RÖVIDRE VÁGVA

szucs istvan képe




RÖVIDRE VÁGVA
( Szűcs István)

UFÓINVÁZIÓ
( Szűcs István )

Ablak tárva, függöny elhúzva.Dől be a napsugár , tömény organaillattal terhes a szél.
Tavasz van, tavasz. Lelki békém megtalálni böngészek a neten. Zenei klipp, pajzán filmek, ismerősök és ismeretlenek üzenetei, barátok albumai, blogjai.Béke van.
Váratlanul megtörik a csend és a béke.Halk zúgás, berregés. Feltekintve UFO-t pillantok meg szuverén légteremben.
Azonosítatlan Repülö Objektum sértette meg magánéletem önkényesen meghatározott határait. Sötétes színű , viszonylag kisméretű, hüvelykujjnyi sincs szárnyfesztávolsággal együtt. Felderítést végez. Faltól falig, padlótól plafonig.
Nem bízom az idegenben.
Lehet, hogy jószándékú, lehet, hogy nem. Harci készültséget rendelek el, fegyverzetem nyíltan megmutatom, elrettentés , visszatartás céljából.
Egyelőre tudomást sem vesz rólam. Kívülesek az érdeklődési körén. Valószínűleg egyéb megjelenési formában képzeli az inteligenciával rendelkező élet felbukkanását a vizsgált univerzumban.
Légterem közepén a csillár köti le főképpen az érdeklődését. Sok – sok kört, egyre szűkebb köröket leírva, megpróbálja felderíteni a reménykeltően csillogó objektumot.Minden bizonnyal alkalmasnak véli landolás céljára, és további felderítőrepülések kiinduló bázisának.
Nem bízom az Idegenben.
Mielőtt rászánná magát, hogy interperszonális kontaktust létesítsen velem, fegyvert használok.Pacifista beállítotságú lévén, egyelőre csak figyelmeztető jelleggel suhintok egyet –kettőt irányába. Hajtóművének hangja felerősödik, röppályát változtat, sebessége közelíti a fénysebességet. Csak elmosódó csík látható faltól falig terjedő repülési görbéjén. Olykor kiengedett futóművel landol a függönyön. Esmételten suhintok vala. Az instabil dokkolópálya lengedez, az UFO kilövi magát , újra pályára áll. Irányítórendszere a túlterheléstől meghibásodott. Koppan a falon, koppan az ajtón, a könyvespolcon. Olyan nincs, hogy kitaláljon az ablakon. Minden valószínűség szerint az informatikai egység nem megfelelően működik, ellenségesnek ítélt környezetben.
Tovább suhogtatom fegyverzetem, egyre intenzívebben. Mostmár célzott suhintásokat is leadok az objektum iránt. Egyszercsak mindkettőnk sikerélményről számolhat be. Rátalált a nyitott ablakra. Visszatért sikeresen, épen saját univerzumába. Vízuális eszközeimmel nyomonkövetem röptét.nem ment messzire. Az ablak előtti orgonavirágon megtalálta az alkalmas , számára élhető új világot. Elégedett dünnyögéssel hozzálátott készlettel feltölteni a futóművein elhelyezett tárolókat.Bezsebelte a virágport.
UFO azonosítva.
Csak egy kóbor döngő dongó.









SZÉPSÉGES SZERELMEM, ÉN GYÖNYÖRŰSÉGEM…
( Szűcs István )

Szépséged leírni nincsenek méltó szavak.
Te vagy a tavaszi nap melege, símogató fénye. Virágok illata, mi az elbódult méheket készteti táncra.Pacsirta éneke , párját hívó rigó csodaszép danája.
Vállad gömbölyűségét, melleid hetykén ágaskodó ívét megfesteni nem tudná hozzáillő módon megfesteni művész.Arcod , a szívalakú, felejthetetlen lesz örökké annak, ki csak egyszer is láthatta.Szemed a mélytüzű, feneketlen mélység, kristályvizű tó, melyben elvész menthetetlenül a lélek.Combjaid szépséges ívét végígcsókolva érezni izmaid remegő feszülését , feltámadó érzékeid vibrálását, a csodák világába jut a szerencsés.
Csípőd a hullámzón táncos észvesztő, őrjítő , ha szeretsz. Ívbefeszűlő tested majd el roppan, tombolva ,mint csak álomban hallott zene , gyönyörű vagy. Majd elomolva, hajad sátrával takarva ,csókolsz végtelen, részegítő, mézízű csókkal.
Tudom , mi a boldogság.
A boldogság TE vagy!!!!!!!
Ugyan mi többet kérhetnék az élettől. Tőled. Hogy a csoda örök maradjon.
Talán csak egyet:
Nehogy megszólalj!!!!!!!!!


