Balogh János réz-grafikusművész kiállítása

prayer képe

MEGHÍVÓ!

A Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület CINKE Civilek Nevezetes Kulturális Eseményei Programjának szervezésében újabb kitűnő művészt invitáltunk Pécsre

Balogh János budapesti réz-grafikusművész

személyében, aki egyedülálló műalkotásokat készít.

Balogh János réz-grafikusművész bemutatása:

1937-ben született Pilisszentivánon. Már fiatal korában kedvenc időtöltése volt a rajzolás, szobrászkodás, foglalkozott grafikával, karikatúrarajzolással, fafaragással és amatőr bábosok részére bábkészítéssel is. Iskolai tanulmányai mellett a MÁV, a VASAS, a DÉSI HUBER képzőművészköröket és az IPARMŰVÉSZETI ISKOLA esti rajztanfolyamát látogatta. Főleg magánúton tanult rajzolni, Tapolcsányi Boldizsár csömöri festőművész értő segítségével. Akkoriban, a művészi pálya helyett mégis megélhetési szakmát kellett választania. Rajzolási adottságait másodállásban a Magyar Rádió nyomdájánál hasznosította, ahol 16 évig könyvborítókat tervezett, könyv-illusztrációkat, plakátokat készített és nyomdai alkalmazott grafikai előkészítést végzett. Nyugdíjazás után nyílt csak lehetősége szunnyadó művészi érdeklődésének kibontakoztatására. Ekkor alakította ki a "rézhuzallal való rajzolást", az ún. rézhuzal-formációs grafikát (drótgrafikát - rézgrafikát). E képi alkotásaival – barátai és ismerősei bátorítására – 2002-ben lépett először a nyilvánosság elé, a Magyarok Világszövetsége Házában festőművészekkel közösen rendezett kiállításon. Azóta folyamatosan több felkérésnek és meghívásnak is eleget tesz - rajz-tanulmányokat, portrékat, plakátot, kollázsokat, tájrajzokat, karikatúrákat, könyvborítókat, faszobrokat, rézdrót sík- és térplasztikákat, az ún. formációs drótgrafikákat mutat be. Hazánk számtalan városában, és külföldön (pl. Stuttgartban), 2002 óta, közel 90 kiállításra volt eddig lehetősége. 2008 tavaszán Pécsett, az Apáczai Nevelési és ÁMK Művelődési Ház Galériában volt kiállítása. 2008-ban csatlakozott a pécsi Origó-házban ténykedő CINKE csapathoz.

KIÁLLÍTÁSOK:

2002.
Budapest, Magyarok Háza
Budakeszi, Erkel Ferenc Művelődési Központ
Pilisszentiván, Sváb Tájház
Páty, Közösségi Ház
Budapest, Lincoln Galéria
Budapest, Játékszín színházi galéria

2003.
Budapest, XI. ker. Sportiskola Alma Galéria
Kapuvár, Rábaközi Művelődési Központ
Budapest - Óbuda, Zichy Kastély Euró Folklór kiállítás
Budapest - Zugló, Pádua Szent Antal plébánia Galéria
Balatonalmádi, Önkormányzati Tetőgaléria
Budapest - Budavár, Magyar Borok Háza
Budapest, BMK Amatőr Ártium kiállítás
Káli medence Kővágóörs, Tájház
Páty, Közösségi Ház

2004.
Budapest, Kőbánya Ifjúsági Ház (KÖSZI)
Budapest, XI. ker. Sportiskola Alma Galéria
Kapuvár, Rábaközi Művelődési Központ
Budapest - Budavár, Café Comédium Galéria
Budapest - Őrmező, Mini Galéria
Budapest, Aranytíz Művelődési Központ
Budapest, Politechnikum Előtér Galéria
Budapest, FMH Galéria

2005.
Budapest - Játékszín, Színházi galéria
Őrmezei Közösségi Ház
Leányfalu, Jezsuita lelkigyakorlatos Ház
Budapest, Csepeli Munkásotthon
Hévíz, Magyar Csárda
Budapest, Játékszín Színházi Galéria
Pécs, OTP, Pécsi Napok, Különjárat Kiállítás

