Radnóti Miklós / Nem tudhatom / Ich kann es nicht wissen

toni képe

 

Nem tudhatom

***

Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy Spell boymerre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.

***

Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

***

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

***

Írta: Radnóti Miklós 19090 - 1944

***

***

Ich kann es nicht wissen

***

Ich weiss nicht, was diese Gegend für andere bedeuten,

für mich ist das Heimatland, von diesen flammen umschlossen

kleines Land, eine Welt, von meiner weit entfernten Kindheit.

Ich bin daraus als schwacher Ast eines Baumes abgezweigt

 ‘d ich hoffe, auch mein Körper wird in diese Erde beerdigt.

Ich bin zu Hause. Und wenn manchmal zu meinen Füßen kniet

je ein-zwei Busch, ich kenne ihren Namen, und ihren Duft,

ich weiß es auch, wohin sie gehen, und was liegt in der Luft,

und ich weiß auch, was in der Abenddämmerung heißt der Scherz,

von den Hauswänden herunter triefende rötlicher Schmerz.

Wer in Flugzeug sitzt, für ihn ist das nur eine Landkarte,

‘d er weiß es nicht, wo Vörösmarty Mihály sein Haus hatte,

 ‘d dem, was verbirgt die Karte? Fabrik ‘d wilde Kasernen,

aber für mich, kann man Heuschrecke, Ochse, Turm, erkennen,

er sieht die Äcker an Feldstecher ‘d eine Fabrik wittert,

während ich nur der Arbeiter, der für sein Leben zittert,

Wälder, Kirschplantagen, Rebenhügel, Gräber und der Hain

zwischen den Gräbern, eine alte Mutter, die leise weint,

was von oben Fabrikanlage oder Eisenbahn war,

das war das Wächterhaus, wo auch der Wächter vor dem Haus stand.

Eine rote Fahne in der Hand, viele Kinder um ihn herum,

auf dem Hof der Fabriken Komondoren liegen herum;

und dort in den Park, die Fussabdrücke alter Liebhaber,

küsse schmecken mir im Mund wie Honig, es ist makaber,

und in der Schule gehend, dort am Rande des Bürgersteigs,

an diesem Tag nicht zu antworten, trat ich auf einen Stein,

hier ist der Stein, aber es ist von oben gar nicht sichtbar,

‘d es gibt kein Apparat, um zu zeigen, dass es sichtbar macht.

***

Doch wir sind schuldig, genau wie auch die anderen Völker

‘d wir wissen, wann und wo wir gesündigt haben, als Bürger,

aber hier leben Arbeiter, und Dichter, die sind unschuldig,

und Säuglinge, in dem der Verstand wächst langsam und geduldig,

in ihnen hell brennend, bewacht und versteckt in dunklen Kellern,

bis das Frieden in dem Land neu geschrieben steht am Tellern,

‘d unser ersticktes Wort wird mit neuem Wort empor locken.

***

Deck mit deinem Flügel auf uns du, wachende Nachtwolke.

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni 30.12.2019

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Egy eltévedt bogár Lénárd József 2018/02/13 - 22:57 2018/02/13 - 22:57
Irodalom Csak egy kis karó 3 toni 2025/02/10 - 12:45 2025/02/10 - 12:45
Irodalom Cirkogejzír lét janos 2009/04/28 - 21:01 2009/04/28 - 21:01
Irodalom Lauf Dominus Litis 2008/11/04 - 10:08 2008/11/04 - 10:08
Irodalom Kavargó érzelmekkel, Hazafelé? Dominus Litis 2008/10/10 - 22:03 2008/10/10 - 22:03
Irodalom Szerelem nulladik látásra szeplő 2008/09/15 - 14:28 2008/09/15 - 14:28
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Mint a kő Dominus Litis 2008/11/03 - 12:12 2008/11/03 - 12:12
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Nagy Vendel Levenni a vámot... Nagy Vendel 2015/11/26 - 18:01 2015/11/26 - 18:01
Irodalom Farkasszemet néztem a mával Nurse 2009/05/19 - 20:55 2009/05/19 - 20:55
Irodalom ...Réka kedves... Tupir 2008/10/29 - 12:05 2008/10/29 - 12:05
Irodalom Kutya-tej és kutyatej janos 2009/05/02 - 11:35 2009/05/02 - 11:35
Irodalom Elátkozott a világ Tupir 2008/10/22 - 09:59 2008/10/22 - 09:59
Irodalom Egykor nálad Nurse 2009/04/24 - 10:12 2009/04/24 - 10:12

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47