Új regisztráció esetén igazold magad itt ahhoz, hogy jelentkezésed elfogadhassuk: bartalovicszoltan@gmail.com
vagy ezen a telefonon:
+36205155301
Mini mesék VIII.

- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Árnyék, mindig is félt testvérétől, Fénytől. A család nem értette, hogy miért. A fénytestvér állandóan biztosította odaadó szeretetéről, de hiába, a félelem mindig ott bujkált Árnyék szemeiben. Nem volt hajlandó testvéreivel együtt játszani, mindig kereste a sötét zugokat és általában egyedül foglalatoskodott valamivel. A szüleit bántotta a dolog, szerették volna, ha mindenki boldog lenne a családban. Árnyék, közös szobában lakott kis öccsével, Szürkével. Egyik éjszaka, szürke arra ébredt, hogy testvére beszél álmában. Fülelt a sötétben, és jól megjegyzett mindent. Másnap, már alig várta, hogy kettesben maradjon édesanyjával, máris kikotyogta:
- Tudom ám, hogy mi a titka Árnyéknak!
-Na, mi az, mondjad te kis pletykafészek. –kíváncsiskodott az anya.
- Azt, mondta éjszaka, álmában, hogy azért fél Fénytől, mert aggódik, hogy megvilágítja rejtett titkát, azt, hogy Ő lesz majd a sötétség hercege, a káosz uralkodója. De amíg kicsi nem derülhet ez ki, mert most még gyenge, sebezhető és elpusztítható…
..........
Zsiráf Nyakó volt a leglúzerebb állat a környéken. Amibe belefogott, az biztos, hogy balul sült el. Állandó gúnyolódás céltáblája lett emiatt. Mindenki nagy ívben elkerülte, nem volt egyetlen barátja sem. Ami jobban bántotta, hogy barátnő sem akadt, pedig nagyon szeretett volna, mert beindultak a hormonjai. A nők kinevették esetlen próbálkozásait, a háta mögött kibeszélték szerencsétlenkedéseit.
Egy nap, azonban váratlan fordulatot vett az élete. Jelentkezett egy tévés vetélkedőre és meg is nyerte a „Leghülyébb állat” megtisztelő címet. Ahogy szétfutott a hír, népszerűségi indexe az egekbe szökött. Omlottak hosszú lábaihoz a nők, még válogathatott is közöttük. Egyik este, a bárban éppen álmai hölgyét várta, Párduc Amélia szépségkirálynőt, de hiába. Alkoholba fojtotta bánatát és a mixernőt cipelte haza. Másnap zúgó fejjel kicsoszogott az újságért. Ahogy kinyitotta, egyből szemébe ötlött a főcím: „Viziló Sanya megnyerte a Túlélő showt”
Szomorúan letette az újságot, tudta, hogy pünkösdi királysága véget ért…
..........
Foltos Annabella, a tehén, ült az istálló sarkában és szájharmonikázott. Arra ment a ház őrzője, Vendel kutya, leült és mély átérzéssel hallgatni kezdte. A bikák bikája Zsombor, ahogy meghallotta a szívhez szóló dallamot, azonnal beleszerelmesedett és félre nem érthető ajánlatot tett. A zenét meghallva, sorra jöttek a farm állatai: a merengő birkák, Kucu néni a malacaival, a lovak, Hajnalpír kanca vezetésével, Sámson és Delila a két magányos kecske, az örökké csak vigyorgó Ákos a szamár, és persze a többiek. Zsúfolásig megtelt az istálló rajongókkal, a tömeg hullámzott.
A gazda kinézett a ház ablakán. Az udvaron nem látott egyetlen állatot sem, gyanússá vált a dolog. Fogta a kalapját, szólt a fiának, és együtt kimentek körülnézni. Amikor odaértek az istállóhoz, földbe gyökerezett a lábuk a látványtól. Egy ideig tátott szájjal hallgatták az előadást, majd egyszer csak a gazda elindult a ház felé.
- Hová megy édesapám? – kiáltott utána a fiú.
- Telefonálni. Lemondom a holnapi szállítást. Majdnem vágóhídra küldtem ezt a marhát, mert kevés tejet adott…
..........
Görögdinnye papa nagyon büszke volt családjára. Mindenki szépen fejlődött, köszönhetően az esőnek és a csodálatos napsütésnek. Lányai lassan eladósorba cseperedtek. Volt köztük egy kedvence Gömbölyke. Mindent megtett volna érte, de a lány nagy csalódást okozott. Történt ugyanis, hogy megismerkedett a szomszédos föld rosszhírű sárgadinnye fiával, a nyikhaj Girnyógerezddel. Általa, Gömbölyke rossz társaságba keveredett. Kezdetben csak spiccesen, később totál részegen, az utolsó időkben pedig belőve ért haza a dorbézolásokból. Az apja teljesen összeomlott.
