Eretnek gyilkos démon legyőz hamar.

Gyűlölt ábránd ver kemény kaput!

Ezerszer taposott kígyó emel fejet,

dühödten sziszegve újra, s újra mar.

Ülök csak némán, s nézem harapását,

ím pár óra s menthetetlen vagyok,

Nem komoly ez! Legyintek rá már,

s nem faragom bicskával húsom.

Nem szívom sebem kétségbeesetten,

mérgezett vérem nem csorgatom!

S bár tudom e méreg, elpusztít végleg,

orvosért, segítségért már nem rohanok.

Mikor először harapott még indultam

pár métert hatalmas erővel léptem

teli torokból még ordítottam

minden fűszáltól segítséget kértem

Az idő fogy, közel az óra

a „méreg” érzem, bennem szétterül

a kábulat már az agyam szorítja

s a világ köröttem áll, - tehetetlenül.

A fűszálak sajnálnak, s magukból nekem

illatos, puha ágyat készítenek

a szél simogat, s csiklandoz lágyan

hogy ajkamon a mosoly azért ott legyen.

Szeretnék lépni, de béna már a lábam,

a torkomból a hang már kiszakadt,

rázós hideg telepszik rám végül,

             - a MÉREG!-

egyedül - egyedül - egyedül!