Nyári hajnal a pusztán

Az ég legalján szürke fátyol,
Fenn ritkás szőke fellegek;
Ébreszti már az ébredő nap
Az éjben szunnyadó eget.

Világosodni kezd a föld is;
De a távolban elvesző
Nagy sík határnak hangja nincsen,
Hallgat a harmatos mező.

Az élet alszik még a pusztán,
Szellő se leng, fűszál se hajlik,
De füst kanyarg amott keletre,
S cséplőgép mormolása hallik.

Vargha Gyula 1853 – 1929

Sommerdämmerung in der Puszta

Am Himmelsrand ist ein Grauschleier
darüber mit hellen Wolken;
die Sonne fängt schon an, in der Nacht
nickenden Himmel zu polken.

Die Erde hält sie sich langsam auf;
doch in der Ferne verliert sich
in das Geräusch der großen Puszta
der taufrische Wiesenteppich.

Das Leben schläft in der Ebene,
kein Wind schwankt und kein Halm neigt sich,
doch Rauch schlängelt sich nach Osten,
'd der Dreschmaschine bewegt sich.

Fordította: Mucsi Antal-Tóni