Egyik hajnalban is teljesen szétcsúszva érkezett, azonnal elterült az ágyán. Nem telt bele sok idő, teherautó érkezett, emberek szálltak le róla. Egyikük előre ment és az általa jónak véltekre keresztet rajzolt. A többiek, ezeket begyűjtötték. Szépen telt a kupac. A jelölős ember Gömbölykéhez érkezett, lehajolt hozzá és azt dünnyögte: -Te még nem vagy elég nagy, de nagyon formás. Elviszlek a kislányomnak, biztos örül majd neked…
..........
A szappan már sok reinkarnációt megélt. Legelső életében mosdószappan volt, egy szegény családnál. Nagy becsben tartották, mert számukra sokba került. Hétköznap, bebugyolálva kuksolt a sötétben, csak vasárnap használták. Ilyenkor a legapróbbtól a legnagyobbikig, a kezükbe vették és testüket bedörzsölve, finom illatúvá váltak. Aztán felöltöztek és elmentek a misére. Hosszú, szép élete volt. Amikor már kicsire zsugorodott, megkímélték a további munkától, bekerült a szekrénybe, hogy jó illatot kölcsönözzön a ruháknak.
A következő életében közönséges mosószappan sanyarú sorsát élte. Rövidkére sikerült az ottlét, mert a ház asszonya bérmosásból kereste a kenyérrevalót.
Új élete, luxuskörülményekbe repítette. Gazdag házhoz került, ahol számtalan, különböző illatú társával együtt versengett az úrnő kegyeiért. Orgona illatával ő volt az egyik kedvenc.
Jelenleg, a mai modern kórnak megfelelően folyékony szappanként tengeti az életét. Szereti, ezt a számára még szokatlan létformát.
Egyik nap, puha gyerekkéz, valami bögrefélébe töltött belőle egy kevéskét és jó alaposan összekeverte kedvencével, a vízzel. Utána belemártott egy csövecskét és kiemelt egy keveset az elegyből. Ekkor levegő suhogását lehetett hallani, majd szép lassan gömbbé formálódott. Mikor már hatalmasra nőtt, elérkezett a csoda pillanata, elvált a fúvókától és fantasztikus érzés kerítette hatalmába. Lebegett. Bár rövid ideig tartott, mert szétrobbant, de soha nem fogja elfelejteni a pillanatot…
Milyen jók ezek a kedves és meghitt töredékek Jocó !
Legújabb irodalmak
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Irodalom | Juhász Gyula: Szonett Szegedhez / Sonett an Szeged | toni | 2023/12/02 - 09:03 | 2023/12/02 - 09:03 | |
Irodalom | Falu Tamás: Anyád / Deine Mutter | toni | 2023/12/01 - 07:39 | 2023/12/01 - 07:39 | |
Irodalom | Márai Sándor: Mennyből az angyal / Engel vom Himmel | toni | 2023/11/30 - 08:32 | 2023/11/30 - 08:32 | |
Irodalom | Rigó Tibor: Tiltva vagyok / Ich bin gesperrt | toni | 2023/11/29 - 09:46 | 2023/11/29 - 09:46 | |
Irodalom | Babits Mihály: Mint kutya silány házában / Wie ein Hund in einem lausigen Stand | toni | 2023/11/28 - 08:16 | 2023/11/28 - 08:16 | |
Irodalom | Friedrich Theodor Vischer: Kritiker / Kritikus | toni | 2023/11/27 - 08:03 | 2023/11/27 - 08:03 | |
Irodalom | Gustav Falke: Bitte / Fohász | toni | 2023/11/26 - 10:12 | 2023/11/26 - 10:12 | |
Irodalom | Tóth Árpád: Nézz ránk Ady Endre / Schau an uns Endre Ady | toni | 2023/11/25 - 08:35 | 2023/11/25 - 08:35 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Akiknek Trianon / Für denen das Trianon | toni | 2023/11/24 - 11:31 | 2023/11/24 - 11:31 | |
Irodalom | József Attila: Thomas Mann üdvözlése / Grüsse an Thomas Mann | toni | 2023/11/23 - 07:04 | 2023/11/23 - 07:04 | |
Irodalom | Mucsi Antal-Tóni: Egy idegen otthona / Das Zuhause eines Fremden | toni | 2023/11/22 - 07:35 | 2023/11/22 - 07:35 | |
Irodalom | Wilhelm Busch: Der volle Sack / A tömött zsák | toni | 2023/11/21 - 09:37 | 2023/11/21 - 09:37 | |
