Bencz Boldizsár: Fekete kenyér / Schwarzbrot

toni képe

Fekete kenyér

 

Legszentebb csókja is proletár csók volt

nyelvén a szép igéket úgy rombolta

széjjel az élet,

mint vérében a néha belezengő gyönyört

a csorbán skálázó éh-halál.

 

Mert mit ért, hogy kihujjázó vágyaiból

aszott asszonya az élet partjára szülte

szürke gyermekét, mikor

minden halottaknapján

az egyre több és több kölyöksirra

virág se tellett.

 

S zarándok útja is csak ajtótól ajtóig vitt

nyakán a kulturált világ bádog számlapjával

sirni se ért rá s már a századik

meddő kilincsröl zaklatták odébb a Kherubok.

 

Megkuszált lelke visszazárult,

bujdosott tovább az emberrengetegben

s bágyadtan feszülő mámora

felhörgő megadással napról-napra

közelebb részegítette a temetőhöz.

 

Rángó zokogással, mint gazdagok

kezéből kihullott véres korbács

keselyű arcok gúnyos vijjogása közt

hány száz estén omlott le éhen

az ucca kövezetén

szegény.

 

S konokul, szájbiggyesztve ezer

kikent-fent nőstény-cicoma

pfujjózva surrant tova

a görcsberándult élő hulla mellett.

 

Az ezerholdasok pedig, noha tellett,

undorral rendőrt hívtak,

el takarittaták a gyalázatfoltot

s a rendőrnek, mert igen szépen szalutált,

fejedelmi borravalót adtak.

 

S jött egy vastalicskás topprongy,

tarisznyájának fájó mélyébe kotort,

valamit adott s hogy mi volt

megse nézte szegény,

csak odahaza az asztalon

holt asszonya megkékült arca mellett koppant:

a fekete kenyér

 

Bencz Boldizsár: 1901 – 1949

 

Schwarzbrot

 

Sein heiligster Kuss war auch proletarischer,

es verdarb das schönste Wort auf seine Zunge

über das Leben,

wie die Freude, die oft in ihn Blut widerhallte,

das Ausmass von dem Hunger und Tod.

 

Denn was nützte, dass von senem Lustausbrüchen

seine dürre Frau an dem Ufer des Lebens gebar

ihre grauen Kinder, wenn

an jeden Tag der Toten

auf immer mehr Kindergräber,

für die Blumen nicht reichte.

 

Und die Pilgerreise führte ihn nur von Tür zu Tür,

um den Hals mit der Blechziffer der kultivierten Welt

er konnte gar nicht mehr weinen, wenn von den

Hunderten kargen Türgriff die Cherubim wegjagten.

 

Seine verstrickte Seele schloss sich,

er versteckte sich weiter in der Menschenmenge

und den trägen und angespannten Rausch

mit einer brüllenden Unterwerfung, Tag

für Tag fuhr er berauscht näher zum Friedhof.

 

Mit zupfendem Schluchzen wie reiche Leute

eine blutige Peitsche fiel aus seiner Hand

beim spöttischen Kreischen der Geiergesichter

an wie vielen Abenden ist er schon von Hunger

zusammenbrach am Strassenrand,

der Armer.

 

Verstockte Tausende von Einfaltspinsel

mit bemalten weiblichen reizen

empört stotterten davon,

neben der verkrampften lebenden Leiche.

 

Und die tausend Morgner, obwohl genug Platz war,

angewidert riefen die Polizei,

die haben den Schandfleck sofort beseitigt

‘d an den Polizisten, weil er sehr schön gegrüsst hat,

einem fürstlichen Trinkgeld gaben.

 

 

Und da kam ein Pomadenhengst mit Blechkarre,

pult sich in die schmerzhaften Tiefen seiner Tasche,

er gab etwas doch was es war,

er sah es nicht mal an,

nur daheim, wenn auf den Tisch war,

klopfte, neben das blaue Gesicht seiner toten Frau:

Das trockene Schwarzbrot.

