Nézlek a hajnali fényben
álomgyöngyökkel játszadozom
keltselek, hagyjalak?
gyarló vagyok, nem bírok az ujjaimmal!

Óvatosan megérintem a hátad
moccansz, elhúzom a kezem,
de mágnesként vonzalak
alásimulva mélyen felmorransz.

Szemhéjad rebben, figyelsz,
mi az, ami nem hagy pihenned
álom és ébrenlét határán vagy
érzékeid lassan felfedezed.

Picit fordulj felém - kérlek súgva
ajkammal simítanám a tiéd
a csókkal, mit vágyódva ejtenék rá,
két karom ölelne, ha hagynád.

Miért is ne tennéd, hisz már rajtam a kezed
fordulásod közben magad alá temetsz
érzem tested súlyát, olvadok
lélegzeted forrón simul nyakamon.

Ölelj forgásod közben is
tarts szorosan, boríts magadra
nézem az arcod, hajam felhőként takarja
homlokod redőit örömkönnyem mossa.

Vágyad követeli odaadó testem
bensőnk tüze szobánk falára tűztengert fest
lobogó sóhajok, időnként apró sikolyok
mozdulatok, érintések tomboló tánca.

Összeolvaszt a vágy, egy test vagyunk
karok kígyóznak, lábak kulcsolódnak
bőr a bőrön, szemek lehunyva
suttogott kívánságszavak.

Ebben a csodás lebegésben,
felfokozott vágyhullámban
sosincs lenn és fenn
az érintés varázsa foglyul ejt.

-Tüske-