Radnóti Miklós: Levél a hitveshez / Brief an den Ehepartner

toni képe

Levél a hitveshez

A mélyben néma, hallgató virágok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom, –
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, – remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, –
csak messze vagy. Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázó rajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, –
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát, –

s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell szívós leszek, mint fán a kéreg
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a kétszerkettő józansága hull rám.

1944 aug. – szept. Bor

Radnóti Miklós 1909 - 1944

Brief an den Ehepartner

In Tiefe sind die Stummen, schweigenden Blumen,
die Stille heult ins Ohr und ich habe geschrien,
doch niemand kann beantworten, von Weitem schrien
im Krieg in der Ohnmacht gefallenen Serbien
‘d du bist weit weg. Dein Laut ist im Traum verflochten,
‘d werde es Tag für Tag in meinem Herz finden,
also hörte zu, bis das Summen mich warnten
wie die rundum mich stehende, stolzen Farnen.

Ob ich dich wiedersehen kann, weiss ich nicht, wann
du warst sicher so sehr wie der heilige Psalm?
Und so schön wie Licht und auch so schön wie Schatten
zu dir heimfände, zu meinen Ehegatten,
jetzt versteckst du dich in Gegend, und wie der Geist
du schwingst vor Augen, wie dich der Verstand gespeist;
du warst die Realität, ‘d wurdest wieder hallen,
in Brunnen meiner Jugend zurückgefallen

eifersüchtig, frag ich dich, liebt mich immer noch?
Und das auf dem Höhepunkt meiner Jugend, doch
meine Ehepartner sein wirst, – ich hoffe es wieder
auf den Weg der Wachsamkeit zurückzufinden
ich weiss, dass du das bist. Meine Frau und mein Freund, –
du bist nur weit weg. Von drei Grenzen eingezäunt.
Und es ist herbstlich schon. Der Herbst hat mich hier vergessen?
Die Erinnerung an Küsse wird immer schärfer;

ich glaubte an Wunder und vergass ihren Tag,
Bombenschwärme ziehen über mich hinweg arg;
das Blau deiner Augen am Himmel bewundert,
doch es hat sich bewölkt von Bomben gedonnert,
sie sehnten sich zu fallen. Ich lebe trotzdem
‘d, bin ein Gefangener. Ich hoffe doch alldem
hab’ nachgedacht zu dir werde dennoch finden:
Für das bete ich, meine Seele zu festigen,

die Landstrassen der Welt; auf karminroter Glut,
wenn zwischen heissen Flammen durch musste wie Flut,
zaubere mich durch, bis ich zu dir zurückkann;
wenn es sein muss, werde stark sein, wie ein Baumstamm
‘d in ständigem Gefahr ‘d Not lebenden Wildes
Männer mit Waffen, ‘d mit Macht des gleichen Gebildes
können sie sich so sein wie die kühle Brandung:
Das Nüchternheit des 2 x 2, wirkt wie Wandlung.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni…
 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Gottfried Ketter: Dr Brenner / A Brenner toni 2024/01/28 - 11:36 2024/01/28 - 11:36
Irodalom Rigó Tibor: Kell e még / Brauchst du noch toni 2024/01/27 - 09:36 2024/01/27 - 09:36
Irodalom Gottfried Keller: Bergfrühling / Hegyitavasz toni 2024/01/26 - 09:52 2024/01/26 - 09:52
Irodalom Juhász Gyula: Szeged / Szeged toni 2024/01/25 - 10:05 2024/01/25 - 10:05
Irodalom Ignaz Friedrich Castelli: An einen Freund / Egy barátnak toni 2024/01/24 - 09:34 2024/01/24 - 09:34
Irodalom Rigó Tibor Levél Anyámnak / Brief an meine Mutter toni 2024/01/23 - 10:15 2024/01/23 - 10:15
Irodalom Gottfried Keller: Die Entschwundene / Az eltűnő toni 2024/01/22 - 10:52 2024/01/22 - 10:52
Irodalom Gélvanov Iczig mennybemenetele (Az elnökválasztás) Károly 2024/01/21 - 15:26 2024/01/21 - 15:26
Irodalom Rigó Tibor Nem nekem való már / Es ist nicht mehr für mich toni 2024/01/21 - 11:02 2024/01/21 - 11:02
Irodalom Autor unbekannt: Eselsgedanke / Szamárgondolat toni 2024/01/20 - 08:45 2024/01/20 - 08:45
Irodalom Mucsi Antal-Tóni Egy ember élete / Das Leben eines Menschen toni 2024/01/19 - 08:36 2024/01/19 - 08:36
Irodalom Eschmann Ernst Liedli vu häime / Liedchen von daheim / A dal otthonról toni 2024/01/18 - 07:46 2024/01/18 - 07:46
Irodalom Albert Traeger: Anna / Anna toni 2024/01/17 - 09:24 2024/01/17 - 09:24
Irodalom Rainer Maria Rilke: Die Rose / A rózsa toni 2024/01/16 - 09:07 2024/01/16 - 09:07
Irodalom Rigó Tibor Apám / Mein Vater toni 2024/01/15 - 09:43 2024/01/15 - 09:43

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Asimov, Isaac: Védőbeszéd a science fiction mellett ambrusa 1 2018/10/11 - 17:16 2018/10/22 - 20:33
Audió Asimov, Isaac: Fiam, a fizikus ambrusa 2018/10/15 - 22:53 2018/10/15 - 22:53
Audió Asimov, Isaac: A varázsige ambrusa 1 2018/09/17 - 21:28 2018/09/25 - 23:04
Audió Asimov, Isaac: Lidércnyomás ambrusa 2018/09/25 - 22:02 2018/09/25 - 22:02
Audió Asimov, Isaac: Kedves keselyűk ambrusa 2018/09/23 - 22:18 2018/09/23 - 22:18

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma "Nyitott kapuk" pályázat, versmegmérettetés prayer 28 2013/05/18 - 07:58 2013/07/03 - 16:18
Fórumtéma A hét legjobb alkotásai ajánlások prayer 663 2010/03/01 - 20:18 2013/06/17 - 21:29
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.05.17. - 2013.05.26 Tiszai P. Imre 9 2013/05/17 - 16:41 2013/06/01 - 08:32
Fórumtéma Vallomás ; Hello (dalvers) skorpio 1 2013/05/17 - 11:07 2013/05/17 - 11:09
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.29 - 2013.05.05 Tiszai P. Imre 24 2013/04/30 - 10:22 2013/05/15 - 14:34
Fórumtéma Vágy--Belle A Noterdami toronyőr musical fődalának műfordítása skorpio 1 2013/05/11 - 12:12 2013/05/11 - 18:04
Fórumtéma Mottó_Előszó helyett_Előszó_Egy vallomás skorpio 2 2013/05/11 - 13:20 2013/05/11 - 17:50
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.04.23 - 2013.04.28. Tiszai P. Imre 1 2013/04/24 - 00:01 2013/04/26 - 12:29
Fórumtéma Néma vágy... Taygeta 4 2013/04/09 - 21:30 2013/04/22 - 20:35
Fórumtéma A Föld Taygeta 4 2013/01/22 - 22:22 2013/04/09 - 21:26

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény "Lelkem virágai" Törő Zsóka bemutatkozása capek 2017/11/24 - 17:00 2017/11/23 - 21:45
Rendezvény Sebestyén Andu Andrea fotókiállítása capek 2017/10/06 - 17:00 2017/09/20 - 11:09
Rendezvény Szent Iván Napi mulatság capek 2017/06/23 - 17:00 2017/06/17 - 21:10
Rendezvény Ha én rózsa volnék..Nyikos Rózsa és Barátai capek 2017/06/09 - 17:00 2017/06/09 - 14:17
Rendezvény TOLDI "a teljes mű" Kuncz László előadásában capek 2017/05/30 - 17:00 2017/05/24 - 10:35