2006.
Budapest, XI. ker. Sportiskola Alma galéria
Kapuvár, Rábaközi Művelődési Központ galéria
Csorna, Városi Könyvtár galéria
Pilisszentiván, Házasságkötő terem galéria
Csopak, Művelődési Ház galéria
Budapest, Tető galéria
Budapest, Kultiplex BUSHO Rövidfilmfesztivál Galéria

2007.
Budapest, Fővárosi Kamara Erdei Idősek Otthona galéria
Budapest, Erkel Színház Galéria
Ács nagyközség Sméja Galéria, Bazax KFT konf. kiáll.
Budapest, XI. ker. Keveháza u. Idősek Klubja
Érd, Művelődési Központ galéria
Érd, Szabadtéri Operett színpad
Balatonfüred, Borok Háza és az Óvárosi Művész Kávézó Galéria
Budapest, Újpesti Kulturkuckó Galéria
Budapest, Vakok Iskolája Galéria
Százhalombatta, Szent István templom galéria
Gödöllő, Waldorf Iskola
Budapest, Baár- Madas Gimnázium Díszterem

2008.
Pilisvörösvár, Művészetek Háza Galéria
Budapest, KFT tárgyalója, megújított állandó kiállítás
Pécs, Apáczai Nevelési Központ, Művelődési Ház galéria,
Stuttgart, Elöljárósági Galéria
Budafoki Pezsgő és Borfesztivál kiállítás (tűzzománc, rézgrafika)
Őrmező ünnepe "Színek által fényesen" kiállítás
Budai Klub Galéria, Latinovits Zoltán emlékkiállításon részvétel (emlékkép)
Balatonfüred Sportcsarnok, pályázatok közös kiállítása
Páty Közösségi Ház, rézgrafikai és térplasztikai kiállítás

2009.
Budapest, XIII. ker. Állandó rézgrafikai kiállítás
Budapest, XI. ker. Őrmezei Közösségi Ház Civil Alkotók Közössége (CAK) közös kiállítása
Budaörs, Közösségi Ház RÍM KOVÁCSOK irodalmi délután és rézgrafikai kiállítás
Budapest, XI. ker. KŐ-TÁR-LAT Galéria közös kiállítás
Budapest, XI. ker. Tető Galéria diópácos tájképfestmények Budafokról és rézgrafikák közös kiállítás
Bicske, Petőfi Művelődési Központ szobor és rézgrafika közös kiállítás

A kiállítás megnyitó ünnepséget

2009. április 02.-én csütörtökön 16 órától

tartjuk a pécsi Origó-Házban!

Az ünnepséget író-olvasó találkozóval zárjuk a szokásos módon, 17 órától, 19 óráig.

Helyszín: Origó-Ház 7629 Pécs, Komlói út 94-98.

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk alkotónak, közönségnek egyaránt. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy programjainkon a részvétel ingyenes!

A kiállítás megtekinthető 2009. május 6.-ig hétköznapokon: 8-17 szombaton: 8-12 óráig

