Lila, a gombatündér

Markovics Anita képe

LILA, A GOMBATÜNDÉR

A Barbakán Kert frissen zöldellő füve között mindig felüti fejét egy-két gomba. Így történt ez Bé-vel is, aki elsőként bukkant fel egy boszorkánykör tagjaként egy hajnalon, majd még 12 gombatársa követte őt. Mivel Bé volt az első, neki volt a legnagyobb kalapja, ami a kora tavaszi holdfény hívó szavára elkezdett a Hold felé forgolódni, és rögtön bele is szeretett első pillantásra. Gombatársai hiába hajtogatták, hogy nem lesz ennek jó vége, ő csak felfelé kacsintgatott és nem győzött betelni a Hold naponta változó arcával.

Egy este Janus Pannonius szobrának kalapjára esett az égből egy csenevész gombatündér. Jó nagyot eshetett, mert csak úgy puffant vézna teste. Pattant egyet a szobron, onnan pottyant le a Janus Pannonius lába előtt heverő boszorkánykör egyik gombájára.

- Ah! – kiáltott fel mély hangon az a gomba, amire hátsó felével ráesett Lila, majd menten össze is esett és szétlapult a magasból érkező váratlan súly alatt.

Lila négykézlábra állt, majd feltápászkodott. Körülnézett, látta-e valaki, mert ez nem volt elég nőies szerinte; ám szerencsére csupán a Hold fényében mosolygó gombafejeket látott maga körül.

- Ezt megúsztam! – sóhajtott egy nagyot, majd kapta volna elő a farzsebében lapuló kozmetikai tükrét, hogy a Nagy Zuhanás után helyreigazítsa díjnyertes sminkjét, azonban tükörcserepek hevertek mindenütt.

- Micsoda pech! – zsörtölődött magában. – Most aztán hogy nézem meg, mennyire szép vagyok? Biztosan összekócolódott a lila hajam is!

- Ez neked pech? Lennél csak teljes kalappal szétlapítva egy rád nehezedő hatalmas fenék alatt – szólalt meg egy kínkeserves, öblös hang alóla. - Mi lenne ha szépítkezés előtt leszállnál rólam, te behemót?! – csattant fel A, a gomba, aki most utolsó erejét összeszedve szétlapult és kettérepedt kalappal próbált kikecmeregni Lila feneke alól, miközben vészjósló barna lé csordogált belőle.

Lila rá sem hederített volna a hangra, mivel épp az eltört tükre szilánkjainak összeállításával foglalatoskodott, hacsak nem érezte volna meg hétszínű fodros szoknyácskája és csipkés alsóneműje közben a szivárgó gombalevet.

A nedvességre pattant fel.

- Mit merészelsz te, összekensz itt mindenféle csúf gombanedvvel, fújj! Tágulj innen, ha mondom, de izibe, vagy nem állok jót magamért!

- Ezer bocsánat, hogy én itt a pattogásod miatt haldoklom! – lehelte a gomba, majd végképp elterült a földön.

Lila lassan közelítette meg, óvatosan hajolt le hozzá, - mert hát ki tudja, milyen alattomosak lehetnek ezek a tetszhalott gombák? - méretes orrát dugva feléje. A gomba nem mozdult. Lila körülnézett, van-e közelben higiénialiag megfelelően tiszta fűszál. Talált is egyet. Letépte és azzal közelítette meg A-t, a gombát. Megbökte. Semmi válasz. A teljesen összetörtnek és valóban halottnak tűnt.

- Undorító! Pfejj! – köpte le diszkréten és nőies finomsággal a halott gomba testét. Mégsem felejtette el jól szemügyre venni, mert hát nem minden nap lát az ember egy halott gombát, majd jól megrajzolja egyszer ezt is, ha valahogyan hazaesik.

Egy idő után megunta a szemlélődést, hiszen szebb látványt fedezett fel. A holdfényben tündöklő békés harmatcseppek fényesen verték vissza csigákkal díszített pofiját.

- Milyen szép vagyok! – olvadt el teljesen önmaga látványától. - Inkább mégis magamat rajzolom majd le, mint ezt a csoffadt, lapos, barna levet eresztő halott gombát!

Harmatcseppről harmatcseppig sétált magában gyönyörködve, vagy vissza.

- Hé, valaki! Ugye milyen szép vagyok? – mondogatta egyre hangosabban, hátha visszaigazolást nyer az éjszaka lakóitól. A tájon azonban hatalmas csend honolt. Hallgattak a sötétzöld fűszálak, a fák egyenes gerincükkel fordultak el tőle és inkább a messzi Holdba bámultak. Egy bagoly megvetően rugaszkodott el az ágról a jelenetre. Egyedül a boszorkánykör gombái néztek Lilára döbbenten.

