Szenvedély

szeplő képe

Laci mereven bámulta a játékautomata színesen villogó képernyőjét. Hurrá! Megint nyertem! – ujjongott magában, és mivel meggyőződése volt, hogy ezen a szent napon sikerül végre kifosztania a gépet, amely az elmúlt hónapokban, vagy inkább években, a fizetése nagy részét egyszerűen elnyelte, újabb ezrest gyömöszölt be a keskeny nyíláson. Nyomban megemelte a tétet, hiszen igazán sokat nyerni csak úgy lehet, ha mer kockáztatni. Márpedig ő soha nem ijedt meg a saját árnyékától, ezt bárki megmondhatja! Legfeljebb óvatos volt, de az is csak a kezdet kezdetén.
Ha visszapörgethette volna az idő kerekét, vagy legalábbis fel tudta volna még idézni azt a napot, amikor először próbált szerencsét a falusi kocsmában felállított játékautomatánál, ráébredt volna, hogy akkor kezdett elromlani minden… Azóta az első útja nem haza vezetett, a családjához, hanem ebbe a büdös-füstös, lepusztult kis helyiségbe, amit estéről estére betöltött a részeg munkások – vagy épp munkanélküliek – duhajkodása. Azóta hiába várták a gyerekei, hogy lefekvés előtt átnézze a leckéjüket, és hétvégén sem azzal volt elfoglalva, hogy elvigye a fiát horgászni, vagy társasjátékozzanak a vasárnapi ebéd után, hanem megszállottan akart nyerni. Azóta az asszony is megváltozott, már nem kívánta a szexet, olyannyira, hogy rendszerint elutasította a közeledését, amikor kissé kapatosan bedőlt mellé az ágyba…
Csakhogy Laci nem akarta felidézni a régi szép időket, amikor még boldog családot alkottak ők négyen. A gyerekek lassan beletörődtek, hogy az apjuknak fontosabb a játékszenvedélye és a sör, mint ők. Az asszony fásultan nézte a tévét, amikor késő este hazatántorgott élete párja, és már arra sem vesztegette az időt, hogy alaposan beolvasson neki, amiért újfent megcsapolta az amúgy is szűkös családi kasszát.
Laci pedig egyre kevésbé érezte jól magát ebben a rideg légkörben, így hát még kevesebb időt töltött otthon. Már csak a játékgép monoton zümmögése, az időnkénti nyeréskor felhangzó vidám csilingelés és a tarka-barka színkavalkád érdekelte…
Megint vesztésre állt. Bosszúsan előhúzta az utolsó gyűrött ezrest a munkásnadrágja zsebéből, és miközben kiguvadt szemmel figyelte, ahogy a bankó eltűnik a gép gyomrában, észre sem vette, hogy vele együtt eltűnt minden korábban dédelgetett álma… a jövője… az élete…
Zsigai Klára képe
Zsigai Klára
Offline
Csatlakozott: 2008/07/31

Szenvedélybetegség...borzasztó, főleg még ital is! Aki nem volt még ilyen helyzetbe, remélem, most megismerte, eszébe sem fog jutni ezt tenni! Grat .szeplő..jól bemutattad:)))

"Adni úgy kell tudni, hogy el is lehessen fogadni.Elfogadni pedig csak azt lehet, amit úgy adnak!" (zsigaiklara)

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Sajnos családunkban ez a betegség éveken át jelen volt, mire sikerült úrrá lenni rajta... Talán attól lett hiteles, hogy a saját bőrömön tapasztaltam, milyen szörnyű pusztítást tud végezni a szenvedélybetegség a család összes tagjának életében... Szerencsére már rég vége:)

Üdv: Szeplő


csabaiandy képe
csabaiandy
Offline
Csatlakozott: 2008/07/21

sajnos az ilyen esetekből egyre több van. és sok nagyon sok család élete ment már tönkre az ilyen és ehhez hasonló szenvedélyek miatt. jól írtad meg.

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Köszönöm, Andy, hogy ismét olvastál:) Jó lenne, ha olyanok is olvashatnák, akiket érint...

Üdv: Szeplő


Lyza képe
Lyza
Offline
Csatlakozott: 2008/07/20

Borzasztó, hogy eltudják veszíteni a vagyonukkal együtt a fejüket is az emberek...A lelkiválságot jól ábrázoltad!..Puszillak: Lyza


szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Sajnos így igaz, kedves Lyza... Köszönöm, hogy olvastál:) Pussz: Szeplő


femis képe
femis
Offline
Csatlakozott: 2008/07/13

Írásod azért jó, mert őszinte, valós és igaz a ma korára. Volt egy baráti társaságom, akik szintén játszottak, nehéz volt leállniuk, tapasztaltam, milyen erős a nyerési vágy.

