Mini mesék IX.

Füles képe

Elefánt Csucsu imádott focizni, ha volt egy kis szabadideje, máris a tisztásom kergette a bőrt. A sok gyakorlás által, tökélyre fejlesztette cselező technikáját, fejjátékát, szabadrúgásait. A baj csak az volt, hogy a környéken nem létezett olyan csapat, ahol kamatoztathatta volna a tudását. Először a nyulaknál próbálkozott. Szaporaságuk miatt rengeteg csapatuk volt, tele két ballábas szerencsétlenséggel. Mégis kiutálták maguk közül, mert félő volt, hogy valamelyikőjüket szétlapítja nagy tappancsaival. A kapus, nem mert belenyúlni gyilkos erejű lövéseibe, mert drágább volt neki a saját kis élete. A kispadra sem ültették, mert állandóan összeroskadt alatta. Ezután a süncsapatnál próbálkozott, de halálra unta magát, mert állandóan kipukkadt a játékszer a rengeteg tüske miatt. A párducok csapatánál, nem volt elég gyors, a struccoknál állandóan sérült volt, mert ezek az alattomos szárnyasok rengeteget szabálytalankodtak. Maradt neki a magányos tisztás, itt találta a rekkenő hőség, az áztató eső és a puhán aláhulló hó is.

Egyik este a tévében látott dekázó világbajnokságot. Elhatározta, hogy a legközelebbi megmérettetésen már ő is ott lesz. Éjt nappallá téve gyakorolt a versenyre. Történt egy nap, hogy vándorcirkusz zötyögött át az erdőn. Az igazgató, kibámulva a kocsi ablakán meglátta Csucsut gyakorlás közben. Megállította a konvojt, mert pont egy ilyen szám hiányzott a műsorból.

Csucsu, aznap már fellépett, mint a cirkusz fő attrakciója…

 

A hangjegyek ott zsúfolódtak az újonnan vásárolt csodálatos hangfalakban. Nagy volt a lökdösődés, tolakodás. Mindenki elsőként szeretett volna kiszabadulni. A nagy tiszteletben álló violinkulcs csendre intette a tömeget:

- Nagyon jól tudjátok, hogy amit most műveltek, abból nem lesz más csak kakofónia. Legyetek türelemmel!

A kedélyek lenyugodtak, a szünetjel relaxációs dallamokat dúdolt, a kisebbek álomba szenderültek. Nem kellett hiába várakozniuk, mert megjelent Ő a Mester. Szépen egymás mellé állította a megfelelő hangjegyeket és útjára bocsájtotta őket.

Odakinn felcsendült egy csodás dallam…

 

Vándorsólyom Őrs, úgy döntött, hogy szögre akasztja a hátizsákját és nyugdíjba vonul. Jó előre eltervezte, mivel tölti majd a boldog nyugdíjas éveket. Először is edzésbe marad, nehogy eltunyuljon. Mindjárt el is ment Rinó Izom Igor testépítő termébe és váltott egy éves bérletet. Két hétig lelkesen járt is, de utána fokozatosan elmaradozott, ugyanis izületei már nem voltak a régiek, nem bírták a fokozott edzésmunkát. Tervei közt szerepelt az is, hogy saját maga szerzi majd be a mindennapi betevőjét, hagyományos módon: röptében elkapva a szárnyas finomfalatot. Néhány próbálkozás után rádöbbent, hogy a gyorsasága és a látása, már nem a régi, így bizony többször éhes maradt. Rászokott, hogy elballagjon az erdei bevásárlóközpontba és televegye a hűtőt készételekkel. Na és persze sörrel, mert mivel már nem vezetett, ihatott kedvére.

Ma már, hogy több mint egy éve nyugdíjas kialakult a napi rutinja. Reggel felébred, kinéz az ablakon. Ha jó idő van, tesz egy rövid sétát, rossz idő esetén ki sem dugja az orrát. Utána, gyárt néhány pirítóst, megreggelizik, bekapcsolja a tévét, morgolódik a híreken. A délelőtt többi részében, memoárjának fésülgetésével foglalatoskodik. Ebéd: microzott, előre gyártott hami, majd szunyókálás. Délután sakkparti Sólyomnagy Tábornokkal, este tévébambulás és alvás.

Sokszor elgondolkozott azon, más lett volna-e az élete, ha megnősül és nem remeteéletet él. Arra jutott végül, hogy jó lett volna megtapasztalni az igaz szeretet ízét, de azért ennek az életnek is voltak előnyei. Például.., például.., példál. Most éppen nem jutott eszébe semmi, de biztos volt olyan…

 

A kaméleon család kedvenc szórakozása volt a bújócska. A nagyi volt ennek a nagymestere, bár szegénynek ez lett a veszte. Ugyanis, egyszer olyan jól elbújt, hogy három év után találták csak meg, de addigra éhen halt szegény, bár az is igaz, hogy a játékot megnyerte…

 

Majoméknál volt egy fiú, aki nem a hagyományos módon ette a banánt. A nagy átlag, hámozás nélkül begyűrte a finom csemegét az arcába és egybe lenyelte. Néhányan, megpucolták, és előbb törzsét, majd a héját ették meg. Ez a különös majomfi azonban először leveleket terített a fűbe, majd megpucolta a csemegét, egy éles kővel felkatonázta és egyesével elfogyasztotta, utána a héját bedobta a szemetesbe. A többieket ez az utolsó ténykedés háborította fel legjobban, hiszen az étel legértékesebb része pocsékba ment.

