Fohász

Valahol a hegyek tövén
Hasad a barázda,
Fehér hajú fáradt ember
Fájó szívvel járja.

Őszült haját minden percben
Csókjaimba fonnám,
Lába nyomát, ha tehetném,
Meg is aranyoznám.

Értem fájó nehéz szívét
Szent oltárra tenném,
S lelkemet, ez égő mécsest
Elébe helyezném.

A jó Istent arra kérném
Soha meg ne verje,
Ekét tartó kérges kezét
Vegye két kezébe.

Simogassa, melengesse,
Adjon áldást rája,
Csak ő tudja, mennyit mélyült
Minden barázdája.

S az életnek száz keresztjét
Csak énreám rakja,
S azt az embert, jó Apámat
Két kezével áldja.

Írta: Herczeg János

Bittgesuch

Irgendwo am Fuss der Berge
spaltet sich die Rille,
ein weisshaariger müder Mann
läuft, Herz-schmerzend, in Stille.

Sein weisses Haar würde gerne
in den Küssen schlingen,
die Fuss-stapfen, wenn ich könnte,
im Gold Fassung bringen.

Dass, für mich schmerzendes Herz, auf
heiligen Altar setzen,
‘d die Seele, wie eine Funsel
vor dem Herz hinstellen.

Der Herr Gott würde ich bitten
soll ihn nie bestrafen,
seinen Pflug führende Hände 
in den Händen halten.

Soll es Streicheln, und es wärmen,
immer wieder segnen,
nur er weist es, wie tief werden
seine Furchen gehen.

Alle Kreuze dieses Leben
sollen auf mich regnen,
‘d dieser Mensch, meinen Vater, mit
beiden Händen segnen.

Fordította Mucsi Antal-Tóni