- Hagyd ezt abba, de gyorsan. – bökte ki a hozzá legközelebb álló gomba, Bé.

- Mit, mit? – nézett elkerekedett szemekkel Lila, mint aki nem ért semmit. Valóban úgy is volt.

Bé a butuska kérdésre megvető hallgatással válaszolt és inkább elfordította nagy kalapját a Barbakán Kert magas fái felé.

A többi gomba is ugyanígy tett, követve Bé-t.

Lila leült szemben Bé-vel és elkezdett mesélni neki magáról hosszasan. Elsorolta milyen tündérszépségversenyeket nyert, milyen emberi értékei vannak, mennyire tud szeretni és odaadó lenni. Még a kedvenc borát is megkérdezte Bé-től, aki azonban úgy hallgatott egész este a szemére húzott kalappal, mint a sír.

Lila végtére is mérgesen feldugta nagy orrát a Hold irányába, széles arcán még a csigák másztak egy kört duzzogva. Ám mivel a toporzékolás árt a szépségének, és ki tudja, melyik bokorban lapul egy paparazzi, aki pont erre a kompromittáló pillanatra lesne az életéből, úgy döntött, inkább mégiscsak saját szépségének tanulmányozásába merül.

- Kell a fenének Bé és a gombák megerősítése! Én akkor is szép vagyok, ha nem mondja ki senki! Sőt, egyre szebb és szebb leszek! A ragyogó holdfény előnyösen emeli ki frizurámat, karcsú derekamon a fűzőt, fodros kis hétszín szoknyácskámtól és a legújabb trend szerint virágokkal tűzdelt neccharisnyámtól mindenki hanyatt esik, nem csak ez a gomba itt ni... - és ezzel jól belerúgott egyet a halott A-ba. Ezután figyelme ismét a harmatcseppek felé fordult, és nem győzött gyönyörködni bennük séta közben, ahogyan mindegyik csepp saját arcát tükrözi vissza. Csakhogy egy idő után kevésnek tűnt ez is neki! Arra gondolt, gyorsítania kellene, úgy több harmatcseppben több mindent láthat magából. Futásnak eredt hát, de vézna lábai nem bírták az iramot, hamar kifáradt. Ekkor jutott eszébe az, hogy ő valójában gombatündér. Fel is kapaszkodott rögtön Bé kalapjára, majd elkezdett ugrálni rajta. Egyre és egyre magasabbra repült, amíg el tudott rugaszkodni Bé kalapjáról a következő gombáig.

- Sokkal könnyebb ez, mint futkorászni fűtől fáig! – nevetett teli torokból.

- Különben is, úgy tudom, minél több gombára ugrálok, annál szebb leszek! – vihogott magában gombáról gombára repkedve egészen addig, amíg a felkelő Nap első sugarai megsimogatták arcán a két csiga szarvát.

Érezte már ekkor, hogy bizony elfáradt az egész estés ugrálásban. Janus Pannonius szobrának árnyékába húzódott, feje alá igazított gondosan egy mohapárnát, míg végül elaludt.

Nem volt még ekkora csend soha a pécsi Barbakán Kertben. A gombák kezdetben döbbenten tűrték a komisz és öntelt gombatündér ugrálását a fejükön, majd a föld alatti spóráikon megbeszélték egymással, hogy napfelkeltével eltűnnek Pécs városából, de még a környékről is örökre. Alig nyújtóztatta meg magát a Barbakán Kert és Pécs városa, a boszorkánykör összes gombája örökre felszívódott még a környékről is.

Másnap este, amikor Lila a gombatündér kinyitotta szemét, már hiába kereste őket. Velük együtt azonban felszívódtak a harmatcseppek is a hosszú-hosszú nyárra. Nem volt mit tenni Lilának, hiába szorongatta törött tükre darabjait, nem látta magát bennük, túlságosan apró darabra törtek a zuhanáskor.

Lila megpróbált utána eredni a gombáknak úgy, hogy felmászott Janus Pannonius kalapjára és ugrott egy jó nagyot, - azonban jó nagyot koppant a földön. Büntetésül egész életére a Barbakán Kertben ragadt. Ám amíg nem jön rá saját hibáira, addig a gombakör sosem fog visszatérni Pécs városába. Keserves sírása, hogy tartsa már valaki szépnek őt, azóta is kihallatszik a léckerítések közül.

