrt bennem a méreg a rendszerünk iránt. Amúgy is rossz kedvem volt, de hagytam had mondja. Sajnáltam, mert láttam valakinek el akarja mondani bánatát.

Mesélte, többek között, hogy most volt a neve napja egy hete, - Saroltának hívják. Tudja kedveském, van két családom meg négy unokám. Nem számítottam rá, hogy a lányom meg a lány unokám, aki 15 éves akkor nap mikor a nevem napja van, eljönnek hozzám estefelé megköszönteni. Váratlanul jöttek. De egyébként is kértem ne jöjjenek köszönteni, mert nekik is van éppen elég bajuk, mármint pénz dolgából. Most lakoltatták ki őket, és egy kiskertben-Baktóban laknak albérletben, ami áll egy szoba konyhából. Jöttek, hoztak egy szál virágot. Nagyon örültem neki.Volt egy kis tojásos levesem, azzal megkínáltam őket.

Ettek is, de néztek rám, mintha kérdezték volna-más nincs?

Ekkor eszembe jutott, hogy 2 napja vettem csirkefarhátat, (volt még 200 Ft-om) amit megsütöttem, bent volt a lerniben,

- Mondtam nekik édes gyerekeim, még van egy kis „Nyugdíjas csemegém „és gyorsan kitettem az asztalra. Volt benne 4-5 db, jól megsülve.

Csak az unokámat néztem és láttam, hogy nagy barna szemeit kimeresztette. Nézett rám és a csemegére, és aztán hozzá fogott nagyon nevetni.

Akkor eszméltem fel, hogy mit mondtam- „Nyugdíjas csemege"A kislány kérdi nevetve

–Mamuci ez a nyugdíjas csemege? Kissé restelkedve mondtam,- igen kislányom ez az, másra nem telik. Nekem ez is ünnepnap, ha ezt vehetek. A néni közben mutatja tescós szatyorját, hogy most is ezért voltam, mert ma nyugdíjfizetés volt. Vettem 2 kg-ot megint. 199 Ft kilója. Ez nekem elég lesz 2 hétig, mert beosztom.

Nagy érdeklődéssel figyeltem, amit mesél még. Szóval az unokám csak nevetett és közben mondta anyjának, anyuka egyél, de ő nem nyúlt hozzá. Kérdőn néztem a lányomra is, de láttam ő sem nyúl hozzá.

Mondta - édesanya, tedd el későbbre, mi már ettünk. Én szégyelltem magam, mikor elmentek sírtam. Ledolgoztam 40 évet, nem tudok magamnak megvenni egy szelet dinnyét, nem tudok venni magamnak primőr árút, gyümölcsöt. Csak csorog a nyálam, mikor itt járok a sok finom fagyizók láttán. És közben elkezdett sírni. Ekkor mondtam neki nénike, jöjjön, meghívom egy fagylaltra. Ott volt közel az Akapella, vettem a nénineki 2 gombóc fagyit és visszamentünk a térre.

Miközben habzsolta a  fagyit elmesélte az egész életét. A lelkem belefájdult!

Szeged. 2017.07.01.

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Ékességem zsuska 28 2011/05/28 - 11:45 2013/04/20 - 19:37
Irodalom Múlóban zsuska 32 2012/02/07 - 18:50 2014/05/22 - 01:27
Irodalom ... szeretnék lenni! zsuska 33 2012/01/03 - 22:33 2012/01/28 - 10:07
Irodalom Májusban... zsuska 11 2014/05/02 - 10:46 2018/05/01 - 21:11
Irodalom cím nélkül... zsuska 15 2013/06/04 - 23:51 2013/06/13 - 13:20
Irodalom Ketten zsuska 18 2011/02/06 - 22:33 2014/05/22 - 01:59
Irodalom Visszanézek zsuska 22 2012/06/30 - 16:35 2012/12/17 - 23:15
Irodalom Imádlak... zsuska 47 2011/09/18 - 16:20 2012/06/03 - 00:42
Irodalom Imád mondtam... zsuska 30 2012/04/13 - 21:52 2014/05/22 - 01:14
Irodalom Régen láttalak zsuska 26 2011/12/20 - 00:36 2014/05/22 - 01:44
Irodalom Reggel zsuska 20 2011/02/27 - 22:28 2011/05/24 - 22:42
Irodalom Merengő zsuska 26 2013/09/24 - 22:49 2014/05/21 - 22:40
Irodalom Vagyok néha... zsuska 25 2012/08/22 - 05:39 2012/10/14 - 10:53
Irodalom Emlékezni kell! zsuska 14 2014/06/08 - 18:14 2014/08/28 - 18:51
Irodalom Mit adhat... zsuska 41 2012/08/13 - 22:36 2012/09/11 - 14:02

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Gemini - Kilenc életem van zsuska 20 2012/11/01 - 11:09 2014/06/18 - 18:52
Audió Bakos Erika - Gyertyával kezemben zsuska 11 2012/11/01 - 14:20 2012/11/04 - 22:30
Audió Juhász Magda - Apu altat zsuska 3 2014/06/12 - 20:31 2014/06/13 - 08:52
Audió Csabai Andrea - Látnom kell minden valóságot zsuska 7 2014/05/02 - 20:59 2014/05/13 - 07:15
Audió Ligeti Éva - Nyármeleg zsuska 4 2014/06/18 - 10:04 2014/06/20 - 14:40

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma "verselvtársak" zsuska 14 2012/12/01 - 22:21 2012/12/02 - 21:14
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012. 11.05 - 2012.11.11 zsuska 80 2012/11/05 - 00:35 2012/11/11 - 17:42
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16
Fórumtéma Versfolyam zsoló 33 2013/03/14 - 23:59 2013/03/31 - 15:36
Fórumtéma Hangosversek tokio170 5 2008/08/14 - 11:12 2008/09/04 - 05:24
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.10.08 - 2012.10.14. Tiszai P. Imre 57 2012/10/07 - 18:11 2012/10/14 - 16:39
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.10.22. - 2012.10.28. Tiszai P. Imre 105 2012/10/21 - 19:02 2012/10/28 - 19:43
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47