Koszonom az emlekeztetot es az anyagot, amit feltoltottetek. Radnoti verseit kislany korom ota imadattal szeretem es kedvenc koltomnek vallom. Az alabbi linken Nem tudhatom cimu videomat lathatjatok a YouTube-on amit a KOLTO  tiszteletere keszitettem.

Udvozletem mindannyiotoknak

Teri

Radnóti Miklós -

Naplója lapjain jelen idejű közvetlenséggel ír életének eseményeiről, mindenkori környezetéről és természetesen az irodalomról. Az utolsó "békeév" 1938 baljós légkörében íródnak az első lapok, s 1943-ban, sok havi munkatábor után, fizikai és lelki terror közepette, és a közeli, elkerülhetetlen halál tudatában szakadnak meg. Radnóti okossága, tisztánlátása, lírai hevülete, humora átsüt a feljegyzéseken, amelyek hű dokumentumai egy ország, egy nép, egy nagy költő tragédiájának. Remek stílusa miatt ez egyben egy teljes értékű irodalmi alkotás is.

NAPLÓ - idézetek

1939: Csak jegyzem az "eseményeket", émelygek és nem értem. Figyelem a barátokat. Vagy rögeszméik vannak, vagy menekülnek lélekben, vagy megmagyaráznak mindent, vagy csalódnak.. "Falak épülnek körülöttem, városok és országok tűnnek el, nő a fal, s elválaszt az emberektől. "

1940: Behívtak azonnal jelzéssel.. Tábori könyvtáram: a Károli - Biblia, és hat kötetnyi Arany.. "Meg fogok őrülni! Fif, a drága írta a múltkor, hogy az unokahúga nagy magyar dolgozatot ír, legutóbb Janus Pannonius táborbeli elégiájáról.." - fejezi be Fif a lapot. Drága, ó igen. És én most világosan látom, nyugodtan, biztosan várom: megőrülök majd itt! Janus Pannonius nem munkatáborban írt!"

1941: "Mi a magyar? Olvassátok Aranyt és Petőfi - Petrovicsot. Megtudjátok. És írjatok magyarul, becsületesen, azok magyar művek lesznek. De aki túl sokat beszél arról, hogy 'mi a magyar', ahelyett, hogy alkotna, azt szájon kell vágni, hogy kiessék mind a harminckét foga." "Tegnap éjjel meghalt Babits.. Nem voltam bizalmas barátja, de a tudat, hogy él, ha betegen is, hogy él.. ki védi most már azt (milyen nehéz meghatározni, hogy mit), amit védeni kell?"

1942: Zsidóságomat soha sem tagadtam meg, "zsidó felekezetű" vagyok ma is, de a vallásra nem neveltek, nem szükségletem, nem gyakorlatom.. A fajt, a vérrögöt, a talajgyökért, az idegekben remegő ősi bánatot baromságnak tartom, és nem "szellemiségem" és "lelkiségem" és "költőiségem" meghatározójának. A zsidóság életproblémám, mert azzá tették a körülmények, a törvények, a világ.. Magyar költő vagyok, s nem érdekel, hogy mi a véleménye erről a mindenkori miniszterelnöknek.. Így érzem ezt ma is, 1942-ben is, három hónap munkaszolgálat és 14 napi bűntető tábor után is; kiszorítva az irodalomból, ahol sarkamig sem érő költőcskék futkosnak; használhatatlan és használatlan tanári diplomával a zsebemben, az elkövetkező napok, hónapok, évek tudatában is. S ha megölnek? Ezen az sem változtat.

1943: 100 pasztilla Szevenál, az, jó lehet.. Attól meg lehet halni. Rettenetes, s miért? Hát a Múzsa? Hát nem kell, hogy verset írjak? Úgyis jó! Nyolc hónapja tart már, SEGÍTSETEK!

Erőltetett menet (1944.):
A nibelungizált alexandrint mint formát Radnóti Tóth Árpád elégiáiból is ismerhette, valószínűbb azonban Walter von der Vogelweide ‘Ó, jaj, hogy eltűnt minden’ című versének hatása, melyet ő fordított. A 7/7-es osztású jambikus sorokban az erőteljes metszet az újra és újra nekifeszülő bizakodás hatásos kifejezője, tipográfiailag pedig – sokak véleménye szerint (Bori Imre) – a kanyargó út képét rajzolja ki. A vers gondolati szervezője a bolond-kép, illetve ennek a magatartásformának a meghatározása. A bolond az, aki nem vet számot a realitással, aki a jövő reményében képes elviselni a jelent. A lírai én fogalomértelmezése egyúttal saját magatartásának és lelkiállapotának is értelmezése, melyben az ész és az érzelem dilemmája tükröződik. Bár a vágy, az akart jövő, a múlt értékeinek és élményének újbóli átélési lehetősége erősebbnek bizonyul a valóság adta lehetőségeknél, a záró kétszeres felkiáltásban mégis ott érezzük az elégikus hangvételt is.

