A gyalogos

Sztolár Miklós képe

Hajnalodott. A kisportolt, rendezett arcú férfi kitartóan gyalogolt, de csak nem akartak fogyni a kilométerek. Tulajdonképpen maga sem tudta, hova megy, de abban biztos volt, hogy mennie kell. Már két órája úton volt, amikor feltűntek mellette az első emberek.

- Lusta kutyák – morogta - az ilyenek miatt kell mindig fékeznem fölöslegesen.

Eszébe jutott az előző délután, és elmosolyodott. Csak úgy fröcsköltek előtte a gyalogosok. Nem sok ideje maradt azonban az álmodozásra, az előtte álló kilométerek észhez térítették. Tovább gyalogolt tehát rendületlenül.

Elégedett volt magával, egy valami azonban újra bosszantani kezdte. Semmiben sem szeretett hibázni, így tegnapelőtti baklövését sem bocsátotta meg magának. Edzőcipőt vásárolt magának, és mivel fukarsága győzött józan megfontolása felett, egy negyvenezer forintos cipő mellett döntött. Ha akkor nem sajnálja azt a tízezer forintot, most álmai cipőjében gyalogolhatna.

Ahogy telt az idő, egyre többen lettek körülötte a teremben. Ismerős arcok tűntek fel, és a gyaloglószőnyegek pillanatok alatt megteltek. Meredten bámulták az előttük levő órákat, ők is gyalogoltak rendületlenül. Arcuk maga volt az elszántság.

Néhány perc múlva ránézett a kilométerórára, és miután megállapította, hogy bizony körbejárta a fél várost, megállította a gépet. Most már földi halandóként indult az öltöző felé, csakhogy, ez a gyaloglás már nem az a gyaloglás volt.

Viszonylag gyorsan végzett a zuhanyozással. A kijáratnál kedves mosollyal elköszönt az ügyfélszolgálatot ellátó lánytól, és maga mögött hagyta az erőgépekkel és szobabiciklikkel telezsúfolt edzőtermet.

A reggeli napfényben elétárult az időközben megtelt parkoló. Bosszankodva állapította meg, hogy csak hosszas kerülővel tudja megközelíteni autóját. Nem volt eléggé előrelátó hajnalban.

- Fölösleges gyaloglásra kényszerítik az embert. – füstölgött magában.

Gondjai azonban szertefoszlottak, amint a volánhoz ült. Várta őt vezetés élménye és a gyalogosok.

- & -

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Gördülékeny, jó írás!...Gratulálok!...Tetszett!...Szeretettel: Lyza


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Igen, jól látod. Tényleg elég lett volna, ha az utcán gyalogolja le azt a távot, tán még boldogabb is lehetett volna.

Jól visszaadtad!

prayer

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Valóban jobb lett volna, ha az utcán gyakorol csak gyalogosan! Nagyon jó írás, tetszik, mint általában amiket írsz.

Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Köszönöm elismeréseteket, Zoli, én is pont erre gondoltam. Mosoly

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom HAJNAL ELŐTT A CSÖND Anonymous 1 2008/08/24 - 15:01 2008/08/25 - 21:08
Irodalom szó Anonymous 7 2009/01/21 - 11:49 2009/01/23 - 01:23
Irodalom dÉVA vÁRA Anonymous 8 2009/01/21 - 12:36 2009/01/25 - 20:31
Irodalom Töredék... Anonymous 18 2008/10/13 - 20:57 2008/10/15 - 20:02
Irodalom Hőség Anonymous 2009/01/22 - 14:35 2009/01/22 - 14:35
Irodalom Álomkristály Anonymous 4 2008/08/10 - 11:14 2008/08/26 - 20:18
Irodalom Szégyen Anonymous 4 2009/01/22 - 14:41 2009/01/24 - 13:54
Irodalom ennyi Anonymous 20 2009/01/22 - 15:02 2009/01/30 - 22:41
Irodalom Tegnap volt... Anonymous 16 2008/10/19 - 15:11 2008/10/20 - 21:11
Irodalom Bélyeg a homlokon (irodalmi blog) Anonymous 5 2008/08/09 - 15:33 2008/08/26 - 20:20
Irodalom Intelmek Attilának Anonymous 6 2009/01/22 - 21:28 2009/01/23 - 14:03
Irodalom Ámító Anonymous 13 2009/01/22 - 22:16 2009/01/24 - 14:59
Irodalom A természet hírnökei Anonymous 2008/08/07 - 17:34 2008/08/07 - 17:34
Irodalom Exkaliburátor Anonymous 6 2009/01/23 - 17:46 2009/01/23 - 18:54
Irodalom JÖVENDÖLÉS: SZELID ÁTOK Anonymous 12 2009/01/24 - 00:58 2009/01/25 - 21:38

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió Tarka Tehenek (Tisztelgés a Csordának) ambrusa 2 2012/10/03 - 14:51 2012/10/07 - 16:41
Audió Amortours - Garay András: Karácsonyi történet ambrusa 4 2011/12/22 - 01:04 2011/12/24 - 20:34
Audió Krúdy Gyula: Téli szelek ambrusa 4 2012/09/29 - 11:11 2012/10/07 - 18:11
Audió Marosi Katalin: Véletlen szerelem ambrusa 3 2012/10/07 - 18:01 2012/10/14 - 03:16
Audió Krúdy Gyula: Magyar író karácsonya ambrusa 1 2012/10/04 - 15:04 2012/10/07 - 16:43

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Érdekességek Desert_Rose 10 2010/05/17 - 20:27 2010/07/25 - 23:40
Fórumtéma Versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2012/06/02 - 12:53 2012/06/13 - 20:40
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Kreatív Kuckó - (dreaming58 animált gif-képei és videói) dreaming58 60 2012/11/18 - 22:43 2013/01/14 - 09:59
Fórumtéma Kérdőív a magánkönyvkiadásról Emeraude 2015/09/21 - 13:57 2015/09/21 - 13:57
Fórumtéma Fiatal Költők Találkozója Emeraude 5 2015/09/29 - 16:38 2015/10/04 - 14:30
Fórumtéma Meseíró pályázat Emeraude 2 2015/05/02 - 12:55 2015/05/26 - 21:05
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Meghívó kötetbemutatóra Emeraude 3 2015/12/14 - 12:27 2015/12/14 - 19:23
Fórumtéma Az Élet Rózsái c. kötet versei, meghívó bemutató estre Farkas Diána 2015/03/07 - 19:53 2015/03/07 - 19:53

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerzősorrend változtatása Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény CINKE Nőnap! capek 2016/03/04 - 17:00 2016/03/06 - 09:37
Rendezvény Polányi Ilona kiállítása és CINKE Klub! capek 2016/03/11 - 17:00 2016/03/06 - 09:39
Rendezvény "Állati vidám versek" Kuncz László előadásában capek 2016/01/29 - 17:00 2016/01/16 - 13:18
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program capek 2016/04/08 - 16:00 2016/04/07 - 11:14
Rendezvény CINKE Alkotóműhely Program 2016.04.22 capek 2016/04/22 - 17:00 2016/04/20 - 16:02