 

Fordította: Mucsi Antal-Tóni

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Álomtörés Anonymous 2 2008/07/31 - 07:55 2008/08/01 - 06:22
Irodalom A kék erdő meséje Anonymous 2 2008/08/03 - 10:42 2008/08/03 - 17:54
Irodalom Szárnyak Anonymous 2 2008/08/05 - 05:14 2008/08/05 - 08:26
Irodalom Parázs Anonymous 3 2008/08/04 - 07:04 2008/08/04 - 09:20
Irodalom Bélyeg a homlokon (irodalmi blog) Anonymous 5 2008/08/09 - 15:33 2008/08/26 - 20:20
Irodalom Mert árulók vagytok... Anonymous 7 2008/09/29 - 20:34 2008/09/30 - 20:59
Irodalom A csiga és a tücsök Anonymous 1 2008/07/31 - 22:32 2008/08/01 - 06:56
Irodalom ÉNEKÓRA Anonymous 1 2008/08/24 - 15:00 2008/08/25 - 21:04
Irodalom Álomkristály Anonymous 4 2008/08/10 - 11:14 2008/08/26 - 20:18
Irodalom A BOLDOGSÁGRÓL Anonymous 1 2008/08/24 - 14:59 2008/08/25 - 20:58
Irodalom Kopott fényű csillag Anonymous 7 2008/09/29 - 20:09 2008/09/30 - 21:04
Irodalom HAJNAL ELŐTT A CSÖND Anonymous 1 2008/08/24 - 15:01 2008/08/25 - 21:08
Irodalom Az érintés varázsa Anonymous 4 2008/08/23 - 22:03 2008/10/22 - 13:45
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom A bizalom pillangója Anonymous 6 2008/08/03 - 10:07 2008/08/07 - 18:25

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Ülj mellém kedves Anonymous 8 2009/02/08 - 16:20 2009/02/10 - 00:35
Audió Erotikus éjszaka Anonymous 11 2009/02/08 - 15:05 2009/02/08 - 18:25
Audió hang - marad-ok Anonymous 4 2009/02/17 - 21:49 2009/02/19 - 23:21
Audió Desert Rose - Marian verse Anonymous 12 2008/10/26 - 11:07 2008/11/01 - 20:33
Audió ABRACADABRA - HOLNAPTOL abracadabra_zenekar 3 2012/04/12 - 13:32 2012/04/15 - 17:51

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma ANTOLÓGIA szerzői lemondó nyilatkozatok Anonymous 35 2008/10/27 - 13:12 2008/11/15 - 18:56
Fórumtéma JAVASLAT Anonymous 11 2008/08/24 - 15:32 2009/10/31 - 21:32
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Kertészkedjünk anyatka 24 2009/04/17 - 20:50 2010/06/02 - 07:17
Fórumtéma I. CINKE Adventi irodalmi túra (némi forralt borral) anyatka 2 2012/12/05 - 11:01 2012/12/08 - 22:50
Fórumtéma Szó-ta-go-ló játék:))))) anyatka 214 2011/01/12 - 22:10 2012/01/29 - 10:29
Fórumtéma Elfeledett szavak gyűjteménye anyatka 17 2011/02/04 - 20:06 2011/03/21 - 04:18
Fórumtéma 1 hét = 1 történet / A tavasz dala anyatka 21 2010/11/20 - 19:48 2012/06/04 - 23:20
Fórumtéma Egyéb hobbijaim ( B. Erika ) Bakos Erika 34 2012/12/07 - 15:10 2012/12/09 - 17:09
Fórumtéma Meghívó Balázsné Gyöngyi 2016/01/07 - 18:39 2016/01/07 - 18:39

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény CINKE Farsang az Origó-Házban! capek 2014/02/19 - 00:39 2014/02/19 - 00:39
Rendezvény RELL KATA kiállítás megnyitója capek 2014/02/04 - 15:55 2014/02/04 - 15:55
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Tavaszköszöntő Fesztivál - A PiCINKÉK bemutatkozása capek 2014/03/21 - 15:52 2014/03/21 - 15:52
Rendezvény Izgalmas program az Origó-Házban! Gyere el! capek 3 2014/01/17 - 18:38 2014/01/24 - 13:52