Az utcát vastag, mocskos hó lepte.
Korom, égett fadarabok és mindenféle szenny gyűlt meg a havon. Emberi és állati ürülék, kiégett autó roncsa, és egy kockás pamutsál, képkeret, újság, félig elázva, törött faláda fedél nélkül. Az úttesten, a hó alatt néhol mell magasságig ért a törmelék. Dombokban állt a háború hordaléka, közöttük ismeretlen, azóta már talán halott lábak tapostak girbegurba ösvényt. A szürke ég csak lehangolóbbá tette az iszonyat ürességét. Ahol nemrég egyemeletes kis paloták állottak, most falsíkok meredtek az utca fölé, néhol csak a régi, szép kapu állt, körülötte a homlokzatot elfektette a szörnyű ágyútűz.
A Kálóczy utca sarkán, a Benedek térnél, a saroképület homlokzata szintén eltűnt. A ház utcafrontján, a földszinten lévő üzlethelyiségek, feketére égett falakkal, üresen tátongtak. Az emeleti szobákba az utcáról feltekintve, az arra tévedőnek sírhatnékja támadt. A szalonban ott állt a dióbarnára fényezett pianínó, mellette az öblös fotel, megperzselődve, a csíkos selyemtapétával borított, csonka falon csámpásan, félrecsúszva lógott egy kép. Állólámpa, mustárszín, selyem lámpaernyővel, a szél rázta az alján a barna rojtokat. A födém szinte teljesen eltűnt, a tetőszerkezet égett gerendái meredtek a kitárulkozó szobák fölé, akár lerágott bordaívek.
A Benedek téri oldal azonban, valami csoda folytán, szinte sértetlen maradt. Néhány ablakkeret kifordulva himbálózott a február eleji hideg szélben, a vakolat négyzetméternyi helyeken hiányzott, felfedve a fehér, budai mészkőtömböket,amelyekből a ház épült, még a nyolcszázas évek közepén.

A házmester lakásban az öreg Kászonyi a vaskályha mellett ült és rakta a tüzet. Vastag, barna kabátját spárga fogta össze, gombjai rég elmaradtak valamerre, mocskos kalapját erősen a fejébe húzta. Az asszony hóért ment az udvarra, telerakta a piros, zománcos fazekat, azután bejött és a kályhára tette. Az edény aljára tapadt hó sisteregve olvadt, apró vízgömböcskék pattogtak a fekete vaslapon, mint a higany szerte guruló csöppjei, aztán eltűntek, elpárologtak.
Béla, a fiuk, az ajtóban állt és az udvart bámulta, az egyetlen fazettán át, amelyben épen maradt az üveg. A többit, akár a lakás egyetlen ablakát, vastag hullámpapír fedte. Sötét volt odabenn.
- Vetkőzz le fiam, rád melegszik. - szólt az anyja, de a fiú csak megvetően nézett az apró kályha irányába.
- Na ja. Etna. Valódi vulkán.
Végül mégis a szögre akasztotta szürke posztóból varrott német katonasapkáját. Zsíros, vöröses haja izzadtan tapadt koponyájához.
Viharkabátos alak jött be az utcáról, fején barna férfikalappal, alatta sállal, amely a hihetetlenül koszos arcot volt hivatva védeni. Jutazsák lógott a vállán, a szájára tekert zsinegnél fogva. Ormótlan bakancsaival hosszan toporgott Kászonyiék ajtaja előtt, aztán bekopogott. Kászonyiné félre lökte a fiát és kitárta az ajtót.
- Tessék csak, méltóságos asszony!
A tetőtől talpig csurom szenny alakhoz ugrott és lesegítette válláról a zsákot.
- Köszönöm Mária. - szólt az érkező, aki e pillanatban inkább látszott sáros dűlőutakat járó koldusnak, mint méltóságosnak.
- Babot, meg lisztet tudtam szerezni. Zsír, cukor nincs a városban sehol. Tessék, ezt is itt hagyom. Lóhús. Fagyott, ha felenged, meglátjuk, jó-e?
Csomagokat rakott az asztalra a zsák mellé. A bab lehetett vagy fél kilónyi, a liszt talán a harmada. A fagyott húsra nem jutott papír, azt nem tette le.
- De jó is annak, akinek van mivel csencselni! Aranyért kapni mindent, mi?
A fiú hangja nyúlósan, élesen vágott a csendbe, annyi utálattal, ami még a szótlan, idősebb Kászonyit is felingerelte.
- Béla! - sikított rá az anyja. - Csókolnál inkább kezet, hogy nem hagynak éhen dögölni! Egy álló hónapja azt zabálod te is, amit a méltósága hoz.
A fiatal fiú az asszonyok elé ugrott. Már valósággal rikácsolt.
- A maga férje biztosan nem döglött meg a fronton! A Teri apja ott fagyott meg valahol, valami árokban. De a maga férje hazajön, arra mérget vehet! A Teriéknek ki visz zabálni valót? Nekik nincs aranyuk!
A két nő dermedten nézett a vörös arccal ordítozó fiúra, nem vették észre, az öreg Kászonyi mikor állt fel a kályha mellől. Egyszer csak ott állt, a konyha közepén. Hatalmas pofont adott a fiának. Aztán elkapta a megtántorodó gyereket, és újra megütötte, ezúttal ököllel. A tehetetlen test a konyhaszekrénynek vágódott, aztán a földre zuhant. Felszakadt szájából folyott a vér. Az apja lehajolt, felemelt és kilökte a nyitott ajtón a hóra.
- Takarodj innen! Te ganéj. Takarodj, vagy kitaposom a beledet!
Hangos csattanással vágta be az ajtót, aztán a két asszony felé fordult.
- Ne haragudjon, a méltósága. A Mátraiék lányába habarodott ez a szerencsétlen, és hát az öreg Mátrai, a Sanyi, még negyvenháromban odamaradt.
Hokedlit igazított a méltóságos asszony alá, és erővel lenyomta rá.
- Meg van bolondulva a gyerek, valósággal megőrült. Ne tessék rá haragudni.
Aztán rövid hallgatás után megkérdezte: - A százados úrról van-e valami hír?
A mocskos arcú nő felnézett rá, aztán kitört belőle a zokogás, rázta egész testét, megállíthatatlanul.

