Szeptember elején

A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.

Kosztolányi Dezső 1885 – 1936

Anfangs September

Der lange, stille, regungslose Herbst
in goldenen Mantel liegt zwischen den
von Sommer reich geschenkten Spielsachen
der besiegten Darius, glaub an sich selbst.

Lila Frucht brennt jetzt an allen Event
wartet nicht auf entmutigten Moment
an den Wind, dem eiskalten Firmament
flüstert ihm ins Ohr, es war genug getrennt,
‘d er nickt, weil er hat, es schon lang erkennt,
dass dies ist des Lebens Anfang ’d das end’.

Es tut mir nicht weh, alles, was schön ist,
das muss ich verlieren. Verkleide mich
in der Weisheit schweres goldiges Hemd
und alle meine Worte sind Lächeln ‘d fremd.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni