Hóvirág
1
A misén ott volt Ida is,
A szép, halvány jegyzőleány,
S álmodozó éjszemével
Édesdeden nézett reám.
Körültünk az ének zengett,
S beáradt a tavaszi fény.
A doktor súg, és megnyomint:
»Egy év múlva meghal szegény.«
2
Az erdőn át haza kísértem.
Oly halvány volt, hogyan fehér,
Mint a gyönge kis hóvirág,
Mely nyarat, őszt soha nem ér.
És vidám volt, és oly boldog,
Mint maga a szép kikelet,
Mely friss lombok koszorúit
Bontogatta fejünk felett.
3
Az erdei fülemile
A bokrok közt dalolgatott,
– Álljunk meg, – szólt. És a szemén,
Mint egy harmat könny csillogott.
– Kis Ida, mért sír? mondja csak.
– Egy mese jutott eszembe,
Egy mese, – szólt mosolyogva –
Hogy a madár leány lelke.
4
Az útfélen vadrózsa nyílt,
Szólt: – Hajamba tűzök egyet.
És két bimbót leszakított,
S kalapomhoz tűzött egyet.
És mikor elváltam tőle,
Megszorította a kezem,
Utána néztem hosszasan,
S nem láttam többé sohasem.
***
Gárdonyi Géza 1863 – 1922
***
***
Schneeglöckchen
1
An Messe war auch Ida dort,
das schöne, blasse Notarin,
mit verträumten Augen sah mich an
die hübsche, keine Ungarin.
Rund um uns sangen die Leute,
Frühlingssonne schien an Fenster.
Der Arzt flüsterte mir leise:
„Die Arme, sie wird bald sterben.“
2
Hab sie nach Hause begleitet.
Sie war so blass, so zart und weiß,
wie die kleinen Schneeglöckchen, die
den Sommer nie erreicht am Theiß.
Und sie war so froh und glücklich,
wie das frühlings Erwachen selbst,
welche die Kränze aus frischem
Laub, auf dem eigenen Haupt steckt.
3
Der Nachtigall aus dem Wald
sie sang laut zwischen den Büschen,
"Bleiben wir stehen", sagte sie ‘d in
Auge, Tau Träne glitzerte.
„Kleine Ida, warum weinst du?“
„Ich dachte an ein Märchen, ja
ein Märchen!“, — sagte sie lächelnd—
„Dass, der Vogel ist des Mädchens Seele!“
4
Am Weg wuchs wilde Rose, ‘d sie
sagte: „Einen stecke im Haar."
Sie schnitt zwei Knospen ab,
einen steckte an der Hut an.
Und als ich mich scheiden ließ,
drückte sie meine Hände fest,
sehr lange hab sie angesehen,
^d ich habe sie, nie mehr gesehen.
***
Fordította: Mucsi Antal-Tóni