Stille der Nacht.

Willkommen, klare Sommernacht,
Die auf betauten Fluren liegt!
Gegrüßt mir, goldne Sternenpracht,
Die spielend sich im Weltraum wiegt!

Das Urgebirge um mich her
Ist schweigend, wie mein Nachtgebet;
Weit hinter ihm hör' ich das Meer
Im Geist und wie die Brandung geht.

Ich höre einen Flötenton,
Den mir die Luft von Westen bringt,
Indeß herauf im Osten schon
Des Tages leise Ahnung dringt.

Ich sinne, wo in weiter Welt
Jetzt sterben mag ein Menschenkind –
Und ob vielleicht den Einzug hält
Das viel ersehnte Heldenkind.

Doch wie im dunklen Erdenthal
Ein unergründlich Schweigen ruht,
Ich fühle mich so leicht zumal
Und wie die Welt so still und gut.

Der letzte leise Schmerz und Spott
Verschwindet aus des Herzens Grund;
Es ist, als thät' der alte Gott
Mir endlich seinen Namen kund.

Gottfried Keller 1819 - 1890

Az éj(szaka) csendje

Üdvözöllek, nyáréjszaka,
mely harmatos réten nyugszik!
Köszöntelek, csillagpompa,
mely játszva az égen úszik!

Körülöttem az őshegység
csöndes mint az imádságom:
A távoli hullámverést
hallom lelki citerámon.

Hallom a fuvola hangját
nyugati szél hozza felém,
és ott keleten közben már
egy új nap tárul most elém.

Lehet, hogy e nagy világban
éppen most egy gyermek meghal,
's lehet, hogy ott egy kis házban
újszülött jön nagy robajjal.

De mint ott a sötét völgyben
egy ismeretlen csend honol,
engem most itt a bensőmben
a világ már nem ostromol.

Halk fájdalom, fájdalmas gúny
eltűnik a szív mélyéről;
bűnömnél Isten szemet huny
's megbiztosít hűségéről.

Fordította: Mucsi Antal- Tóni