Az idő

Az idő mossa el

mert követ

kőről visz tova

és

láttam már fél kézzel

lógni a kereszten Jézust

másik kezéből a szöget

kimarta már az idő vasfoga

de arcán a halál csókja

még ott szárad

hiába fújta szél vagy verte az eső

nem tudta lemosni róla a gúny nyálat

örök az akár az égre felpakolt csillagok

az idő el mosta már de én érzem még

szivemben a sebhelyet

amit a sok gúny és megvetés rá vert

hiába fújja dühöngő szél vagy veri a vér eső

a halál rozsda csókja az

le már soha

nem szárad

kimarja lelkemből az erőt.

Rigó Tibor: 1961 –

Die Zeit

Die Zeit wäscht es weg

weil der Stein

von Stein treibt weiter

und

ich hab’ ihn gesehen mit einer Hand

hängen Jesus an das Kreuz

den Nagel von der anderen Hand

schon verätzte der eiserne Zahn der Zeit

aber der Kuss des Todes auf seinem Gesicht

es trocknet noch dort

umsonst wehte der Wind oder von Regen gepeitscht

es konnte den Speichel des Spottes von ihm nicht abwaschen

das sind ewig wie die Sterne am Himmel

die Zeit hat es verwaschen, aber ich fühle es immer noch

die Narbe in meinem Herzen

was ihm viel Spott und Verachtung einbrachte

vergebens weht ihn der Wind oder schlägt ihn der Blutregen

es ist der rostige Kuss des Todes

verbläsen kann es

nie wieder

es verätzt der Kraft in meiner Seele.

Fordította. Mucsi Antal-Tóni