Bukj föl az árból

Ijessz meg engem, Istenem,

szükségem van a haragodra.

Bukj föl az árból hirtelen,

ne rántson el a semmi sodra.

Én, akit föltaszít a ló,

s a porból éppen hogy kilátszom,

nem ember szívébe való

nagy kínok késeivel játszom.

Gyulékony vagyok, s mint a nap,

oly lángot lobbantottam - vedd el!

Ordíts reám, hogy nem szabad!

Csapj a kezemre menyköveddel.

És verje bosszúd, vagy kegyed

belém: a bűntelenség vétek!

Hisz hogy ily ártatlan legyek,

az a pokolnál jobban éget.

Vad, habzó nyálú tengerek

falatjaként forgok, ha fekszem,

s egyedül. Már mindent merek,

de nincs értelme semminek sem.

Meghalni lélekzetemet

fojtom vissza, ha nem versz bottal

és úgy nézek farkasszemet,

emberarcú, a hiányoddal!

1937. március-április

József Attila: 1905-1937

Tauch aus der Flut auf.

Mein Gott, bitte erschreckt mich gut,

ich hab’s deiner Wut vonnöten.

Tauch auf schlagartig aus der Flut,

dass mich des Schicksals weichlöten.

Ich, der vom Pferd umhauen wird

und mich in dem Staub kaum wahrnimmt,

was das Menschenherz gar nicht ziert,

den grossen Leidmessern bestimmt.

Ich bin entflammbar wie das Licht,

Flamme hab geflimmert, – nimm es quer!

Schrei mich an, dass es nicht erlaubt ist!

Schlag meine Hand mit Donnerwetter.

Schlag ihn mit Rache und Gnade,

in mich hinein: Schuldlos ist Sünde!

Wenn ich so unschuldig warte,

die Strafe in Hölle bestünde.

Meere w schäumendem Speichel

beim Liegen, drehe mich wie happen.

Ich darf alles wie Meereichel

aber es ergibt nichts das Zappen.

Um schnell zu sterben, Atemlos

will mich erwürgen, ‘d, wenn mich nicht schlägst

Auge in Auge, ergebnislos

an dem Gesicht mit Nichten wegfegst.

März-April 1937

Fordította: Mucsi Antal-Tóni