El nem küldött levelek I.

***
Előttem a lámpa, s a leveled
Fehér lapon a fekete betűk:

Hideg, közömbös, apró hírvivők...
Felelni kell és reszket a kezem,

Reszket a szívem és az agyvelőm.

Mit írhatnék, hogy megörülj neki?

S van-e öröm, ami nekem ne fájna?

***

Az álmaimról mondjak bús mesét?

Hisz neked is lehetnek álmaid!...

Vagy szenvedésem könnyes krónikáját
Közöljem véled? Naplójegyzetek
A lelkünk finom velinlapjain:
Magunknak féltős, drága, szent titok,
Másnak — szánó mosolygás tárgya csak.
Te is nevetnéd, bár minden vonásban

***
Futó, szeszélyes, sietős jegyekben —
Saját kezed írását ismernéd meg.

Egy percre tán döbbenve állanál,

S dacos fejed meghajtva szomorún,
Meleg, megértő könnyel megsiratnál ...
Egy percre tán elhalna szívverésed
Magadgyötrő, szilaj, nagy megbánástól,
És áldozatul vetnéd bús gyönyörrel

***
Egész virágos életörömed,

Ha vissza tudnád rajta váltani
Az én kifosztott ifjúságomat.. .

Egy percre: volnék neked valaki,  —

Aztán könnyelmű vidám kacagással

Rohannál  —  élni, engemet felejtve,

Amint felejtünk szürke árnyakat,

Borús felhőket, fakórémeket,

***

Ha tündökölve kiragyog a nap  .  .

S én tűnődöm és vívódom magammal:

Egy  percre is.. vájjon nem éri meg?...  

Egy percre is... ha sohatöbbé aztán —

De addig — akkor — az enyém lehetnél!

Egy percre hozzám reszketne a szíved,

S a lelkedet addig betölteném.

Egy percre könnyed, csókod és a vágyad

***

Enyém lehetne,  — az enyém,  enyém!..

Úgy hív a tollam! Szivemből szakasztva

Tudnék megírni most egy levelet  —

És a kezemet bilincsbe veri

Az eszem gőgös, keserű tilalma. .  .

Egy percre...  Ó, hogy fáj ez, hogy éget!

Hát nekem ennyit szánt csak az élet?

Mind, ami bennem  aranytartalom,

***

Csak ennyit ér meg? Egy suhanó percet!

A lelkemet én hiába adom?

Csillagos álmú, csodaszép szerelmet, —

Egy egész titkos világot —  hiáb

Egy perc, egy irigy, fösvény perc az ára?

Igy nem adom! Én kalmár nem vagyok.

Kínálni, alkudozni nem tudok.  —.  .  

És megírom majd azt a levelem

Halkfínoman, nyugodtan, hidegen,

Hogy ki ne olvasd belőle soha:

Milyen szánalmas, milyen ostoba

A te szerelmes, büszke koldusod . ..

***

Dapsy Gizella Nil: 1885 – 1940

***

***

Nicht verschickte Briefe

***

Vor mir liegen die Lampe und dein Brief

schwarze Buchstaben auf weißem Blatt:

Kalte, gleichgültige, kleine Boten …

Ich muss antworten ‘d die Hände zittern,

mit den Händen das Herz ‘d das Gehirn auch.

Was soll ich schreiben, dass du Freude hast?

‘d gibt es eine Freude, die mir nicht wehtut?

***

Von meinen Träumen, trauriges Märchen?

Doch du könntest ja auch Träume haben!

Gar von meinen tränenreichen Leiden,

dir schicken? Als Tagebuchnotizen.

Auf Velinpapier unseren Seelen:

unser heiliges Geheimnis für uns selbst -

den andern - nur wehmütiges Lächeln.

Über alles würdest du auch lachen.

***

In kurzen, skurrilen, hastigen Notiz –

Deiner Handschrift würdest du erkennen.

Für einen Moment würdest du stottern,

und deinem trotzigen Haupt neigst traurig,

mit verständnisvollen Tränen weinen …

Dein Herz vielleicht ein Moment stillstehen,

du bist gequält, betrauerst dich traurig,

‘d würdest dich mit großer Freude opfern.

***

All deine blumige Lebensfreude,

wenn du es zurückgeändert könntest,

indem meine geplünderte Jugend …

Für ein Moment. Ich wäre die für dich,

dann mit einem unbeschwerten Kichern,

würdest du leben – um mich zu vergessen,

die Grauschatten vergessen und auch die

Dunkle Wolken, und die matte schrecken.

***

Wenn die Sonne glitzernd und hell aufgeht,

ich frage mich und ringe mit mir selbst:

Wenn auch nur für einen Moment … lohnt es sich? …

Auch nur für einen Moment, … wenn überhaupt –

Doch dann, dann könntest du mir gehören!

Dein Herz würde ein Moment für mich zittern,

'd, dann würde ich deine Seele füllen.

Ein Moment, nur dein Kuss und dein Verlangen.

***

Es könnte meins sein, ein Moment nur meins!

Mein Füller ruft dich! Aus vollem Herzen.

Ich könnte jetzt auch einen Brief schreiben

aber es legte mir die Handschellen an

das hochmütige Verbot meines Geistes …

Für ein Moment … Oh, wie es brennt ‘d weh tut!

Ist das alles, was das Leben noch gibt?

Für alles, was in mir noch Goldwert ist,

***

Ist das alles, was es wert ist? Ein Moment!

Ich gebe dir meine Seele umsonst?

Das Sternklare, verträumte, schöne Liebe,

eine ganze geheime Welt – vergebens.

Der Preis ein Moment, ein geiziges Moment?

Ich werde es nicht hergeben! Ich bin kein Koofmich.

Ich kann weder feilschen noch verhandeln

und ich werde doch diesen Brief schreiben.

***

Leise, sanft, akribisch, ruhig und kalt,

damit du es nie und niemals erfährst:

Wie erbärmlich und wie blödsinnig ist,

dein verliebte, würdevolle Bettler.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni