Hogyan tovább? 1.

anyatka képe

Késik. Ez jellemző rá, ha szóvá teszem csak mosolyog. Szerinte teljesen normális ha én várok rá, mert ugye a nő az késsen a randiról. Jó, lehet, hogy izgalmasnak tűnik, de már hét éve ezt csinálja.  Hét éve vagyunk együtt, pontosan hét éve egy hónapja és tizennyolc napja. Na ezt nem magamtól tudom, ő jegyzi, s időnként csillogó szemmel, hamiskás mosoly kíséretében megosztja velem  az infót. Mondjuk ez a jobbik eset, de van, hogy mérgében csapja oda:
- Tudnod kéne! Ismerned kéne! Volt rá hét éved egy hónapod, s négy napod, te mégsem tudsz rólam semmit!
Pedig nem így van, nem igaz, hogy nem ismerem. Mindenét ismerem, a lába kisujjától, ami kissé görbe, -  mert gyerekkorában amikor átesett a küszöbön eltört -  a feje tetejéig. Tudom, mit szeret enni, és, hogy a grízes tésztával ki lehetne üldözni a világból és a málnától kiütéses lesz. Szívesen olvas verseket, szereti a romantikus filmeket és a krimit. Tudom, hogy a nyakán a jobb füle alatt egy virágra emlékeztető anyajegy bújik meg, a bal könyöke feletti halvány csík, szintén egy gyerekkori baleset emléke, belekönyökölt az ablakba a nagyszüleinél. Össze is kellett varrni, mindig meséli Bözsimama, amikor náluk vagyunk. Szeretek odamenni, olyan, mintha az én nagyszüleim lennének, sajnos ők  már nem élnek.
 Tudom azt is róla, mikor jobb, ha nem szólok, mert nagyon rossz a kedve, s mikor szeretné, hogy átöleljem. Minden rezzenését, gondolatát ismerem, a szeme mindent elárul. Akkor este is elárulta a dühöt, de én nem akartam ráfigyelni. Meg is lett az eredménye, a fenti mondatot kaptam, szikrázott körülötte a levegő.  Miért? Mert azt akartam, hogy most ő figyeljen rám, mert nekem is gondom van. Elbocsájtottak, hétfőtől nincs munkahelyem. Persze, biztos találok majd másikat, de itt nagyon sokat dolgoztam, túlóráztam. Na nem panaszkodásból, szerettem ezt a munkát, kihívást jelentett, csapatunk kíválóan teljesített, de rám mégsem lesz a továbbiakban szükség. Igazságtalan, ezért dühös voltam, gyűlöletet éreztem Alig vártam az estét, hogy elmondhassam Neki, hogy megsimogasson, megértsen, erőt adjon. De nem így történt. Könnyedén közölte, hogy fél évre Angliába megy, odahelyezik. Meg, hogy milyen nagy lehetőség ezt nem hagyhatja ki, fontos a karrierje szempontjából is, és ha jól mennek a dolgok, akkor meghosszabbítják, akár öt évet is ott maradhat, mennyivel több pénzt fog keresni, végre nem kell aggódni a jövő miatt. Akkor csendesen megkérdeztem:
- Kinek a jövője, a tied, vagy a mienk?
Na erre kiborult, és már mondta is a magáét.
- Most kell élnem! Mit akarsz tőlem? Miért nem bízol meg bennem? Hát nem ismersz? Tudnod kéne! Ismerned kéne! Volt rá hét éved, egy hónapod és négy napod, te mégsem tudsz rólam semmit!
- Mért te mit tudsz rólam?  Azt sem tudod, hogy nincs munkahelyem, mert kirugnak! Téged ez nem érdekel, csak a hülye kis nyavajgásaid!
- Remek! Akkor mégis miből fizetjük majd a rezsit? Miből élünk?
- Megtanulsz spórolni drágám! Nem kell minden hónapban új cipő, meg kozmetikus, fodrász, étterem!
- Mi van??? Mit akarsz ezzel?
- Elmész Angliába, mit érdekel, hogy mit akarok?! Neked ez úgyis mellékes, már régóta nem fontos!
Csak olaj volt a tüzre még a nézésem is, egyre jobban belelendült, nem is akart lehiggadni. Persze én sem bírtam hallgatni, szó szót követett. amikor már nagyon elegem lett  fogtam a kabátom és becsaptam magam mögött az ajtót. Elmentem otthonról, elindultam, csak róttam az utcákat, s az agyamba zakatolt a sok keserű mondat, amiket ma hallottam, és amiket hallattam. Nem figyeltem milyem utcákon megyek keresztül, az eső is elkezdett esni, beálltam egy kapu alá, megvártam míg kicsit csendesedik. Fogalmam sem volt, hol lehetek, az órám majdnem éjfélt mutatott. Még szerencse, hogy a kabátomban ott lapult a telefonom, megnéztem az utcatáblát, és hívtam egy taxit. Otthon a konyha asztalon egy cetlit találtam:
" Elmegyek itthonról. Egyedül kell lennem. Ne keress, jelentkezem. Majd. Talán."  Két hete ennek. Tegnap hívott, hogy beszélni akar velem ma délután háromkor a Virág kávézóban, meg, hogy pontos legyek. Jó vicc! Pontos. Már négy óra lassan, még jó, hogy itt bent kell várnom rá, megint szakad az eső. Vajon mikor jön? Hiába hívom, nem csörög ki. Szerencsétlennek érzem magam, ahogy itt ülök, úgy érzem, mintha valami ítéletre várnák. Ami igaz is. Várom, hogy döntött, merre tovább. Azt sem tudom én mit akarok. Tudunk-e mi még beszélgetni? Már látom is, ahogy belép az ajtón, hamar meglát. Gyönyörű, mint mindíg, igazi nő, elegáns.
- Szia!
- Szia! Örülök, hogy itt vagy! Kérsz valamit? Egy kávét?
- Köszönöm, de nem. Sietek, még van dolgom.
- Akkor vágjunk bele. Hol laksz? Mikor jösz haza?
- Nem fontos, hogy hol lakok. Azt hiszem, nem megyek haza. Legalábbis most nem. Egy hét múlva utazok Angliába, a cuccaimért holnap tudok menni. Otthon vagy?
- Otthon, egész nap. Akkor most ez azt jelenti, hogy számodra vége? Mi történt? Az a veszekedés nem volt ilyen súlyos. Vagy tán egy harmadik?
- Harmadiik?! Ugyan már! Sokat gondolkodtam, s igazat adok neked. Már nem ugyanaz semmi, más a fontos mindkettőnknek. Mások a céljaink, én élvezni akarom a sikert,  felépíteni az életem!
- És ebbe én nem férek bele. Mit érzel egyáltalán? A szerelem elmúlt? Mert ugye szerettél?
- Szerelem - húzza el kesernyésen a száját. - Majd holnap jövök. Délután valamikor.
- Miért nem válaszolsz? Szerettél?
- Miért kell bonyolítani a dolgokat? Miért kell magyarázkodnom?
- Hét év egy hónap és tizennyolc napért.
- Nem tudom pontosan a választ. Nem akarlak bántani, nem akarom , mert nem vagyok tisztában magammal! Szerelem, szeretet, nagyon súlyos szavak. Jó volt veled lenni, de már nem éreztem azt, hogy csakis hozzád kell tartoznom.
- Mióta?
- Miért kell most ezt? Elég pocsék enélkül is! Azt hiszed nekem nem fáj? Azt hiszed nekem egyszerű ez? Most megyek, holnap délután kettőkor jövök  összepakolni. Ha megkérhetlek, csinálj valami programot magadnak, a kulcsokat a levélszekrénybe bedobom.
- Biztos, hogy így akarod?
- Igen. Kérlek! Mielőtt utazom még megkereslek. Ígérem! De most sokkal könnyebb lesz így. Szia, és köszönöm!
Már el is tűnik. Én meg maradok, nincs elég erő a lábamban. Mégis indulni kell, erősnek lenni, hiszen én vagyok a férfi, nem lehet érzékenykedni! Csak ne szeretném ennyire.

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Napos történet. Hol az egyik, hol a másik fél meséli ugyan ezt, vagy ehhez foghatót.

prayer

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Igen Zoli, ugyanazt, de mégsem. A ki nem mondás a gond, sokszor.

Szeretettel: Andi

 

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Ohh, de szomorú Szomoru(

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

anyatka képe
anyatka
Offline
Csatlakozott: 2008/12/16

Judit kedves, ne légy szomorú! Köszönöm figyelmed!!!!Mosoly))))))

Szeretettel: Andi

 

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Teleki Sándor Telegráf-drótok / Telegraphendrähte toni 2024/04/18 - 08:40 2024/04/18 - 08:40
Irodalom Torkos László Örökre együtt / Für immer zusammen toni 2024/04/17 - 08:15 2024/04/17 - 08:15
Irodalom Torkos László Az érdem / Der Verdienst toni 2024/04/16 - 08:45 2024/04/16 - 08:45
Irodalom Madách Aladár Megkézdezném a liliomot / Ich würde die Lilie fragen toni 2024/04/15 - 08:51 2024/04/15 - 08:51
Irodalom Hajós Izsó: Révben / Im Hafen toni 2024/04/14 - 08:12 2024/04/14 - 08:12
Irodalom Havas István Két templom / Zwei Kirchen toni 2024/04/13 - 08:02 2024/04/13 - 08:02
Irodalom Fejes István: Titanic / Titanic toni 2024/04/12 - 08:13 2024/04/12 - 08:13
Irodalom Mikes Lajos Éjjel / In der Nacht. toni 2024/04/11 - 08:22 2024/04/11 - 08:22
Irodalom Gyöngyösy László Tisza partján / Am Theiss Ufer toni 2024/04/10 - 09:06 2024/04/10 - 09:06
Irodalom Rigó Tibor Színesedik már / Es wird bereits bunt toni 2024/04/09 - 08:39 2024/04/09 - 08:39
Irodalom Szentessy Gyula: Nem az idők / Nicht die Zeit toni 2024/04/08 - 09:57 2024/04/08 - 09:57
Irodalom Csizmadia Sándor: Beteg vagy / Du bist Krank toni 2024/04/07 - 10:06 2024/04/07 - 10:06
Irodalom K. Lippich Elek A mosolyok / Das Lächeln toni 2024/04/06 - 08:37 2024/04/06 - 08:37
Irodalom Rigó Tibor Eszemben jutottál / Du bist mir in Sinn gekommen toni 2024/04/05 - 09:09 2024/04/05 - 09:09
Irodalom Szulik József A segítő Szűzanya / Die hilfreiche Muttergottes toni 2024/04/04 - 09:09 2024/04/04 - 09:09

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40