Bolond, ki földre rogyván      fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként      mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul,      mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok,      maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem?      még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony      s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor,      mert ott az otthonok
fölött régóta már csak      a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal,      eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos      a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám:      nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még,      s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor      a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne,      míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna      az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök      ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén      a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan      a lassú délelőtt, -
de hisz lehet talán még!      a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom,      kiálts rám! s fölkelek!

Bor, 1944. szeptember 15.

Utolsó éveiben Radnóti lírájának tartalma és lényege: küzdelem a költészet eszközeivel a megtébolyult embertelenség ellen. Egy sajátos antik műfajt újít fel és honosít meg a háborús esztendőkben: az eklogát. Radnóti eklogái afféle háborús idillek: a háború borzalmai között őrzik a békés élet szépségét. Az emberi méltóságot megsemmisíteni akaró barbársággal szegül szembe bennük a megsemmisíthetetlen: a művészet és a szellem ereje.

Radnóti Miklós: NEGYEDIK ECLOGA

KÖLTŐ
Kérdeztél volna csak magzat koromban...
Ó, tudtam, tudtam én!
Üvöltöttem, nem kell a világ! Goromba!
tompán csap rám a sötét és vág engem a fény!
És megmaradtam. A fejem rég kemény.
S tüdőm erősödött csak, hogy annyit bőgtem én.

A HANG
S a vörheny és a kanyaró
vörös hullámai mind partra dobtak.
Egyszer el akart nyelni, - aztán kiköpött a tó.
Mit gondolsz, miért vett mégis karjára az idő?
S a szív, a máj, a szárnyas két tüdő,
a lucskos és rejtelmes gépezet
hogy szolgál... ó miért? s a rettentő virág
nem nyílik még húsodban tán a rák.

KÖLTŐ
Születtem. Tiltakoztam. S mégis itt vagyok.
Felnőttem. S kérdezed: miért? hát nem tudom.
Szabad szerettem volna lenni mindig
s őrök kísértek végig az úton.

A HANG
Jártál szellőtől fényes csúcsokon,
s láttál, ha este jött, a hegyre töppedt
bokrok közt térdepelni egy jámbor őz-sutát;
láttál napfényben álló fatörzsön gyanta-csöppet,
s mezítlen ifjú asszonyt folyóból partra lépni
s egyszer kezedre szállt egy nagy szarvasbogár...

KÖLTŐ
Rabságból ezt se látni már.
Hegy lettem volna, vagy növény, madár...
vigasztaló, pillangó gondolat,
tűnő istenkedés. Segíts szabadság,
ó hadd leljem meg végre honomat!

A csúcsot újra, erdőt, asszonyt és bokrokat,
a lélek szélben égő szárnyait!
És megszületni újra új világra,
mikor arany gőzök közül vakít
s új hajnalokra kél a nap világa.

Még csönd van, csönd, de már a vihar lehel,
érett gyümölcsök ingnak az ágakon.
A lepkét könnyű szél sodorja, száll.
A fák között már fuvall a halál.

És már tudom, halálra érek én is,
emelt s leejt a hullámzó idő;
rab voltam és magányom lassan
növekszik, mint a hold karéja nő.

Szabad leszek, a föld feloldoz,
s az összetört világ a föld felett
lassan lobog. Az írótáblák elrepedtek.
Szállj fel, te súlyos szárnyú képzelet!

A HANG
Ring a gyümölcs, lehull, ha megérik;
elnyugtat majd a mély, emlékkel teli föld.
De haragod füstje még szálljon az égig,
s az égre írj, ha minden összetört!

1943. március 15.

A Járkálj csak, halálraítélt! 1936 önvallomása nem elsősorban poétikai, hanem etikai jellegű. A tisztaság és a helytállás keménysége nem egymást kizáró, hanem feltételező erkölcsi magatartásformák. A halálraítéltség pontosan még nem körvonalazott fogalom, valószínűleg egyszerre érvényesül benne az emberi halandóság egzisztencialista felfogása és a történelmi fenyegetettség megsejtése.

Radnóti Miklós: JÁRKÁLJ CSAK, HALÁLRAÍTÉLT!

