Egy postagalamb története

Myrthil képe

Nagyon fáradtnak éreztem magam. Hiába csapkodtam a szárnyammal, egyre csak süllyedtem. Éreztem, ezt így nem bírom tovább, valahol muszáj lesz leszállnom, hogy egy picit megpihenjek. És nagyon szomjas is voltam. Már arra sem emlékszem, mikor kaptam utoljára inni. Talán még mielőtt elhoztak otthonról. Igen, akkor!
Óh, drága gazdám! Mennyire is hiányzol!
Ez erőt adott, és újult erővel indultam meg hazafelé, ahol tudtam, hogy friss ivóvíz és rengeteg élelem vár rám. Azonkívül ott volt még az én drága párom is, aki most is biztos a fészken ül, és várja, hogy végre kikeljenek az első fiókáink. Le majd fel mozgattam a szárnyaim. Alattam siklott a táj, mely most még teljesen ismeretlen volt, de hamarosan .... Le és fel, le és fel, le és .....
Teljesen váratlanul kerültem be egy falkába. A többi galamb abszolút ismeretlen volt számomra, de mivel már régóta egyedül repültem, csatlakoztam hozzájuk. Még féltem magamnak is bevallani, de rá kellett döbbenem, hogy eltévedtem.
Egyre kisebb és kisebb köröket írtunk, majd végül egy magas ház tetejére szálltunk le. Aztán a következő pillanatban mindenki egyszerre megindult egy alacsonyabb felé, be egy kis szűk résen. Akaratlanul is követtem őket.
A hely merőben ismeretlen volt számomra, de mivel sok fajtársam ezt választotta, gondoltam, nekem is megteszi, amíg megpihenhetek egy kicsit. Örömmel tapasztaltam, hogy friss, hideg víz volt az egyik tálkában, és mellé magok voltak kiszórva. Hogy pontosan mi, azt nem tudom. Lehet, hogy kukorica, búza, és még talán napraforgó is. De ez most nem számított. Mohón vetettem rá magam az eleségre, miközben azért fél szemmel próbáltam figyelni a környezetem. Elvégre mégiscsak idegen helyen vagyok!
Miután befaltam az ételt, felültem az egyik ülőkére. Nagyon kényelmes volt. Órákat vagy csak perceket ültem ott, nem tudom megmondani. De mihelyst éreztem, hogy testem ismét feltöltődik erővel, elkezdtem keresni a kiutat. Csakhogy nem találtam!
Aztán hirtelen nyílt az ajtó és bejött ő. Magas volt, és nagydarab. Egyesével fogdosta meg a fajtársaimat, de ők nem féltek tőle. Talán engem sem fog bántani. Óvatosan vett kézbe, és hosszasan forgatta a lábamon a gyűrűmet. Végül vállat vonva a hóna alá csapott. Ez már nem volt túl kényelmes. Sőt, kimondottan fájt. Amint kiértünk a fényre, ismét szemügyre vett. Kihúzta a szárnyaim, szétfeszítette a csőrömet, és a szemeimet nézegette. Aztán egy hirtelen rántást éreztem a nyakamon.....

blue képe
blue
Offline
Csatlakozott: 2008/07/14

Húúúú....szegény galamb...nem vidám történtet.

Judit képe
Judit
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

Szeeeeeeeegény! Szomorúak az írásaid, de szépek.

Judit

Szeretettel: Judit

"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." Antoine de Saint Exupéry

Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Ez megviselte az idegeimet!...Katasztrófális végkifejlet!...Lyza


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Itt is tetszik, Myrthil! Remek írás, bizony:) Üdv: Szeplő


Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Csodálatos ez a galamb, hogy még eltudta akkora rántás után mesélni....szegényke:(

Lehet, hogy becsinált lett belőle, jaj de szomorú lettem. Bíztam benne, hogy kicselezi , és elrepül!...Klára

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Mint látom, nem lett különösebb baj, hisz' a történet él. Mosoly))

prayer

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Petőfi Sándor: Az utolsó alamizsna / Die letzten Almosen toni 2023/05/29 - 06:41 2023/05/29 - 06:41
Irodalom Thurzó Lajos: Országúton / Auf der Landstraße toni 2023/05/28 - 07:10 2023/05/28 - 07:10
Irodalom Sántha Károly: Itthon vagyok / Ich bin daheim toni 2023/05/27 - 08:21 2023/05/27 - 08:21
Irodalom Sziráky Dénes Sándor: Az éber Isten / Der wachsame Gott toni 2023/05/26 - 06:49 2023/05/26 - 06:49
Irodalom Sió Ferencz: Elbolyongni / Herumirren toni 2023/05/25 - 09:08 2023/05/25 - 09:08
Irodalom Sántha Károly: A boldogság / Die Glückseligkeit toni 2023/05/24 - 06:56 2023/05/24 - 06:56
Irodalom Garay János: A ligethez / Zu den Aue toni 2023/05/23 - 07:51 2023/05/23 - 07:51
Irodalom Baróti Szabó Dávid: Barátság / Freundschaft toni 2023/05/22 - 06:35 2023/05/22 - 06:35
Irodalom Eötvös József: Panaszok / Wehklagen toni 2023/05/21 - 08:41 2023/05/21 - 08:41
Irodalom Hugo Ball: Abendblick vom Hochstein / Esti kilátás Hochsteinról toni 2023/05/20 - 08:02 2023/05/20 - 08:02
Irodalom Szenteleky Kornél: Ezüst tulipán / Silberne Tulpe toni 2023/05/19 - 07:45 2023/05/19 - 07:45
Irodalom Thurzó Lajos: Verebek a tengerparton / Spatzen an Meeresküste toni 2023/05/18 - 08:06 2023/05/18 - 08:06
Irodalom Lukács Pál: Könyves Peti / Bücherwurm Petri toni 2023/05/16 - 07:24 2023/05/16 - 07:24
Irodalom Jókai Mór: Péter és Pál / Peter und Paul toni 2023/05/15 - 10:01 2023/05/15 - 10:01
Irodalom József Attila: Egyszerű vers / Ein einfaches Gedicht toni 2023/05/14 - 05:56 2023/05/14 - 05:56

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34
Audió Kék mezőben Góth László 2019/12/14 - 05:58 2019/12/14 - 05:58
Audió Szabó Melinda: Októberi látomás ambrusa 2019/10/12 - 19:26 2019/10/12 - 19:26
Audió Kelvin: Angyalka ambrusa 2019/01/15 - 22:18 2019/01/15 - 22:18
Audió Visszatekintő: Karácsony Pécsett 1918-ban ambrusa 2019/01/02 - 12:54 2019/01/02 - 12:54

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40