Femis

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Köszönöm, hogy olvastál, kedves Femis. Igen nehéz dolog ez, sokszor a család sem elég ahhoz, hogy valaki abba tudja hagyni... Üdv: Szeplő


prayer képe
prayer
Offline
Csatlakozott: 2008/06/30

Ismerek én is pár hasonlót. Na, de... van, kin nem fog az ima.

prayer

szeplő képe
szeplő
Offline
Csatlakozott: 2008/07/28

Sajnos, igazad van, kedves Zoli... Üdv: Szeplő


Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Irodalom Az utca prayer 22 2008/12/05 - 11:50 2008/12/31 - 15:16
Irodalom Fagott Eroica 22 2008/12/17 - 19:52 2008/12/26 - 18:49
Irodalom Köszöntő prayer 22 2008/12/31 - 21:21 2013/01/01 - 00:26
Irodalom Lélegzeted Lácai Mihály 22 2009/01/03 - 19:45 2009/01/04 - 14:47
Irodalom Két boldog ember Aylon 22 2009/01/18 - 22:14 2009/02/22 - 10:31
Irodalom KLÁRIVAL A BOKOR ALATT .... szucs istvan 22 2009/01/20 - 06:34 2009/01/24 - 07:03
Irodalom Megvilágosodás prayer 22 2009/02/02 - 21:26 2009/02/04 - 07:53
Irodalom Ha egyszer megkérdeznéd se 22 2009/05/15 - 00:25 2009/06/01 - 23:11
Irodalom Tűnődés Prince of the Night 22 2009/06/21 - 15:30 2009/06/23 - 14:09
Irodalom vég-kép tokio170 22 2009/07/17 - 12:25 2009/07/23 - 07:27
Irodalom Nefelejcs szucs istvan 22 2009/08/14 - 04:35 2009/08/18 - 05:03
Irodalom Volt egy nőm tamiska 22 2009/08/20 - 10:15 2009/08/27 - 12:15
Irodalom A világ teremtése szucs istvan 22 2009/11/21 - 06:21 2009/11/24 - 06:16
Irodalom Sommeggyet eszegettem épp...(mozaikok) janos 22 2010/01/04 - 21:30 2010/02/08 - 13:33
Irodalom Ellentétek vonzásában - Március idusára Judit 22 2010/03/14 - 17:04 2010/03/18 - 22:26

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Audió skorpio - MEDITÁCIÓ 3 skorpio 2008/10/07 - 22:18 2008/10/07 - 22:18
Audió Lénárd József - A kezek hatalma prayer 2008/10/21 - 07:52 2008/10/21 - 07:52
Audió skorpio9 - Meditácio 1 skorpio 2008/10/05 - 11:30 2008/10/05 - 11:30
Audió Kováts Péter>skorpio - Mikor már skorpio 2008/08/09 - 15:22 2008/08/09 - 15:22
Audió Tompos Lilla: Karácsony ambrusa 2019/12/23 - 21:34 2019/12/23 - 21:34

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Fórumtéma Legjobb fotók prayer 2010/03/08 - 08:40 2010/03/08 - 08:40
Fórumtéma A holnap asztalánál... Taygeta 2012/09/03 - 23:55 2012/09/03 - 23:55
Fórumtéma Minden, ami RÁDIÓ prayer 2012/04/12 - 14:57 2012/04/12 - 14:57
Fórumtéma Ott a hegyen - Lénárd József Taygeta 2012/04/07 - 01:39 2012/04/07 - 01:39
Fórumtéma Fly Away With Me - Repülj velem... Taygeta 2011/02/19 - 23:12 2011/02/19 - 23:12
Fórumtéma Színes Gyöngyök Pályázata prayer 2010/04/02 - 20:58 2010/04/02 - 20:58
Fórumtéma Legjobb versek prayer 2010/02/27 - 21:15 2010/02/27 - 21:15
Fórumtéma CINKE portál felhasználói szabályzat prayer 2010/02/23 - 22:55 2010/02/23 - 22:55
Fórumtéma Legjobbnak ítélt képzőművészeti alkotások prayer 2010/02/27 - 21:08 2010/02/27 - 21:08
Fórumtéma Felhívás - kérés - együttműködés prayer 2012/11/12 - 22:41 2012/11/12 - 22:41

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszoksorrend változtatása Létrehozva Utolsó hozzászólás
Rendezvény Kiállítás és irodalom prayer 2008/07/13 - 08:50 2008/07/13 - 08:50
Rendezvény Emlékeztető prayer 2008/07/18 - 19:27 2008/07/18 - 19:27
Rendezvény Író-olvasótalálkozó prayer 2008/07/22 - 20:33 2008/07/22 - 20:33
Rendezvény Greenpeace, irodalom, festészet prayer 2008/07/28 - 22:19 2008/07/28 - 22:19
Rendezvény CINKE program - 2010Pécs projekt prayer 2008/07/31 - 22:47 2008/07/31 - 22:47