Sirató

***

Ragadd meg, sors, erős kezeddel

A  gyászharangnak kötelét!

Jön már a pap; komoly arcával

A koporsó mellé belép,

És búcsúztatja a halottat

ékes hangon, keservesen, 

én állok néma fájdalommal. 

Ifjúságomat temetem!

***

Hallgass, te pap! - nem tudja azt más,

 Ez a halott nekem ki volt! …  

Ő volt az élet, ő a minden,

Mig mosolygott az égi bolt.

Ő váltotta édes valóra

Szerelmetes, szép vágyaim,

Lelkem tündérligetbe csalta

Az álmodások szárnyain.  …

***

Ő volt a gyönyörök világa,

A mámorító, szent csoda,

Szivet megejtő üdvössége

Hajh, vissza nem tér már soha!

Ő volt a boldogság szigetje,

Hol virágot tépett kezem,

Míg  angyalarcú, szőke lányka

Simult hozzám szerelmesen.  …

***

Ő volt a nagy sikert ígérő,

A biztatás, a hatalom,

Erős csapással túlrepülő

Balgatag  gyermekvágyakon.

S míg lelkem  magával  ragadta

A  küzdelemnek mezején,  —

A borostyánt  - remegő  kézzel

Vettem ott által töle én.

***

Ö volt a nagy tettekre hivó,

A merészség, az akarat,

Amely nem enged elcsüggedni

Az ellentálló vár alatt. 

Föl a falakra  - szörnyű harcra,

Vagy halál, vagy diadalom,

S hadd zendüljön győzelmi ének

Ott, a nemes viadalon?

***

Ó, én szerelmem, ifjúságom,

éltem legdrágább kincse, te,

Dicső napom, fénysugaraddal

Miért tűnsz mindörökre le!

Ráborulok ravatalodra,

míg szivem árván felzokog,

Sírjatok ti  is  -  velem együtt,

Haloványarcu angyalok!

***

Ha a mezők minden virágát

A te koporsódra fonom,

Ha elzokogom veszteségem

Sziveket-tépö  hangokon,

Mint a babiloni vizeknél  

A „választott nép" tette rég, 

Megsiratni méltóan téged,

Ez a sötét gyász sem elég!

***
Nincs a világnak annyi kincse,

És dicsősége nem ehet,

Amely az én bús életemben

Ifjúság, fölérne veled!

Fent nehéz felhők tornyosulnak,

Kődbe borult a láthatár. …

Szegény gyötört lelkem siralma

Vigasztalásra hol talál?! –

***

Uram, engedd, ha majd pihenni

Térek a nagy homályba  e,  -

Lelkem egét szép ifjúságom

Emléke hogy ragyogja be!

Ó, e nélkül igazán boldog

A  mennyországba’  sem leszek! …

 -------S most, pap, folytasd búcsúztatódat,

Végezd kötelességedet!

***

Farkas  Sándor: ????

***

***

Klagelied

***

Ergreife Schicksal mit starkem Hand,

des Seils der Trauer Glocke stark!

Der Priester kommt; mit ernstem Gesicht,

und tritt näher an dem Sarg.

Und verabschiedet jetzt den Toten

mit glänzender Stimme, Tugend,

und ich stehe da mit stillem Schmerz,

und begrabe meine Jugend!

***

Hör zu, du Priester! – Niemand weiß es,

wer war der tote Mann für mich? …

Er war das Leben, er war alles,

so lang schiente das Himmelslicht.

Hat süßes Realität gegeben,

meinen liebevollen Träumen,

einen Feen Hain in meiner Seele,

auf den Flügeln den Freiräumen. …

***

Er war eine Welt voller Freude,

das sanfte, heilige Wunder,

sein herzzerreißendes Seelenheil,

es wird mir nie mehr so bunter!

Er war die Insel des vollen Glücks,

wo meine Hand Blumen pflückte,

während eine der schönsten Mädchen,

in mich verliebt so entzückte. …

***

Er war der grosse Erfolg versprach

die Ermutigung und die Kraft,

Überflieger mit dem starken Schlag,

durch törichte kindlicher Spass.

Während meine Seele ihn freute

auf dem Feld der tägliche Kampf –

der Bernstein – mit zitternden Händen,

habe ich damals fast zerstampft.

***

Sie hat der Ruf zu großen Taten,

die fromme Kühnheit, der Trost,

was dich nicht entmutigen lässt,

unter dem gegnerischen Schloss.

Rauf auf den Mauern – zu schweren Kampf.

Entweder Tod oder der Triumph

lass das Lied des Sieges erklingen,

dort in dem edlen Burgansturm.

***

Oh, meine Liebe, meine Jugend,

du liebster Schatz meines Lebens.

Mein herrlicher Tag mit dem Lichtstrahl,

warum verschwindest du im Lenz!

Ich neige auf deinen Katafalk,

während mein Herz wie Waise weint,

weinet ihr auch mit mir zusammen,

Bleichgesichtige Engelein!

***

Wenn alle Blumen auf den Wiesen

werde auf deinem Sarg hängen,

wenn ich über meinen Verlust wein’,

mit herzzerreißenden Klängen.

Wie an den Wassern von Babylon

das „auserwählte Volk“ gern tut,

um dich in Würde zu beweinen,

diese Trauer ist nicht genug!

***

Die Welt hat nicht so viele Schätze

seine Herrlichkeit kann nicht sein,

was in meine verrückten Leben

Jugend, es kann dich nie befreien!

Schwere Wolken türmen über uns,

die Welt ist in Nebel gehüllt. …

Die Klage meiner armen Seele,

wo findet man Trost abgekühlt?!

***

Herr, lass es, wen mich ausruhen geh'

die riesige Dunkelheit, in

die Seelenhimmel meine Jugend

Glänzen soll die Vergangenheit!

Oh, ohne dem so wirklich glücklich,

ich komme nicht in den Himmel! …

-----Und nun, Priester, setzt Klagelied fort,

tu dein' Pflicht, ohne Gewimmel!

***

Fordította: Mucsi Antal-Tóni