Egy hajfürthöz

Barna lyányka szép fejéről
Kaptam e hajfürtöt én.
Én s e fürt együtt pihentünk
A leányka kebelén.

s A bucsúnak órájában
Adta emlékül nekem;
A bucsú órája óta
Mindig itt volt szívemen.

Oh ha nézem e hajfürtöt:
Minden perc eszembe jut,
Mellyben a boldogság szárnyán
Mennybe nyilt előttem ut;

A letűnt szerelmi órák
Körülöttem lengenek,
Mint vidám csillagsugáros
Túlvilági szellemek.

Nézlek, nézlek, drága hajfürt,
Hosszan nézlek tégedet,
A ki üdvem holt időjét
A sírból kivezeted.

Hosszan függenek te rajtad,
Oh szép hajfürt, e szemek,
Hosszan .... hosszan .... és .... utószor .....
Minthogy már .... mást szeretek.

Pest, 1845. [aug. 10-20.]

Petőfi Sándor 1823 - 1849

Von dem Kopf einer Brünetten
bekam ich diese Haarlocke.
Wir wollten es beide ruhten,
dort, wo der Locke wollte

In der Stunde des Abschiedes
gab mir als Erinnerung;
und seitdem Stunde des Scheidens,
dass an meinem Herzen trug.

Oh, wenn ich die Locke schaue:
Stets kommt Sie mir in den Sinn,
an welchen Flügeln des traue
fliege wieder zu ihr hin;

Die verspielten Liebesstunden,
rund um immer noch geistern
und wie fröhliche Sternstunden
die jenseitigen Geister.

Schaue dich, liebe Haarlocken,
ich schaue dich lange an,
die Zeit der Erlösung locker
aus dem Grab jetzt herauskann.

Die schauen dich noch lange an,
ach, die Locke, ‘d die Augen,
Lange ... lange ... und ... letztes Mal ...
die lieben ein anderen.

Pest, 1845. (Aug. 10-20.)

Fordította: Mucsi Antal-Tóni