Versek a gyerekkoromról 89 Álmomban álmodtam

toni képe

Versek a gyerekkoromról 89
Álmomban álmodtam
 
Álmaimba álmodtam, hogy álmodom
kinn ülök a Holt Tiszánál egy fapadon,
nem akarom hallani, hogy keresnek
most az sem számít, hogyha később el vernek.
 
Jött egy ember autóval külföldről
és megszólított engemet a nevemről:
„Ugye, te vagy az, akit itt csak bántanak,
kit mindig kiadnak juhásznak, kanásznak.
 
Ne keseregj fiam, ennek most vége lesz
nem lesz többé senki, ki téged bérbe vesz,
nagy sokára megtaláltalak végre,
a szenvedésnek mostantól kezdve vége.
 
Valamikor volt nekem is egy fiam
mától téged irigyelnek mindannyian,
ott az Óperenciás tengeren túl
ott fogsz te is élni velem ezen túl.”
 
„Apám, édesapám, végre rám találtál
kicsi voltam akkor, amikor elhagytál,
regelenként mindig nedves volt a párnám:
Mért van mindenkinek, csak nekem nincs apám?”
 
Most is vizes lett a pad fejem alatt
felettem az ég is bús könnyekre fakadt,
az istállóba gyorsan beszaladtam
és az első pofont, rögtön meg is kaptam.
 
Most már régen, csak élet pofoz engem
régen elveszettem ifjú reménységem,
itt élek Svájcban a mesék országában
még most sem hiszek, az emberi jóságban.
 
Talán egy szép napon, mégis haza megyek
de előre tudom, ott sem otthon leszek,
hontalan embert formált a sorsom belőlem
majd otthonra találok, kinn a temetőben.
 
Mucsi Antal-Tóni 2011szeptemeber 6
***
Pénzes István, volt iskolatársam festményével...

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Haikucsokor: Halottak napjára toni 2024/11/02 - 13:31 2024/11/02 - 13:31
Irodalom Krüzelyi Erzsike Ti égő dalu lányok / Ihr glühende Poeten-Mädchen toni 2024/11/02 - 10:32 2024/11/02 - 10:32
Irodalom Egy rendhagyó vers halottak napjára toni 2024/11/01 - 13:43 2024/11/01 - 13:43
Irodalom Török Károly: Utolsó Stáció / Letzte Stadium toni 2024/11/01 - 08:37 2024/11/01 - 08:37
Irodalom Versek dupla Haikukkal otthonról toni 2024/10/31 - 14:46 2024/10/31 - 14:46
Irodalom Borosnyai Kamilla: Mit mond a vörösbegy / Was sagt die Rotkelchen toni 2024/10/31 - 11:05 2024/10/31 - 11:05
Irodalom Haikucsokor: Életmentés toni 2024/10/30 - 12:54 2024/10/30 - 12:54
Irodalom Kató József Dal a varsányháti kis erdőről / Lied über den kleinen Wald in Varsányhát toni 2024/10/30 - 08:20 2024/10/30 - 08:20
Irodalom Mucsi Antal-Tóni: Édámnak toni 2024/10/29 - 14:08 2024/10/29 - 14:08
Irodalom Rigó Tibor Majd ismét / Dann erneut toni 2024/10/29 - 09:49 2024/10/29 - 09:49
Irodalom Kiss Menyhért Szamosparti álom / Traum an Szamos Ufer toni 2024/10/28 - 14:19 2024/10/28 - 14:19
Irodalom Jakab Ödön Sűrűn hull a fák levele / Die Blätter der Bäume fallen schon toni 2024/10/28 - 08:39 2024/10/28 - 08:39
Irodalom Boroscnyai Kamilla: Egy ismeretlen vers / Ein unbekanntes Gedich toni 2024/10/27 - 13:42 2024/10/27 - 13:42
Irodalom Majthényi György: Álomvárás / Traumwarte toni 2024/10/27 - 09:08 2024/10/27 - 09:08
Irodalom Márkus József Merre száll / Wohin fliegt es toni 2024/10/26 - 09:01 2024/10/26 - 09:01

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László: Nocturnes Judit 4 2014/12/06 - 09:22 2014/12/10 - 17:06
Audió Tárnok Mihály - Utánad prayer 6 2014/12/05 - 13:10 2014/12/10 - 08:55
Audió Áprily Lajos: Biztató vers magányosságtól irtózó léleknek Judit 2 2014/11/30 - 23:35 2014/12/01 - 18:38
Audió Havas Éva: Inspiráció Judit 2014/11/30 - 23:40 2014/11/30 - 23:40
Audió Nagy Norbert - Hogy megtalálj zsuska 15 2011/10/18 - 21:53 2014/11/25 - 00:01

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Tavasz közelít... Taygeta 5 2011/02/28 - 19:20 2011/03/01 - 23:52
Fórumtéma Ami nincs miért kell, hogy fájjon? Taygeta 8 2011/02/17 - 18:42 2011/02/28 - 20:53
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Sóhaj Taygeta 8 2011/01/21 - 20:27 2011/02/04 - 15:20
Fórumtéma Hallgass a szívedre Taygeta 10 2011/01/24 - 17:38 2011/02/04 - 15:06
Fórumtéma Pannon Filharmonikusok 2011. évad Pécs Lénárd József 1 2011/01/22 - 15:53 2011/01/23 - 15:06
Fórumtéma Remény... Taygeta 4 2011/01/08 - 17:38 2011/01/21 - 20:15
Fórumtéma ...ahogy nem szabad... Taygeta 8 2010/12/09 - 23:32 2011/01/08 - 17:34
Fórumtéma Szeretet.... Taygeta 6 2010/12/19 - 13:48 2010/12/22 - 01:51
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 3. prayer 95 2010/05/29 - 21:04 2010/12/20 - 08:34

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tánczos András: Iskolája az emberi szívnek Judit 2015/06/25 - 10:02 2015/06/25 - 10:02
Rendezvény Takácsné Varga Júlia Judit 2015/06/25 - 10:01 2015/06/25 - 10:01
Rendezvény Lisa Elinor kiállításának megnyitója és CINKE Irodalmi Klub Balázsné Gyöngyi vezetésével capek 2015/05/05 - 11:35 2015/05/05 - 11:35
Rendezvény Várkonyi Judit: Némán is beszélő szívdobbanások Judit 2015/05/02 - 09:12 2015/05/02 - 09:12
Rendezvény "Politizálhatok kissé...?" Bajusz József szerzői estje capek 2015/04/23 - 14:52 2015/04/23 - 14:52