A zsákot végül is Kászonyiné segített felcipelni az emeletre.
A jéghideg lakásba lépve a századosné a falnak támaszkodott, és csak állt a valaha volt előszobában, amíg valahonnan a belső helyiségek felől előjött az apja.
- Megint kinn voltál? Ha az oroszok megfognak, nem viszed el szárazon. - Az asszony sóhajtott, néha még megrázta a sírás.
- Nyugodjon meg. Olyan koszos vagyok, amilyen csak lehetek, a ruhám úgy bűzlik, mint egy hulla, és sántítok.
- Azt hiszed érdekli azokat? Vagy megerőszakolnak, vagy elhajtanak valamerre.
Ne féljen apám. Azok is csak emberek.
- Igen? Ha ott lettél volna Malij Ustenkinonál, nem így beszélnél. - Megvonta a vállát, és botjára támaszkodva elcsoszogott.
- Ha ott lettem volna... - suttogta maga elé a lánya.
Úgy érezte képtelen felemelni a földről a koszos jutazsákot.

Szikrázott a folyó partja a napsütésben.
A hídon nemrég gördültek át az első szekerek, aztán néhány teherautó, végül két ormótlan, lassú járású, sok tonnás rohamlöveg. Gond nélkül jutottak át a túlpartra, ott megfordultak és visszajöttek. A híd állta a próbát.
Morvay rágyújtott, és intett maradék embereinek. Azok sorakoztak, lehettek valami harmincan. A százados eléjük állt, a főtörzsőrmester hangja harsogott, keményen kilépve elindultak a szállásuk felé.
- Sztyepan! Sztyepan! Igyiszudá!
Morvay a hang irányába nézett. Tisztek álltak az úttól nem messze, az ezredes hadonászva integetett neki. Kilépett a sorból és elindult a kis csoport felé. Rodcsenkót ismerte, meg egy másik tisztet. Három ismeretlen méregette, egyikük, - bundás, kucsmás, kerek képű férfi -, mosolyogva intett neki. Amikor odaért, akkor látta meg a tolmácsot, kezében tálca, rajta üveg és poharak. Rodcsenko ezredes hozzá lépett, átölelte és megroppantotta a derekát. Nyálas csókot nyomott az arcára, majd a bundás tiszt elé terelte, és mondta a magáét.
A tiszt hallgatta, aztán nevetve bólintott és a kezét nyújtotta.
- Vaszilij Sztoljanov. - ennyit értett, segítséget kérve nézett hát a tolmácsra, aki készségesen fordított:
- Sztoljanov tábornok elvtárs szívből gratulál önnek, és kéri igyon velük, hídavatásként.
A tálcát elé tartotta, ő pedig elvett egy poharat. A többiek is pohárért nyúltak. Felé köszöntöttek, öt torokból harsogott a ''na zdarovje''.
- Egészségünkre. - válaszolta és lehajtotta az italt. Először ivott vodkát életében.
Rodcsenko beszélt.
- Az emberei maradékát három csoportban elengedjük, mehetnek haza. A többiek, remélem már biztonságban vannak.
Ahogy haladtak a munkával, a magyarokat nyolcas, tízes csoportokban látták el papírokkal, aztán elengedték. Teherautóval vitték őket az óvári állomásig, onnan mindenki mehetett, ahogy kívánt.
- Eddig is tízesével mehettek el az emberei, nagyobb létszámú csoportot sajnos nem engedhetünk szabadon. Még tart a háború. - mondta sajnálkozva a tábornok. Bár mindezt Rodcsenko már elmagyarázta, a százados rábólintott, mintha most hallaná először.
Március végéig itt kell maradnia, de a legénység már szabad. Áprilisban pedig otthon lehet ő is. Nézte a hidat és lehajtott egy újabb pohárnyit az ismeretlen ízű, erős italból. Az oroszok elismerően bólintottak.
Nagyapja hatvan fokos cseresznyepálinkájára gondolt.