Az állt elöl, a szépen kidolgozott, íves homloklapján, hogy STOEWER RECORD. Az írógépek elitjéhez tartozott. Fénykorában rengeteget dolgozott, ő volt a család szeme-fénye. Egymás kezéből kapkodták ki: apa beadványokat gépelt, anya recepteket gyártott, Eszti a naplóját írta vele, Öcsi pedig csak úgy pötyögött rajta, mivel még nem ismerte a betűvetés titkait. Évente eljött hozzá egy ember, kicserélte az elkopott betűit, új szalagot kapott, és alaposan megtisztogatta részeit. A világ azonban felgyorsult, a komputerizált technika kiszorította. Egy ideig a lakás különböző helyein tűnt fel, végül a szekrény tetején talált végleges helyet. Szeretett itt, mert innen jól szemügyre vehetett mindent. Látta, ahogy apa esténként a számítógépén bütyköl valami fontosat, anya a recepteket már laptopján körmöli, Eszti a tabletjén chat-el, az időközben felnőtt Öcsi, telefonján játszik. Stoewer megértette az idők szavát, de valahol mélyen bántotta, hogy mellőzött lett.

Egyik nap, ősz hajú látogató érkezett. Leemelték helyéről. A jövevény körbecsodálta, megsimogatta míves kidolgozását, újra papírt fűztek éhes fogai közé, és egymás után leütötték betűit. Az ősz fej bólintott, és máris gazdát cserélt.

Gyorsan megszokta az új helyét. Kis asztalkára került, a kandalló mellé. Esténként az élemedett korú, elé ült és finom mozdulatokkal gépelni kezdett…

Az Álarcos Meggyvágó család, már generációk óta betörőként tevékenykedett. Az üzlet jól ment, ezért a frissen születetteket azonnal a hagyományaiknak megfelelően kezdték nevelni. Az idei tavaszi fészekaljból azonban kikerült egy renitens fióka. Kijelentette, hogy ő mást fog csinálni. A főnök azonnal kitagadta a családból, lemondtak róla. Biztosak voltak benne, hogy egyedül nem fog érvényesülni és visszakönyörgi magát. De nem így lett, ugyanis nagy tehetsége volt, mindenféle állati álarc elkészítésében. Élethű maszkjai keresetté tették, mert ebben a zűrzavaros világban senki nem vállalja a saját fizimiskáját.

Így esett meg, hogy a tigris ártatlanul vigyorgó majomálarcban cserkészte be a gazellákat, a krokodil, víziló maszkban bandázott, a rinocérosz arcot viselő barát remete papagájjal…

Már megint itt van a Nagy Bumm! Immár a harmadik. A Földi élet minden szikrája kihunyt, mindenütt csak hamu és felszálló füst. Isten, nagyon mérges, mindenki fél a közelébe menni. Néhány nap eltelte után Mikáél, a Mennyei Seregek parancsnoka közelebb merészkedik és tolmácsolja a többi angyal véleményét: újra be kellene népesíteni a Földet.

Nem jó pillanatot választottak, mert Isten villámokat dobál feléjük. Néhány nap duzzogás után, aztán csak megenyhül és így szól:

- Jól van, fogjunk hozzá…

Minden a megszokott forgatókönyv szerint történik. A hatodik naphoz érkeztek, amikor az ember megteremtése érkezett el.  Ekkor így szólt a Teremtő:

- Ezt a napot szabadnappá nyilvánítom. Senki nem dolgozhat, még a paradicsomi almabolt sem nyithat ki. Ma bulizunk, azt ünnepeljük, hogy megjött az eszünk, ne teremtsünk olyan lényt, aki csak a pusztításhoz ért…

Az erdei iskolában a mackó ikrek Miska és Mucus számítottak a legerősebbnek. Igen ám, de még ők sem mertek ujjat húzni Délceggel a búbos vöcsökkel. Ő ugyanis azzal védekezett, hogyha hozzá mernek nyúlni, akkor szól rokonának, Mocsárszéli Bölömbikának, és itt vendetta lesz. Nem tudták milyen hatalmas állat, viselhet ilyen félelmetes nevet. Bolyhoskát, a legkisebb nyulat küldték el, hogy kérdezze meg a legöregebb teknőst, Béla bát, - aki a helyi lapot szerkesztette -, hallott-e már ilyen állatról. Az öreg már tök süket volt, félreértette a kérdést és ecsetelni kezdte a félelmetes, Böhöm Bika hírhedt bölényivadék rémtetteit. Az új információ birtokában, nagy ívben kerülték a búbos vöcsököt.

Eltelt a nyolc iskolaév, ballagott az osztály. Minden csimotát megtisztelt jelenlétével a rokonsága. Az állatkölykök kíváncsian nyújtogatták nyakukat, hátha meglátják Délceg rokonai között a rettegettet. Az ünnepség végén, Bolyhoska odasündörödött a búbos vöcsökhöz és megkérdezte:

- Nem jött el a rokonod, az a bölömbika?

- Dehogy nem, ott van, ni. – mutatott egy semmitmondó, csíkos tollazatú madárra…

A virágok, minden június 30-án emberkarnevált rendeztek. Ilyenkor, az induló csoportok, kiválasztott ember egyedekből élő képeket hoztak létre. Hetek teltek el a tervezéssel, a megfelelő példányok kiválasztásával, majd utolsó este az élőkép elkészítésével.

Elérkezett a nagy nap, a konvoj nekiindult. Ma is rengeteg virág volt kíváncsi a látványosságra. Sokan külföldről érkeztek, hogy részesei legyenek ennek a nagyszerű rendezvénynek. Az esemény díszvendége, a holland Black Tulip, megnyitó beszédében méltatta a rengeteg beleölt, világszínvonalú munkát, energiát, amivel a szervezők létrehozták ezt a csodát. Legnagyobb sikere, a virágfejet locsoló óriáskannának, a mezei rétet bemutató sokszínűségnek, és a kiscsoportos virágok táncának volt. A 26 indul kocsihoz 96524 egyedet használtak fel, akik természetesen most sem élték túl a megpróbáltatást. De a lényeg, hogy az esemény magas színvonalú lett…