A gyalogos

Sztolár Miklós képe

Hajnalodott. A kisportolt, rendezett arcú férfi kitartóan gyalogolt, de csak nem akartak fogyni a kilométerek. Tulajdonképpen maga sem tudta, hova megy, de abban biztos volt, hogy mennie kell. Már két órája úton volt, amikor feltűntek mellette az első emberek.

- Lusta kutyák – morogta - az ilyenek miatt kell mindig fékeznem fölöslegesen.

Eszébe jutott az előző délután, és elmosolyodott. Csak úgy fröcsköltek előtte a gyalogosok. Nem sok ideje maradt azonban az álmodozásra, az előtte álló kilométerek észhez térítették. Tovább gyalogolt tehát rendületlenül.

Elégedett volt magával, egy valami azonban újra bosszantani kezdte. Semmiben sem szeretett hibázni, így tegnapelőtti baklövését sem bocsátotta meg magának. Edzőcipőt vásárolt magának, és mivel fukarsága győzött józan megfontolása felett, egy negyvenezer forintos cipő mellett döntött. Ha akkor nem sajnálja azt a tízezer forintot, most álmai cipőjében gyalogolhatna.

Ahogy telt az idő, egyre többen lettek körülötte a teremben. Ismerős arcok tűntek fel, és a gyaloglószőnyegek pillanatok alatt megteltek. Meredten bámulták az előttük levő órákat, ők is gyalogoltak rendületlenül. Arcuk maga volt az elszántság.

Néhány perc múlva ránézett a kilométerórára, és miután megállapította, hogy bizony körbejárta a fél várost, megállította a gépet. Most már földi halandóként indult az öltöző felé, csakhogy, ez a gyaloglás már nem az a gyaloglás volt.

Viszonylag gyorsan végzett a zuhanyozással. A kijáratnál kedves mosollyal elköszönt az ügyfélszolgálatot ellátó lánytól, és maga mögött hagyta az erőgépekkel és szobabiciklikkel telezsúfolt edzőtermet.

A reggeli napfényben elétárult az időközben megtelt parkoló. Bosszankodva állapította meg, hogy csak hosszas kerülővel tudja megközelíteni autóját. Nem volt eléggé előrelátó hajnalban.

- Fölösleges gyaloglásra kényszerítik az embert. – füstölgött magában.

Gondjai azonban szertefoszlottak, amint a volánhoz ült. Várta őt vezetés élménye és a gyalogosok.

- & -

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Gördülékeny, jó írás!...Gratulálok!...Tetszett!...Szeretettel: Lyza


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Igen, jól látod. Tényleg elég lett volna, ha az utcán gyalogolja le azt a távot, tán még boldogabb is lehetett volna.

Jól visszaadtad!

prayer

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Valóban jobb lett volna, ha az utcán gyakorol csak gyalogosan! Nagyon jó írás, tetszik, mint általában amiket írsz.

Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Sztolár Miklós képe
Sztolár Miklós
Offline
Csatlakozott: 2008/07/19

Köszönöm elismeréseteket, Zoli, én is pont erre gondoltam. Mosoly

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Valóban papucsok a papucs férjek? Myrthil 4 2008/10/31 - 09:44 2008/10/31 - 17:11
Irodalom Vajon tudsz-e integetni? Lénárd József 3 2008/10/30 - 15:58 2008/10/31 - 14:40
Irodalom Őszi hangulat erda 14 2008/10/14 - 23:32 2008/10/31 - 14:32
Irodalom Alkonyati csönd – esti béke erda 10 2008/10/09 - 15:03 2008/10/31 - 14:27
Irodalom Sírfelirat most skorpio 3 2008/10/29 - 13:08 2008/10/31 - 11:35
Irodalom Hogyan kell? Molnár Péter 4 2008/10/29 - 12:17 2008/10/31 - 11:28
Irodalom Elhulló lombokon át Norvi 6 2008/10/30 - 19:46 2008/10/31 - 11:13
Irodalom Érted szól a harang... Anonymous 9 2008/10/30 - 20:33 2008/10/31 - 10:23
Irodalom Valósághatáron gabiga 12 2008/10/29 - 01:47 2008/10/31 - 09:26
Irodalom Hatból kilenc Molnár Péter 3 2008/10/31 - 07:41 2008/10/31 - 07:55
Irodalom Éjszaka... Molnár Péter 3 2008/10/31 - 07:25 2008/10/31 - 07:53
Irodalom A gyermekekről... Lyrian 6 2008/10/30 - 08:21 2008/10/31 - 00:16
Irodalom Hangulat - töredékek 1972 se 2 2008/10/29 - 12:06 2008/10/30 - 22:08
Irodalom Elfogtam egy bevásárlólistát... MmeDegard 16 2008/10/28 - 19:18 2008/10/30 - 21:38
Irodalom Amiben hiszek... András 6 2008/10/29 - 13:25 2008/10/30 - 18:39

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40