Himnusz a békéről

Te tünde fény! futó reménység vagy te,
forgó századoknak ritka éke:
zengő szavakkal s egyre lelkesebben
szóltam hozzád könnyüléptü béke!

Szólnék most ujra, merre vagy? hová
tüntél e télből, mely rólad papol
s acélt fen szívek ellen, – ellened!
A szőllőszemben alszik így a bor

ahogy te most mibennünk rejtezel.
Pattanj ki hát! egy régesrégi kép
kisért a dalló szájú boldogokról;
de jaj, tudunk-e énekelni még?

Ó, jöjj el már te szellős március!
most még kemény fagyokkal jő a reggel,
didergő erdők anyja téli nap:
leheld be gyönge fáidat meleggel,

s állj meg fölöttünk is, mert megfagyunk
e háborúk perzselte télben itt,
ahol az ellenállni gyönge lélek
tanulja már az öklök érveit.

Nyarakra gondolunk s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó,
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!

s arany napoknak alján pattanó
labdák körül gomolygó gombolyag,
gyereksereg visong, a réteken
zászlós sörényü, csillogó lovak

száguldanak a hulló nap felé!
s fejünk felett surrog és csivog
a fecskefészkektől sötét eresz!
Igy lesz-e? Igy! Mert egyszer béke lesz.

Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!

Pesti Napló 1938

Radnóti Miklós 1909 - 1944

Hymne vom Frieden

Du Elfenlicht! Flüchtige Hoffnung bist Du
seltener Gast den Jahrhundertkriegen:
mit feurigen ‘d immer klingenden Worten
hab’ zu Dir gesagt, Du windige Frieden!

Ich würde es noch einmal sagen? Wohin
bist Du aus diesem Winter verschwunden,
zu Dir, wenn er den Stahl schmiedet – gegen Dich!
So schläft der Wein in den Augen der Trauben

wie Du Dich selbst jetzt in uns versteckt hast.
Wach endlich auf! Du uraltes, graues Bild,
begleite die Glücklichen, die mit Gesang;
doch o weh, können wir noch singen das Lied?

Ach komm endlich, du zart luftiger März!
Jetzt kommt der Morgen noch mit hartem Frost,
Mutter, der zitternde Winter, Wälder:
Fauche die Bäume jetzt den warmen Trost,

bleib über uns stehen, sonst erfroren wir
von diesen Kriegen versengten Leuten,
die schwachen Seelen müssen es lernen
Argumentieren mit den nackten Fäusten.

An Sommer denkend, ‘d an grüne Wälder
und unter dem Laub am Spaziergang prallen
und im dichten Duft unserer Gärten
die Nüsse sind reif. ’d bereit sind zu fallen!

An goldenen Tagen draussen an Wiesen,
rundum hüpfen die springenden Bälle,
eine Armee von fröhlich lachenden Kinder
mit Fahnenmähnen glitzernden Rösser.

sie rennen der Abendsonne entgegen!
Und über den Köpfen laute Zwitschern
dunkle Traufe von den Schwalbennestern!
Wird je so sein? Ja! Einmal kommt der Frieden.

Durchhalte, schütze dich Seele lieber!

Fordította: Mucsi Antal-Tóni