Járkálj csak, halálraítélt!
bokrokba szél és macska bútt,
a sötét fák sora eldől
előtted: a rémülettől
fehér és púpos lett az út.

Zsugorodj őszi levél hát!
zsugorodj, rettentő világ!
az égről hideg sziszeg le
és rozsdás, merev füvekre
ejtik árnyuk a vadlibák.

Ó, költő, tisztán élj te most,
mint a széljárta havasok
lakói és oly bűntelen,
mint jámbor, régi képeken
pöttömnyi gyermek Jézusok.

S oly keményen is, mint a sok
sebtől vérző, nagy farkasok.

1936

Radnóti Újhold (1935) c. kötet első verse kapcsán (Mint a bika)
Az egymást követő versszakban a szinte megismételt mondattal két idősíkot és magatartásformát szembesít egymással. A múlt, a fiatalság jellemzője az önfeledt élet, mely figyelmen kívül hagyja a veszélyeket. Jelenének magatartásformája szerint, tudomásul veszi a veszélyt, s a nem-menekülés helytállását hirdeti. Az utolsó két sor már áttételek nélkül, egyes szám első személyben szól. A bátor, morális gyökerű hős helytállás gondolata - a jövőre vonatkozólag - a kollektív reménység hitében oldódik fel: halála példaképül szolgál majd a későbbi nemzedékek számára. Mindezt 1933ban már jól látta!

Radnóti Miklós: Mint a bika

Úgy éltem életem mostanáig, mint fiatal bika
aki esett tehenek közt unja magát a déli
melegben és erejét hirdetni körberohangat
s játéka mellé nyálából ereszt habos lobogót,
És rázza fejét s fordul, szarván a sűrű,
repedő levegővel és dobbantása nyomán
gyötrött fű s föld fröccsen a rémült legelőn szét.

S úgy élek mostan is, mint a bika, de mint
bika, aki megtorpan a tücskös rét közepén
és fölszagol a levegőbe. Érzi, hogy hegyi erdőkön
az őzbak megáll; fülel és elpattan a széllel,
mely farkascsorda szagát hozza sziszegve, -
fölszagol s nem menekül, mint menekülnek
az őzek; elgondolja, ha megjön az óra, küzd
és elesik s csontjait széthordja a tájon a horda -
és lassan, szomorúan bőg a kövér levegőben.

Így küzdök én is és így esem el majd,
s okulásul késő koroknak, csontjaim őrzi a táj."

(1933)

Radnóti Miklós: Írás közben

Csak kígyó undoríthat tiszta fatörzset így,
ha bőrét hagyja rajta, mint engem undorít
e forduló világ és az ordas emberek.
Virágszülőként kezdtem én el, de fegyverek
között neveltek engem gyilkosok s megszoktam
rég a harcot itt és gyáván sosem futottam.

Igaz, jó szerteütni néha, de békében
élni is szép lenne már s írni példaképen.
Bíztatnom kell magam, hogy el ne bujdokoljak,
mert jó lenne messze és műhelyben élni csak.
Ó, véled gondolok most, tollas jobb kezemmel
s egyre jobban értelek, Kazinczy, régi mester.

Radnóti Miklós: Széllel fütyölj!

Örömöd fusson le a fák gyökeréig,
őzek szemetükrén díszítsd fel mosolyod
szerelemre, széllel fütyölj! és
tajékpirítónak kelj égra a nappal!
szeretlek!
melleiden aludni készülő
csillaggá pislan a bimbó!

1931.

Radnóti Miklós: Szerelmes játék

Ma reggel vakondot fogott a kedves,
hogy járt a réten a túrás fölött,
csak meséli most feket, prémes
csudáját tenyerének s földi
illatokkal ideadja nékem
a kezét bolondos szagolásra,
mert régen a kedvesem ő s az
asszonyom is lesz egy tavaszon már,
szeret s egyszerű, mint a napfény,
karomban alszik nyáron délután
és ha fölriad szájonharap,
szárnyas madarak nyitvafelejtett,
énekkel ámuló csőre előtt.

1930. június 26.

Radnóti Miklós  Sem emlék

Eddig úgy ült szívemben a sok, rejtett harag,
mint alma magházában a négerbarna mag,
és tudtam, hogy egy angyal kisér, kezében kard van,
mögöttem jár, vigyáz rám s megvéd, ha kell, a bajban.
De aki egyszer egy vad hajnalon arra ébred,
hogy minden összeomlott s elindul mint kisértet,
kis holmiját elhagyja s jóformán meztelen,
annak szép, könnyüléptű szivében megterem
az érett és tünődő kevésszavú alázat,
az másról szól, ha lázad, nem önnön érdekéről,
az már egy messzefénylő szabad jövő felé tör.

Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen;
szivemben nincs harag már, bosszú nem érdekel,
a világ ujraépül, - s bár tiltják énekem,
az új falak tövében felhangzik majd szavam;
magamban élem át már mindazt, mi hátravan,
nem nézek vissza többé s tudom, nem véd meg engem
sem emlék, sem varázslat, - baljós a menny felettem;
ha megpillantsz, barátom, fordulj el és legyints.
Hol azelőtt az angyal állt a karddal, -
talán most senki sincs.

Radnóti Miklós: Gyökér

A gyökérben erő surran,
esőt iszik, földdel él
és az álma hófehér.

Föld alól a föld felé tör,
kúszik s ravasz a gyökér,
karja akár a kötél.

Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.

De a gyökér tovább él lent,
nem érdekli a világ,
csak a lombbal teli ág.

Azt csodálja, táplálgatja,
küld néki jó ízeket,
édes, égi ízeket.

Gyökér vagyok magam is most,
férgek között élek én,
ott készül e költemény.

Virág volta, gyökér lettem,
súlyos, sötét föld felettem,
sorsom elvégeztetett,
fűrész sír fejem felett.

1944. augusztus 8.

(egy másik nagy kedvencem a költőtől)

Kedves Iza örülök, hogy elindítottad ezt a topikot és felhívtad a figyelmet erre a dologra.

Hozzájárulok én is a magym módján. Készítek egy Radnóti CD-t akit érdekel bekerülési áron szívesen elküldöm majd. Ide is felteszem a verseket ahogy elkészülnek, és innen is veszek majd fel verset. Az első a hangosban a Hetetik ecloga.

Radnóti Miklós: Levél

Megkaptad Kedves a levelem?
Látod én magamat temetem:
Fehér lapokat írok tele,
Amikor zokognom kellene
Azon, hogy te nem vagy itt velem,
Tépd össze Kedves a levelem.

Jer már haza, hiszen úgy várlak,
Por lepi Kedves a szobádat,
Régi titkok illata lebben.
Száz régi csóknál tüzesebben
Kívánja ajkam a te ajkad,
Jaj, mennyi szép lesz ujra rajtad...

Jött tőled is pár lila levél,
Melyre tán csókot is leheltél,
Egy-két bús szerelmi üzenet,
Melyre felelni csak csókkal lehet,
De oly messze vagy, elérhetetlen...
Tépd össze Kedves a levelem.

1927. július 17.

Ez gyönyörű, mint minden vers, amit Radnóti írt...a kedvenc költőm...köszönöm, hogy feltetted ezt a versét...majd még keresek én is...))))

Hasonlatok

Olyan vagy, mint egy suttogó faág,
ha rámhajolsz,
s sejtelmes ízü vagy,
olyan vagy, mint a mák,

s akár a folyton gyűrüző idő,
oly izgató vagy,
s olyan megnyugtató,
mint sír felett a kő,

olyan vagy, mint egy vélem nőtt barát
s nem ismerem ma sem
egészen még nehéz
hajadnak illatát,

és kék vagy olykor s félek, el ne hagyj,
csavargó, nyurga füst -
és néha félek tőled én,
ha villámszínű vagy,

S mint napsütötte égiháború:
sötétarany -,
ha megharagszol, ép
olyan vagy, mint az ú

mélyhangú, hosszanzengő és sötét,
s ilyenkor én
mosolyból fényes hurkokat
rajzolgatok köréd.

Legkedvesebb szerelmes verse - nekem.

Radnóti Miklós: Rejtettelek

Rejtettelek sokáig,
mint lassan ért gyömölcsét
levél közt rejti ága,
s mint téli ablak tükrén
a józan jég virága
virulsz ki most eszemben.
S tudom már mit jelent ha
kezed hajadra lebben,
bokád kis billenését
is őrzöm már szívemben,
s bordáid szép ívét is
oly hűvösen csodálom,
mintn aki megpihent már
ily lélekző csodákon.
És mégis álmaimban
gyakorta száz karom van
s mint álombéli isten
szorítalak száz karomban.

1942. február 20.

drága Femisem csak annyit ...köszönöm

Köszönöm, kedves Femis megemlékezésedet! Nagyon szeretem magam is a költőt, tisztelője vagyok!

Kedves költőm a legkedvesebb Baráttól! Kell ennél több?