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Tibor Rigo: Körforgok / Ich drehe mich im Kreiss toni 2024/02/13 - 10:43 2024/02/13 - 10:43
Irodalom Rigó Tibor: Tavasz / Frühling toni 2024/02/12 - 09:57 2024/02/12 - 09:57
Irodalom Gottfried Keller: Abendlied / Esti dal toni 2024/02/11 - 09:08 2024/02/11 - 09:08
Irodalom Reményik Sándor: Hópelyhek / Schneeflocken toni 2024/02/10 - 08:48 2024/02/10 - 08:48
Irodalom Egy őszülő gavallér toni 2024/02/09 - 09:41 2024/02/09 - 09:41
Irodalom Bartók Lajos: Harangszó / Glockenklang toni 2024/02/08 - 08:51 2024/02/08 - 08:51
Irodalom Hugo von Hofmannsthal Schneeglöckchen / Hóvirág toni 2024/02/07 - 07:58 2024/02/07 - 07:58
Irodalom Rigó Tibor: A Hold / der Mond toni 2024/02/06 - 11:02 2024/02/06 - 11:02
Irodalom Versek a gyerekkoromról 92 Az én magyar napom III. toni 2024/02/05 - 12:26 2024/02/05 - 12:26
Irodalom Versek a gyerekkoromról 91 Az én magyar napom II. toni 2024/02/04 - 08:57 2024/02/04 - 08:57
Irodalom Ez vagyok én toni 2024/02/03 - 09:36 2024/02/03 - 09:36
Irodalom Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam toni 2024/02/01 - 18:16 2024/02/01 - 18:16
Irodalom Barátok !!!??? toni 2024/01/31 - 09:33 2024/01/31 - 09:33
Irodalom Karl Marx: Darum lasst uns / Azért engedj minket toni 2024/01/30 - 09:59 2024/01/30 - 09:59
Irodalom Lippich Elek: Bizony szürkül / Wohl, es graut sich schon toni 2024/01/29 - 09:50 2024/01/29 - 09:50

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Akutagava Rjúnoszuke: A mocsár ambrusa 2018/11/06 - 23:56 2018/11/06 - 23:56
Audió Andy Baron: Huszonhetedik századi Stan kalandja ambrusa 2018/11/02 - 16:09 2018/11/02 - 16:09
Audió Andy Baron: Kötözködő alakok ambrusa 2018/11/02 - 14:57 2018/11/02 - 14:57
Audió Vadas Zsuzsa: Kivégezték, mert szeretett ambrusa 2 2018/10/20 - 15:30 2018/10/24 - 20:08
Audió Toperczer István: Nazca - A kősivatag rejtélye ambrusa 2018/10/24 - 20:06 2018/10/24 - 20:06

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2013/12/22 - 12:04 2014/01/22 - 21:18
Fórumtéma Kerestelek... Taygeta 7 2013/12/15 - 00:22 2014/01/22 - 21:16
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 6 2013/12/31 - 22:16 2014/01/12 - 12:51
Fórumtéma Zenék blue 549 2008/07/18 - 08:27 2013/12/24 - 13:14
Fórumtéma Az én imám... Taygeta 6 2013/10/22 - 20:04 2013/12/22 - 11:59
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 5. prayer 34 2012/08/20 - 20:14 2013/11/28 - 08:33
Fórumtéma Melánia és tanitványai az alkotótáborban, képekben prayer 29 2013/03/12 - 07:22 2013/11/04 - 18:53
Fórumtéma György Viktória Klára - Boldog érzés Taygeta 3 2013/07/25 - 23:42 2013/10/22 - 23:16
Fórumtéma Tavasz - György Viktória Klára Taygeta 6 2013/04/22 - 20:40 2013/07/25 - 23:38
Fórumtéma MI LENNE MA A MÚLT NAGY KÖLTŐIVEL? Katona Béla György 9 2013/07/06 - 23:01 2013/07/16 - 18:38

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Civil Hétvége capek 2018/03/09 - 17:00 2018/03/09 - 10:45
Rendezvény Találkozás...Klapek Gabriella és Bartalovics Zoltán capek 2018/02/12 - 15:00 2018/02/12 - 10:17
Rendezvény Farsangi CINKE Program capek 2018/01/26 - 17:00 2018/01/25 - 11:56
Rendezvény Rakottyai Ágnes (Del) festmény kiállítása prayer 2018/01/20 - 18:00 2018/01/19 - 12:44
Rendezvény Egy élet munkássága capek 2017/12/07 - 17:00 2017/12/05 - 10:20