Füttyös Gyuri

szeplő képe

Budapest hetedik kerületében nőttem fel, közel a Városligethez, viszonylag jó levegőn – akkoriban még alig állt egy-két parkoló autó a járdák mellett –, sajátos légkörben. Óvodába és iskolába egyaránt egyedül jártam, persze eleinte anyukám óvó tekintete elkísért: napról napra a sarok mögül lesett meg, hogy én ne lássam.
Élt a kerületünkben egy férfi, akitől kislánykoromban annyira féltem, hogy ha magam voltam, amikor felbukkant az utcán, hát átszaladtam a túlsó oldalra.
– Ki ez a bácsi? – kíváncsiskodtam egyszer, megrángatva anyukám kezét. – Olyan fura…
Anyu már jól ismerte a különös öltözékű és még különösebben viselkedő férfit.
– Füttyös Gyurinak hívják. De van, aki Gyurkának nevezi. Légnyomást kapott a háborúban, attól ilyen bolondos – felelte halkan, nehogy a férfi meghallja.
Füttyös Gyuri talán ha negyvenéves lehetett, de én a magam zsenge korához képest sokkal többnek gondoltam. Folyton egy összecsavart újságot lóbált a kezében, és ha egy nő került az útjába – akár egy tinédzser, akár egy idős asszony –, Gyuri gondtalanul fütyörészni kezdett, elfordította a fejét, mintha a kirakatokat bámulná nagy érdeklődéssel, és közben… csitt-csatt, villámgyorsan odavágott az illető hölgy fenekére. Aztán amikor az „áldozat” felháborodva kikérte magának, Gyuri ártatlan arccal felvonta a vállát, és vígan fütyörészve folytatta útját. Soha nem ment sehová, mégis mindig úton volt. Állítólag az édesanyjával élt, ő gondoskodott Gyuriról, aki szellemi fogyatékossága miatt képtelen lett volna ellátni magát.
Időnként betért egy-egy presszóba, ontotta a bugyuta poénokat, s miközben a vendégek jót derültek rajta, hirtelen mozdulattal felhajtotta a legközelebbi asztalon álló felest vagy bort, és már repült is tovább. Hányszor megfenyegették a pincérek, hogy rendőrt hívnak rá! Mégsem tették meg soha. Valójában senki nem tudott haragudni rá. Sőt! Úgy mondják, ő volt a kerület kabalája.
Mire tizenéves bakfis lettem, már én sem féltem Füttyös Gyuritól. Jókat nevettem rajta, ahogy elmaradhatatlan újságjával végigsuhintott például a trolibusz megállójában várakozó nők fenekén, és olykor évődve már oda is tartottam neki a saját hátsómat. Akkor már tudtam, hogy szegény fickó teljesen ártalmatlan, még egy legyet se lenne képes leütni. A nők feneke persze teljesen más volt, Gyuri valami megmagyarázhatatlan, és roppant erős késztetést érzett arra, hogy megcsapkodja az összes útjába kerülő popót.
Később, fiatal felnőttként már mélységes szánalmat éreztem Gyuri iránt. Mert ugyan mi öröme lehetett az életben? Már persze azon kívül, hogy sikerült mindenkiből valamiféle reakciót kiváltania. Tény, hogy Füttyös Gyuri a maga egyszerű, kissé – vagy tán nagyon – bolond egyéniségével senkit nem hagyott hidegen: egyesek kinevetették, mások megbotránkoztak a viselkedésén, de senki nem maradt közömbös iránta.
Aztán egyszer csak eltűnt… Hosszas kérdezősködés után kiderítettem, hogy hirtelen agyvérzést kapott. Egy hideg téli estén összeesett a Baross téren, a Keleti pályaudvar előtt, és mire rátaláltak, meghalt. A hetedik kerület kabalája, Füttyös Gyuri egyszer csak megszűnt létezni. Mindenkinek hiányzott a közvetlensége, gyermekien tiszta, naiv lénye, örökös bolondozása, és még nagyon sokáig emlegették az emberek.
Őszintén megsirattam…



Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Igen...szánalomra méltó volt szegényke!...Tetszett írásod!...Puszi: lyza


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Köszönöm, hogy olvastál, kedves Lyza:) Üdv: Szeplő


csabaiandy képe
csabaiandy
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

én nem ismertem, de ettől függetlenül tetszett az írásod.

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Örülök, Andy, mert így talán sikerült átadnom valamit abból a hangulatból, amit Gyuri keltett maga körül... Üdv: Szeplő


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Ez az ürge tudott valamit! Mert bizony, én női popót, csak a filmekből látok. Szomoru(( Mosoly))

prayer

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Zoli:))) Üdv: Szeplő


Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Füttyös Gyurik köztünk élnek, sokszor a legőszintébbek, és sajnos a legnaivabbak is, akiket ellehet fogadni,meglehet szeretni, és sokszor tanulni is tőlük! Tetszik a stílusod, szívesen olvasom írásaidat.Gratulálok!