Irodalom | A.Túri Zsuzsa: (nem) halál (?) / (nicht) Tod (?) | toni | 2023/11/20 - 10:28 | 2023/11/20 - 10:28 | |
Irodalom | Amikor Erzsébet névnapjáról lekéstem | toni | 2023/11/19 - 10:39 | 2023/11/19 - 10:39 | |
Irodalom | Vitnyédi Németh István: Istenes ének / Göttliches Lied | toni | 2023/11/17 - 10:09 | 2023/11/17 - 10:09 |
Legújabb hangzóanyagok
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Audió | Tompos Lilla: Karácsony | ambrusa | 2019/12/23 - 21:34 | 2019/12/23 - 21:34 | |
Audió | Kék mezőben | Góth László | 2019/12/14 - 05:58 | 2019/12/14 - 05:58 | |
Audió | Szabó Melinda: Októberi látomás | ambrusa | 2019/10/12 - 19:26 | 2019/10/12 - 19:26 | |
Audió | Kelvin: Angyalka | ambrusa | 2019/01/15 - 22:18 | 2019/01/15 - 22:18 | |
Audió | Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban | ambrusa | 2019/01/02 - 12:54 | 2019/01/02 - 12:54 |
Legújabb fórumtémák
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Fórumtéma | Megszűnt pályázat | Markovics Anita | 2019/12/31 - 13:41 | 2019/12/31 - 13:41 | |
Fórumtéma | Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző | prayer | 2 | 2016/11/28 - 12:48 | 2018/03/31 - 00:43 |
Fórumtéma | 2017. AKÍK Művészeti Pályázat | prayer | 2016/12/28 - 19:03 | 2016/12/28 - 19:03 | |
Fórumtéma | 2016 évi rendezvények | capek | 17 | 2016/01/14 - 11:27 | 2016/08/07 - 16:47 |
Fórumtéma | CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva | prayer | 14 | 2016/04/17 - 18:06 | 2016/07/17 - 12:32 |
Fórumtéma | CINKE klub Gyöngyivel | prayer | 20 | 2015/04/17 - 21:42 | 2016/07/09 - 14:15 |
Fórumtéma | Cinke színdarab | Emeraude | 1 | 2016/04/25 - 09:38 | 2016/04/27 - 08:51 |
Fórumtéma | Szent Márton évforduló pályázat | prayer | 5 | 2014/09/28 - 09:49 | 2016/03/01 - 22:47 |
Fórumtéma | Ötletek, és a megvalósítás. | prayer | 164 | 2010/02/05 - 20:51 | 2016/02/02 - 14:28 |
Fórumtéma | Aktuális pályázatok | zsuska | 177 | 2013/02/06 - 11:01 | 2016/01/26 - 12:16 |
Friss blogbejegyzések
- Egy szerelmes „versezés” margójára
- Piñata - kötetbemutató
- Irodalmi pályázat: Meseszövő pályázat (Határidő:2018. november 1-től 30-ig)
- Tehetséggondozó alkotótábor: Szöveggyár Mexikóban! (Jelentkezés: 2018. október 5-ig)
- Irodalmi pályázat: Aposztróf novella pályázat (Határidő: 2018. október 8.)
- Irodalmi pályázat: Science fiction novella (Határidő: 2018. október 17.)
- Irodalmi pályázat: Szépírói pályázat 2018 (Határidő: 2018. október 31.)
- Irodalmi pályázat:Szárnypróbálgatók 2019 (Határidő: 2018. szeptember 16.)
- Irodalmi pályázat: Horror-novella (Határidő: 2018. szeptember 30.)
- Irodalmi pályázat: Jókai-díj 2019. (Határidő: 2018. október 31.)
Legújabb rendezvények
Típus | Cím | Szerző | Válaszok | Létrehozva |
Utolsó hozzászólás![]() |
---|---|---|---|---|---|
Rendezvény | Tavaszi Varázs Fesztivál | capek | 2019/03/29 - 11:00 | 2019/04/12 - 12:06 | |
Rendezvény | Húsvéti nyusziles az Origó-Házban | capek | 2019/04/18 - 12:00 | 2019/04/12 - 12:02 | |
Rendezvény | Vidám farsang | capek | 2019/02/28 - 16:00 | 2019/03/14 - 12:11 | |
Rendezvény | CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák | capek | 2019/02/22 - 17:00 | 2019/03/14 - 11:54 | |
Rendezvény | Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... | capek | 2019/01/24 - 16:00 | 2019/01/16 - 21:40 |
Friss hozzászólások
44 hét 5 nap
1 év 19 hét
1 év 28 hét
1 év 40 hét
2 év 2 hét
2 év 2 hét
2 év 4 hét
2 év 42 hét
2 év 46 hét
3 év 15 hét