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Szulik József: Hattyúdal / Schwanengesang toni 2024/02/28 - 09:20 2024/02/28 - 09:20
Irodalom Kisteleki Ede Tisza / Theiss toni 2024/02/27 - 08:56 2024/02/27 - 08:56
Irodalom Szulik József: Hit, remény, szeretet / Glaube, Hoffnung, Liebe toni 2024/02/26 - 08:35 2024/02/26 - 08:35
Irodalom Wilhelm Busch: Kritik des Herzens / A szív kritikája toni 2024/02/25 - 08:20 2024/02/25 - 08:20
Irodalom Szulik József: Csalékony tavasz / Trügerischer Frühling toni 2024/02/24 - 07:41 2024/02/24 - 07:41
Irodalom Rigó Tibor Elfogyni látszik minden / Es scheint alles zur Neige gehen toni 2024/02/23 - 08:44 2024/02/23 - 08:44
Irodalom Rigó Tibor Csak egy lépéssel / Wen wir nur ein Schritt toni 2024/02/22 - 09:00 2024/02/22 - 09:00
Irodalom Szulik József: Népdal / Volkslied toni 2024/02/21 - 08:31 2024/02/21 - 08:31
Irodalom Feleki Sándor Őszi Rózsa / Herbstaster toni 2024/02/20 - 07:42 2024/02/20 - 07:42
Irodalom Rigó Tibor Vannak időszakok / Es gibt Zeiten toni 2024/02/19 - 09:48 2024/02/19 - 09:48
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Két csillag / Zwei Sterne toni 2024/02/18 - 08:46 2024/02/18 - 08:46
Irodalom Szász Károly Petőfí bölcsője s sírja / Der Wiege und das Grab von Petöfi toni 2024/02/17 - 08:25 2024/02/17 - 08:25
Irodalom Ifj. Téglás Gábor Az angyalokhoz / Zu den Engeln toni 2024/02/16 - 08:26 2024/02/16 - 08:26
Irodalom Jankovics Marczell Elszegényesedés / Verarmung toni 2024/02/15 - 08:24 2024/02/15 - 08:24
Irodalom Gottfried Keller: Im Schnee / A hóban toni 2024/02/14 - 09:08 2024/02/14 - 09:08

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Mészáros András: Mennybe az angyal ambrusa 2018/12/28 - 12:07 2018/12/28 - 12:07
Audió "Levél a Mikulásnak" - Igen Virginia, a Mikulás létezik! ambrusa 2018/12/25 - 17:47 2018/12/25 - 17:47
Audió Andy Baron: A manó mindenit! ambrusa 2018/12/21 - 21:06 2018/12/21 - 21:06
Audió Magyar Népmesék: The Thing (filmes köntösben) ambrusa 2018/12/05 - 12:29 2018/12/05 - 12:29
Audió Stirlitz és a Tavasz 17 vicces pillanata ambrusa 2018/11/19 - 23:09 2018/11/19 - 23:09

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma VERSTANI APRÓSÁGOK / Tiszai P.Imre Tiszai P. Imre 42 2013/02/24 - 18:55 2015/01/03 - 18:54
Fórumtéma Karácsony közeleg... Taygeta 1 2014/12/21 - 21:38 2014/12/22 - 21:13
Fórumtéma Sejtelmes éj... Taygeta 4 2014/01/12 - 12:56 2014/12/21 - 21:41
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. prayer 17 2014/08/02 - 20:07 2014/11/20 - 20:06
Fórumtéma Hogyan mentsük meg a Cinkét? Ötleteket várok! Katona Béla György 18 2014/08/18 - 22:24 2014/08/24 - 11:33
Fórumtéma Most múlik pontosan... Tides 11 2013/03/11 - 17:30 2014/06/18 - 22:39
Fórumtéma VI. Nyitott kapuk versíró verseny Donna Ihunte Mária 20 2014/06/03 - 18:48 2014/06/10 - 19:02
Fórumtéma Könyvbemutató prayer 8 2012/12/08 - 19:06 2014/05/04 - 21:03
Fórumtéma CINKE találkozók archívuma prayer 25 2010/05/14 - 14:21 2014/03/22 - 23:53
Fórumtéma Székely Imre (Ecset Úr) a CINKE nagykövete prayer 2 2013/11/22 - 22:48 2014/01/22 - 21:21

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Őszköszöntő CINKE verselés capek 2018/09/13 - 17:00 2018/09/13 - 10:28
Rendezvény CIVIL Piknik capek 2018/05/23 - 18:40 2018/05/21 - 07:26
Rendezvény "Színvilág" Pandur Mária kiállítás megnyitója capek 2018/05/04 - 17:00 2018/04/26 - 21:44
Rendezvény Húsvétváró Civil Nap capek 2018/03/29 - 10:00 2018/03/26 - 17:29
Rendezvény Sándor, József, Benedek napi tavaszvárás capek 2018/03/23 - 17:00 2018/03/18 - 21:10