A BOLDOGSÁGRÓL
( Szűcs István )

Dögmeleg van gyerekek, dögmeleg.
Bátran el lehet mondani, hogy a kertemben úgy nő a gaz, mint a gaz, de most még az is eldobja magát, lihegve belesárul a napsütésbe, csak kókadozik. Eső , a szokásos helybéli eső volt, egy hete az is. Leesett három csepp. Kettő abból is mellé. Ahhoz már nagy csoda kell, hogy átjöjjön a Maroson valami rendesebb zápor.
Ahogy elnéztem a csóri paradicsomokat, hát nagyon rájukfért volna némi alapozókrém, puder, mifene. Legalább némileg tűnjenek el a ráncaik.
No , itt nincs más hátra , mint előre!! Locsolni kell.
Felállítottam Paradicsomék közepébe a háromlábú állványkát , tetején az öntözővel, kihúztam a kábelt, és bekapcsoltam a szivattyút.
Igyatok a franc belétek. Szedjétek már össze magatok. Hát hogy néztek ki már megint.
Szép körkörös vízfüggöny jött az öntözőből.Még némi aprócska szivárvány is nőtt a vízpermet szélein. Én pedig behevertem a szilvafaárnyékba ,és a szélhordta permetben hűvösöltem , míg arrébb nem kell majd rakni az öntözőt. Nehogy már csak paradicsoméknak legyen jó.
A vízpermet suhogását éktelen csiripelés törte meg. Felfigyeltem rá, ugyan mi ez a nagy balhé. Dumálnak a verebek, nyomják a sódert, de most egész más a hangjuk.Hangosabb, szaporábban nyomják, feltűnő , élénk a szövegelés.Körbenéztem héja, szarka, egyéb ragadozó iránt. Sehol ellenség a láthatáron. Hat – nyolc veréb ugrándozik a meggyfaágon. Felröppennek páran.Bele a vízpermetbe. Aztán összejönnek vagy húszan a hírverésre. Tusolnak. Fürödnek. A vízpermet alatt felborzolt tollal rázza magát a verébnépség, kiugrál, kiröppen alóla, kirázza kabátjából a vizet. Tollászkodik. Utána usgyi vissza. És telitorokból nyomják a szöveget.
Hát mit mondjak. Szerintem fülig érő csőrrel vigyorogtak közben.
Látnotok kellett volna azt a boldogságot, ahogy élvezték a tusolást, az üdítő zuhanyt a hőségben.
Soha nem láttam még ilyet. Nem is hallottam róla, hogy a madarak fürdeni szeretnek.
És az a mérhetetlen boldogságuk nekem nagyon szívbemarkoló volt. Ez a kupac veréb Olyan szívbéli örömmel fogadta ezt a kis vizözönt, amihez hozzájuthattak, amit elképzelni sem tudnánk madarakról.
Tanulhatunk tőlük. Az élet számtalanszor ad nekünk is hasonló apró, hétköznapi örömöket.
Észre sem vesszük. Nem figyelünk oda.
Még csak nem is tudjuk , hogy boldogok vagyunk.
Gyerekek! Tanuljatok a verebektől!!!!
Boldognak lenni.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Az első tényleg rövídre lett vágva. Mosoly))
A harmadik csattanója nagyon jó!
Mosoly)))))))))))))))

prayer

szucs istvan képe
szucs istvan
Offline
Csatlakozott: 2008/08/24

Ezeket hagytam ki az irodalmi est felolvasásából, mert már tényleg nagyon hoszúra nyúlt volna.