Egyik este tévézett az egész brancs. Film közben, az egyik reklámban, pont úgy fogyasztották a banánt, mint különc társuk. Döbbent csend ült, a mindig zajos társaságra.

A következő napokban egyre több majom tért át az új étkezési szokásra, végül már mindnyájan így étkeztek. Egyet kivéve.

Igen a mi kis különc majmunk időközben kipróbálta az egészben arcba tömős módszert és tetszett neki…

 

zsuska képe
zsuska
Offline
Csatlakozott: 2010/09/12

Szeretem meséid. Kacsint
Most is találtam kedvemre valót Jocó! 

zsuska

Nem minden szó mondható ki. Az egyik magunk miatt, a másik kíméletből... s ha mégis megteszem?

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Ez vagyok én toni 2024/02/03 - 09:36 2024/02/03 - 09:36
Irodalom Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam toni 2024/02/01 - 18:16 2024/02/01 - 18:16
Irodalom Barátok !!!??? toni 2024/01/31 - 09:33 2024/01/31 - 09:33
Irodalom Karl Marx: Darum lasst uns / Azért engedj minket toni 2024/01/30 - 09:59 2024/01/30 - 09:59
Irodalom Lippich Elek: Bizony szürkül / Wohl, es graut sich schon toni 2024/01/29 - 09:50 2024/01/29 - 09:50
Irodalom Gottfried Ketter: Dr Brenner / A Brenner toni 2024/01/28 - 11:36 2024/01/28 - 11:36
Irodalom Rigó Tibor: Kell e még / Brauchst du noch toni 2024/01/27 - 09:36 2024/01/27 - 09:36
Irodalom Gottfried Keller: Bergfrühling / Hegyitavasz toni 2024/01/26 - 09:52 2024/01/26 - 09:52
Irodalom Juhász Gyula: Szeged / Szeged toni 2024/01/25 - 10:05 2024/01/25 - 10:05
Irodalom Ignaz Friedrich Castelli: An einen Freund / Egy barátnak toni 2024/01/24 - 09:34 2024/01/24 - 09:34
Irodalom Rigó Tibor Levél Anyámnak / Brief an meine Mutter toni 2024/01/23 - 10:15 2024/01/23 - 10:15
Irodalom Gottfried Keller: Die Entschwundene / Az eltűnő toni 2024/01/22 - 10:52 2024/01/22 - 10:52
Irodalom Gélvanov Iczig mennybemenetele (Az elnökválasztás) Károly 2024/01/21 - 15:26 2024/01/21 - 15:26
Irodalom Rigó Tibor Nem nekem való már / Es ist nicht mehr für mich toni 2024/01/21 - 11:02 2024/01/21 - 11:02
Irodalom Autor unbekannt: Eselsgedanke / Szamárgondolat toni 2024/01/20 - 08:45 2024/01/20 - 08:45

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Az utolsó hívás ambrusa 2018/09/20 - 12:30 2018/09/20 - 12:30
Audió Andy Baron: A szék, akit Lajosnak hívtak ambrusa 2 2018/04/03 - 18:19 2018/09/17 - 21:30
Audió Asimov, Isaac: A Foy halála ambrusa 2018/09/12 - 22:44 2018/09/12 - 22:44
Audió Asimov, Isaac: Vegye meg a Jupitert! ambrusa 2018/09/11 - 22:57 2018/09/11 - 22:57
Audió Asimov, Isaac: A vízzel borított hely ambrusa 2018/09/10 - 19:50 2018/09/10 - 19:50

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Szerelem... Taygeta 8 2013/01/17 - 19:15 2013/04/09 - 21:21
Fórumtéma Versfolyam zsoló 33 2013/03/14 - 23:59 2013/03/31 - 15:36
Fórumtéma Zseffy Zsanett A hold szerelmese skorpio 4 2013/02/12 - 19:00 2013/03/23 - 00:48
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma Szomorúság anatómiája skorpio 2 2013/02/24 - 22:27 2013/03/15 - 14:16
Fórumtéma skorpio Cheline Dion skorpio 2 2013/03/03 - 11:22 2013/03/15 - 12:12
Fórumtéma KI írhatta ezt? Kinek? Miről? Tiszai P. Imre 108 2012/12/20 - 13:58 2013/02/26 - 01:51
Fórumtéma Casanova őszintesége skorpio 2013/02/24 - 22:16 2013/02/24 - 22:16
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.02.04. - 2013.02.17. prayer 32 2013/02/03 - 19:40 2013/02/24 - 13:11
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Téli reggel skorpio 2 2013/02/10 - 15:07 2013/02/10 - 18:24

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Arany János Toldi, Kuncz László előadásában capek 2017/04/07 - 17:00 2017/03/28 - 14:33
Rendezvény "Lehull a lepel" Lénárd József könyvbemutatója capek 2017/04/27 - 18:00 2017/03/27 - 11:00
Rendezvény CINKE Portré sorozat és Irodalmi Kávéház capek 2017/03/24 - 16:15 2017/03/21 - 12:02
Rendezvény CINKE Nőnap capek 2017/03/10 - 16:30 2017/03/10 - 14:03
Rendezvény Ari Fabbró bemutatkozása capek 2016/07/15 - 16:00 2017/03/05 - 13:42