Olvastam, hallgattam, s letaglózva megdöbbentem... Nagyot szólt!

prayer! Kedves Barátom!

Mindig örülök visszajelzéseidnek.
Szavaidnak, amik nem csak egy műértőről, de a Tisztességes, Emberi hozzáállásról, és a Közösség egységéért, -- a sajnos, bármilyen emberi csoportban elkerülhetetlen "klikkesedéssel"  szembeni --, összetartásért, felelősséggel megnyilatkozó Vezetőről is példaértékűen szólnak. Egyfajta "mintaadó, rámutató" magatartás ez.  Nehéz, jól tudom, de nélkülözhetetlen.

Köszönet érte! A munkám megbecsülésén, tárgyilagos értékelésén túl, ezért is!

Tudom, amolyan -- így szokták volt mondani --, "nehéz ember" vagyok. Problémás, zűrös. Más. Szokatlan. Mai világunkban, különösen: amolyan "Dínó-féle".... 
Emberi- Költői alapállásomban, olyan etikai-, erkölcsi normákat képviselek-hordozok, amik korunkban, már puszta létükben is "anakronisztikusak"  ("idejét múltak" ...........?)
Előző mondatom súlyát az adja, hogy ezt -- mint korábban is számtalan helyen és alkalommal! --, egy "művészeti közösség" oldalán mondom, teszem.
Mert az ilyen oldalakon alkotóként, vagy akár csak "műélvezőként" jelenlévők is, műveikben, de egyéb megnyilvánulásaikban is, ugyan erről, az elveszett, elsüllyedt erkölcsi-etikai "Arany-korról", illetve, e hiányzó értékekről, mint napjaink minden bajának kútfőjéről szólnak!
Mert bármilyen műfajban, bármilyen szinten alkotókként, tudják, látják, értik a világ, az ország, a közösségek végletes pusztulását. És emiatt, ezért, ez ellen, erről szólnak.

Szólnak, de többnyire nem teszik!

Ezért is mondtam itt most, azt a "mintaadó rámutató" magatartásoddal kapcsolatos köszönetet!
Mert, ha Te ezt nem tennéd, jószerivel csak azzal a 2-3 emberrel volna itt is valódi, élő, értékelő, elfogadó kapcsolatom, akik egyáltalán hajlandóak észre-, észbe venni. Illetve még velük sem, mer a mindenkori csoport is -- akarva-akaratlan --, gyakorol ilyen "mintaadó, rámutató" magatartást, amivel így "választás" elé állítja tagjait.
Ki, kivel? Ki, kihez áll? Kihez tart?
Sajnálatos, de tény. Igaz, ha le is tagadnánk, ha nem is akarnánk tudni, látni.

Hogy is lehetne szebb, jobb Világ, hogy lehetne mindőnknek megélhetőbb Országunk, Hazánk, ha egy ilyen kicsinyke, tenyérnyi "virtuális" térben sem tudunk elfogadni, értékelni, semmit sem, ami "más"?!

E fenti sorokat nem provokációként, hanem, a nyílt szókimondás szellemében, a  közös elgondolkodásra ösztökélő, segítő szándékkal írtam.

Ha így értitek: Köszönet Neked, Köszönet Mindőtöknek!

Barátsággal reménykedve

*
*
*

A magányról

ha magamban nem lakom,
ha lelkem nem otthonom,
ha úgy les rám a világ
            mint a kíváncsiság
                        a betört ablakon.

ha már a semmitől is félek,
ha nem jön szememre álom
            -- nem is vagyok, nem is élek:
                        magamat csak kitalálom!

ha szétgurul minden,
ha elomlik, amiben hittem,
-- hogy lehessen szeretnem,
            ha úgy függök itt kereszten,
                        hogy bennem nem fogódzik Isten?!

Szókifejtésed tartalmát magunkra ölthetjük joggal, de ha képesek vagyunk felnézni saját papírjainkból, megláthatjuk a mások lelkéhez vezető utat azzal, hogy kíváncsi figyelemmel csodáljuk világnézetét.
Mindössze ennyire volna szükség!
Csenghet, rímelhet költészetünk, ha pusztán önmagunk emeljük magosra a versek oltárán, attól még más kezében értünk nem lobog gyertya!
Mert hiszem, kongeniális az olvasó a költővel, ha már gondolataival takarózik..

Ezért mondom, Barátom, transzliteráltak vagyunk mind, ki olvassuk mások műveit, s bár ha nem is érthetünk mindent, mi magunk vagyunk a tréma neveik fölött!

