Költőverseny

Góth László képe

Egy nagy irodalmi lapnál
versenyt hirdettek,
meghívtak sok híres költőt,
na meg hírhedtet.
 
Vicces verset kell majd írni,
nagyon egyedit,
Nem lesz kaja, nehogy magad 
agyonegyed itt.
 
Pár nagy költő eldöntötte,
el nem megy erre,
sokkal inkább sört megy inni 
Békásmegyerre.
 
Aki ismeri a műfajt,
annyit már konyít,
tuti tipp lenne másolni
a nagy Várkonyit,
 
de egyes költőfajtákból
már egy is elég,
aki utánozni próbál,
az úgyis leég.
 
A versenyben rálelnek majd
saját Karmára,
mindegyik azt reméli, hogy
jó lesz marhára.
 
Elkezdődött hát a verseny, 
nemzetközi lett,
sorban észt osztott ott az észt,
litván, meg a lett. 
 
Mindenfelől jöttek költők:
a skót McDouglas,
humora jó, ha olvasod,
majdnem megdöglesz.
 
Idejött a horvát Jovan,
direkt Eszékről,
azt mondják az olvasó le-
esik a székről.
 
A francia kortárs költő 
nyakát lepi sál.
Faarca van, de mindenkit
rögtön lepipál.
 
Jó messziről érkezett meg
Ibn Musztafa,
faviccétől mindjárt kidőlsz,
mint egy puszta fa.
 
A szlovák is teret kapott,
tényleg jó tágast,
hogy megírhassa főművét,
az Új Tótágast.
 
Érkeztek még az ókorból
híres aktorok,
megmutatni mire képes 
némely agg torok.
 
A római harcos pózban
jött meg valóban, 
a görög meg lapított csak,
mint a falóban.
 
Nemzetközi a helyszín is:
egy kis Tesco, bár
ellenezte a perui
Pablo Escobar.
 
Rá se rántsunk, szólt az angol
Johnny Callaghan,
ha nem jön, hát nélküle is
leszünk elegen.
 
Tényleg kicsi a hely, ezért 
mint száz vadliba,
áthúztak ők a szomszédos, 
tágas Aldiba.
 
Ott aztán szárba szökött a
kreativitás,
még bunyó is lett abból, hogy
ki jó, ki vitás.
 
A vélemény egyöntetű,
ki az avangard,
kire mondják "ön egy tetű!"
kiből lesz vagdalt,
 
kit vág majd le a kritika,
mint egy rossz sertést,
ki vesz majd be, ki nyel majd le
sok gonosz sértést...
 
A nagy verseny nemsokára
befejeződött,
sok résztvevő zsüri által
lefejeződött,
 
kiosztottak sok-sok díjat, 
díszest, csillogót,
és ki lett a tökutolsó?
a Viking, meg a Gót.
 
 
 
Góth László képe
Góth László
Offline
Csatlakozott: 2012/10/01

A 4.versszak végén most nem a szonett-királynőt, hanem Várkonyi Miklóst, a jelen legnagyobb rímjátékosát  említem. Neki ígértem, hogy megpróbálom utánozni a stílusát.

Góth László

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

6. versszak elütötted Barátom, elkezdődött Mosoly Igen, gondoltam, hogy nem engem Kacsint De nem vagyok én szonett-királynő! Amúgy jó kis rímjáték  Mosoly Gratulálok!

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Kacsint

Nekem tetszett-e versengés!

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Lampérth Géza: Torinóban / In Turin toni 2024/03/17 - 10:06 2024/03/17 - 10:06
Irodalom Lampérth Géza Új sírok / Neue Gräber toni 2024/03/16 - 08:31 2024/03/16 - 08:31
Irodalom Krüzselyi Erzsike: Az a csillag / Dieser Stern toni 2024/03/15 - 10:20 2024/03/15 - 10:20
Irodalom Szentessy Gyula Pusztán / Auf dem Ödland toni 2024/03/14 - 08:45 2024/03/14 - 08:45
Irodalom Rigó Tibor A szerelem / Die Liebe toni 2024/03/13 - 08:28 2024/03/13 - 08:28
Irodalom Szentessy Gyula Láttam az utczán / Auf der Straße gesehen toni 2024/03/12 - 08:30 2024/03/12 - 08:30
Irodalom Martin Greif: Heimat / Haza toni 2024/03/11 - 08:54 2024/03/11 - 08:54
Irodalom Szentessy Gyula Este / Abend toni 2024/03/10 - 08:30 2024/03/10 - 08:30
Irodalom Pósa Lajos: Hazajöttem / Ich kam nach Hause toni 2024/03/09 - 09:23 2024/03/09 - 09:23
Irodalom Rigó Tibor: Zsiborgó tagjainkra / An unseren abstumpften Gliedern toni 2024/03/08 - 07:28 2024/03/08 - 07:28
Irodalom Lauka Gusztáv A Vénség / Das Alter toni 2024/03/07 - 08:53 2024/03/07 - 08:53
Irodalom Rigó Tibor Vannak még órák / Es gibt noch Stunden toni 2024/03/06 - 08:29 2024/03/06 - 08:29
Irodalom Szávai Gyula A szív / Das Herz. toni 2024/03/05 - 09:12 2024/03/05 - 09:12
Irodalom Arany János A honvéd özvegye / Die Witwe des Landsers toni 2024/03/04 - 08:19 2024/03/04 - 08:19
Irodalom Egy „harmónikus családi élet”, avagy: néha egy kis humor is jól esik... toni 2024/03/03 - 08:28 2024/03/03 - 08:28

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10