Szeretettel:Klára

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Igazad van, Klára, a fogyatékkal élő emberek sokkal érzékenyebbek, naívabbak, mint mások... Csak sajnos sokan visszaélnek ezzel, és kihasználják őket... gyakran pedig tréfálkozásaik céltáblájává teszik őket... Talán ez ellen akartam felszólalni írásommal:)

Üdv: Szeplő


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Éjszaka ballada Tiszai P. Imre 3 2015/05/14 - 22:18 2015/05/25 - 15:59
Irodalom Unokát keresek Donna Ihunte Mária 6 2013/05/21 - 20:58 2015/05/25 - 11:41
Irodalom Téli lampion zsuska 6 2015/02/07 - 16:09 2015/05/20 - 21:43
Irodalom Mély vizű szirén dala G.Szabó Ferenc 3 2015/05/15 - 21:51 2015/05/20 - 20:48
Irodalom Megkereslek majd... G.Szabó Ferenc 3 2015/05/03 - 20:25 2015/05/20 - 20:41
Irodalom Emlékvihar... barnabyy 2 2015/05/16 - 11:55 2015/05/19 - 19:57
Irodalom s z a v a k Tiszai P. Imre 1 2015/05/10 - 11:30 2015/05/16 - 08:09
Irodalom Szépítsd ki lelked tamiska 7 2015/04/29 - 09:26 2015/05/16 - 08:06
Irodalom Rég láttalak tamiska 2 2015/05/05 - 18:10 2015/05/10 - 21:59
Irodalom Szentimentális férj boerpeter 2 2015/05/04 - 23:44 2015/05/10 - 08:27
Irodalom T e m p l o m b a n Tiszai P. Imre 2 2015/05/06 - 22:50 2015/05/10 - 06:52
Irodalom Játék Norbert 2 2015/05/08 - 21:10 2015/05/09 - 23:41
Irodalom Én, Artur Clarke Montgomery Petrozsényi Nagy Pál 10 2015/04/25 - 08:42 2015/05/08 - 08:02
Irodalom Kérek engedélyt örülni (Rozsdás síneken felsir a lélek) Tiszai P. Imre 4 2015/04/09 - 16:43 2015/05/08 - 06:16
Irodalom Mandala... barnabyy 5 2015/05/01 - 21:12 2015/05/05 - 19:06

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Karinthy Frigyes Előszó Petz Teri 1 2008/07/20 - 18:56 2008/07/20 - 19:35

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Megszűnt pályázat Markovics Anita 2019/12/31 - 13:41 2019/12/31 - 13:41
Fórumtéma Klapek Gabriella hímezve festő, énekes, zeneszerző prayer 2 2016/11/28 - 12:48 2018/03/31 - 00:43
Fórumtéma 2017. AKÍK Művészeti Pályázat prayer 2016/12/28 - 19:03 2016/12/28 - 19:03
Fórumtéma 2016 évi rendezvények capek 17 2016/01/14 - 11:27 2016/08/07 - 16:47
Fórumtéma CINKEfészek Antológia 6. Szt. Mártonnak ajánlva prayer 14 2016/04/17 - 18:06 2016/07/17 - 12:32
Fórumtéma CINKE klub Gyöngyivel prayer 20 2015/04/17 - 21:42 2016/07/09 - 14:15
Fórumtéma Cinke színdarab Emeraude 1 2016/04/25 - 09:38 2016/04/27 - 08:51
Fórumtéma Szent Márton évforduló pályázat prayer 5 2014/09/28 - 09:49 2016/03/01 - 22:47
Fórumtéma Ötletek, és a megvalósítás. prayer 164 2010/02/05 - 20:51 2016/02/02 - 14:28
Fórumtéma Aktuális pályázatok zsuska 177 2013/02/06 - 11:01 2016/01/26 - 12:16

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Tavaszi Varázs Fesztivál capek 2019/03/29 - 11:00 2019/04/12 - 12:06
Rendezvény Húsvéti nyusziles az Origó-Házban capek 2019/04/18 - 12:00 2019/04/12 - 12:02
Rendezvény Vidám farsang capek 2019/02/28 - 16:00 2019/03/14 - 12:11
Rendezvény CINKÉK a nagyvilágban - Lélekmorzsák capek 2019/02/22 - 17:00 2019/03/14 - 11:54
Rendezvény Versek Istenről, Hazáról, Szerelemről... capek 2019/01/24 - 16:00 2019/01/16 - 21:40