Üdv István

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Rigó Tibor: Letéptelek / Ich hab dich abgerissen toni 2023/12/13 - 07:48 2023/12/13 - 07:48
Irodalom Vitéz Somogyvári Gyula: Magvető a Tisza-parton / Säer am Theiss Ufer toni 2023/12/11 - 08:35 2023/12/11 - 08:35
Irodalom Anna Ritter: Wo die Zweige / Ahol az ágak toni 2023/12/10 - 08:43 2023/12/10 - 08:43
Irodalom Babits Mihály: Miatyánk / Vaterunser toni 2023/12/09 - 07:04 2023/12/09 - 07:04
Irodalom Babits Mihály: Ősz és tavasz között / Zwischen Herbst und Frühling toni 2023/12/08 - 09:46 2023/12/08 - 09:46
Irodalom Rigó Tibor: Keresem / Ich suche toni 2023/12/07 - 07:38 2023/12/07 - 07:38
Irodalom Ludwig Uhland: Heimkehr / Hazatérés toni 2023/12/06 - 09:35 2023/12/06 - 09:35
Irodalom Rigó Tibor Mennyi ránc / Wie viele Falten toni 2023/12/05 - 10:02 2023/12/05 - 10:02
Irodalom Wilhelm Busch: Sie war ein Blümlein / Egy kis virág volt toni 2023/12/04 - 09:49 2023/12/04 - 09:49
Irodalom Veszelei Károly: Dalolni / Singen toni 2023/12/03 - 12:17 2023/12/03 - 12:17
Irodalom Juhász Gyula: Szonett Szegedhez / Sonett an Szeged toni 2023/12/02 - 09:03 2023/12/02 - 09:03
Irodalom Falu Tamás: Anyád / Deine Mutter toni 2023/12/01 - 07:39 2023/12/01 - 07:39
Irodalom Márai Sándor: Mennyből az angyal / Engel vom Himmel toni 2023/11/30 - 08:32 2023/11/30 - 08:32
Irodalom Rigó Tibor: Tiltva vagyok / Ich bin gesperrt toni 2023/11/29 - 09:46 2023/11/29 - 09:46
Irodalom Babits Mihály: Mint kutya silány házában / Wie ein Hund in einem lausigen Stand toni 2023/11/28 - 08:16 2023/11/28 - 08:16

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Góth László - Messziről Judit 2 2018/06/28 - 07:54 2018/07/09 - 05:39
Audió Góth László - Hullámok (zenei vázlat) Góth László 5 2017/03/28 - 02:42 2018/06/10 - 00:31
Audió Andy Baron: Hősparádé (Abszurd humorú jelenet) ambrusa 1 2018/02/17 - 17:08 2018/05/09 - 22:59
Audió Andy Baron: Képzelje el! ambrusa 1 2018/04/03 - 18:15 2018/05/09 - 22:38
Audió Tárnok Mihály - Az élet szerelmese prayer 9 2014/12/28 - 19:04 2018/03/23 - 17:07

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.01.07. - 2013.01.20. prayer 66 2013/01/06 - 22:26 2013/01/20 - 21:36
Fórumtéma Hallgasd mit mond a szél...II. változat Taygeta 2 2013/01/13 - 14:43 2013/01/17 - 19:08
Fórumtéma Kreatív Kuckó - (dreaming58 animált gif-képei és videói) dreaming58 60 2012/11/18 - 22:43 2013/01/14 - 09:59
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.31 - 2013.01.06 Tiszai P. Imre 103 2012/12/31 - 10:30 2013/01/06 - 21:29
Fórumtéma Újévi kívánság... Taygeta 10 2012/12/31 - 02:29 2013/01/05 - 17:28
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.24 - 12.30 Tiszai P. Imre 31 2012/12/24 - 12:26 2012/12/31 - 08:44
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.17 - 12.23. Tiszai P. Imre 84 2012/12/16 - 18:03 2012/12/23 - 20:08
Fórumtéma Vigyázz! Kész! Játék:))) 3 betű = 1 mondat anyatka 385 2010/11/16 - 08:23 2012/12/20 - 12:12
Fórumtéma Karácsonyi üdvözlet skorpio 2 2012/12/17 - 13:28 2012/12/17 - 13:37
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2012.12.10 - 12.16. Tiszai P. Imre 46 2012/12/10 - 13:22 2012/12/16 - 17:50

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Ünnepi CINKE Évadzáró capek 2016/12/16 - 17:00 2016/12/16 - 14:17
Rendezvény Dr. Petre András és Perjés Krisztina fotókiállítása capek 2016/12/06 - 16:00 2016/12/01 - 10:55
Rendezvény Kasza Lászlóné Györgyi képkiállítása capek 2016/12/02 - 17:00 2016/12/01 - 10:53
Rendezvény Sebestyén Andrea fotókiállítása capek 2016/11/18 - 17:00 2016/11/14 - 15:59
Rendezvény Művészek a művészetért capek 2016/11/04 - 17:00 2016/10/19 - 12:29