Ugye mennyivel másabb így!
Innen nézve a Te magányod mások imádsága is. "Mert ami neked fáj, az nekem bánat. Ami gyász, az rajtam fekete." Örömeiden is épp így osztozol azokkal, akik egy tűz köré gyűlnek Otthont, vagy Hazát álmodni. ...De a mesélő,.. a mesélőnek mindig igaznak kell lennie!

Megrázó élmény a versed. Először meghallgattam, úgy még inkább az volt, és most így visszaolvasva is felrémlik minden... Ennyi fájdalmat régesrég nem láttam versben összegyűlni. Beszippantott magával, mint egy fekete lyuk. Ki tudja a végén mi van? Lehet, ott az ugyanitt, csak boldogan. Lehet, ott vár. Képzeld el. Hidd el. Csukd be tenyered, és érezni fogod kis kezét.

Ölellek!

(a vesztők fájdalmával én is)
Nita

Ez a vers, - mely számomra nem is vers, hanem a fájdalom írott, - illetve Hang-zó - megnyilvánulása - egyszerűen letaglózott. A szenvedés, mit érzel, mint a feltámadott tengerár, magával ragadott. Azt hittem, a hangos szavalat után nem fog így hatni rám, ily erővel, de a gyötrelem alattomosan ismét szívembe kúszott és helyet szerzett magának.

Ennyi elemi erejű kín egyetlen versben! Gartulálni a műhöz tudok, de bánatban csak osztozni lehet, ha engeded. Gondolj meg nem született fiadra, ápold emlékét, s akkor, sosem veszíted el, örökre Veled marad )))

Még egy hozzászólást, ha megengedsz..... Prayernek igaza van abban, verseid mindannyian érezzük, ha más vehemenciával is tesszük azt. A fájdalom, a kín, mindenkit ledönt....A magány is mindannyiunknak egyformán megtalálható, ha másként is vagyunk képesek megfogalmazni azt. Csupán véletlen és egyben szerencse számomra, - az olvasó számára -  ha azt érzem, engem is megírtál, segítettél abban, hogy szavakba öntöd megfogalmazhatatlan érzeteim, mert pont úgy érzem, ahogy Te oly kitűnően megírtad:

"ha már a semmitől is félek,
    ha nem jön szememre álom
            -- nem is vagyok, nem is élek:
                        magamat csak kitalálom!"

Judit Kedves!

Sajnálom! Csak nézem itt a soraidat és nem tudok mit szólni?!
Bánt, hogy szép szelíd lelkedbe marjúlt ez a fájdalom. Tömény, tudom. (Ezt a felvételt nem is tudtam józanúl megcsinálni.)

Tudod, említettem Neked már, súlyos betegségekkel (kicsit mozgássérült is, amolyan 1 bottal bicegő lettem, hogy lift nélkül ugrottam le cigiért ...) totális nincstelenül, egy szoc. otthonban vagyok, már 10 éve, elevenen eltemetve, egy skizofrénnel összezárva 15 négyzetméterre, állandó harcban az "Intézménnyel" amely egy egyszerű emberhús-üzemmé, vegytiszta űzletté degradálta az eredeti szociális tartalmat, elkeseredve, szorongva félve, hogy már ki lépni sem merek a világba, mert egyre gyakrabban, már-már rendszeresen sodródom konfliktusokba, szélsőséges "emberekkel", mikor világos nappal "lezsidóznak", arcúl köpnek engem, a Kedvesem, vernek, ütnek, ordítanak, ..............................
A világ már csak félelem nekem. És nincs holnapom. Mert nem akarom megélni azt a holnapot, ami jön, jön, jön. Barnán-vörösen-feketén. Látom. Érzem.

Már 99%-ig igaz, hogy csak az írásban létezem! Csak ott élek! Csak a verseimben. Amik meg nem igen kellenek..............
Ezért is a keerűségem, a türelmetlenségem.

Én magam vagyok már a Szó! A hang! Nem én írok, a Versek írnak engem!

no.

elég ennyi "sírás"

Barátsággal Öleléssel

Kedves Hang. Ez a vers döbbenet. Talán az tudja igazán érezni kinek mint nekem négy gyermekem és néhány unokám lévén tudom tapasztalom mit jelent a van, s versedből érzem hogy fáj a nincs.

Ha nem mondtad volna ily rámszakadóan ezt a verset a hangosban, bizony felvállaltam volna magam is, hogy helyetted-veled kiáltsam mindazt mi benne van.

barátsággal

Kedves hang, megrázó  erejű versed, a fájdalom könnyeit csalja elő. Ha megengeded, nekem a cím zavaró mert igaz, másképpen de foglalt. Köszönöm az élményt.