Szép nyári idő volt, a nap már tetőfokára ért, mikor megérkezett nagyszüleihez Marika, édesanyjával. Minden nyarat Fájon töltött, egy kicsi faluban, mert szülei dolgoztak, nem tudtak rá napközben vigyázni.
Nagy szegénységben éltek Csíkon, egy bányász városban. A háború nagy károkat okozott az embereknek, mindent újra kellett építeni, a fizetés csak arra volt elég, hogy ne éhezzenek.
Marika nyolc éves volt, mezítláb járt egész nyáron, csak akkor vett fel cipőt, ha vendégségbe mentek.
Nagyon vigyázott kincsére, most kapott egy nagyon szép új szandált szüleitől, és abban ment a nagymamájához Fájra. Édesanyja amint a szülői házba érkezett Marikával, már is búcsúzott és indult haza, mert munkába kellett mennie a bányába. Nagyon nehéz fizikai munkát végzett a szénválogatóban.
Édesapja is ott dolgozott, mint bányakőműves.
Amint elment az édesanyja, elkéredzkedett mamájától, a fáji barátaihoz játszani. Elcsente az új szandálját, hogy megmutathassa a többi gyereknek. A hóna alatt cipelte, s amint a gyerekek meglátták, nagy örömmel fogadták és együtt mentek le a folyóhoz játszani. Köveket dobáltak a vízbe, ágakat úsztattak le a folyón, majd szaladtak utána, amíg el nem veszett szemük elől. Volt ott egy nagyobb fiú, aki beléjük kötött, meglátta Marikánál a szandált, kikapta a hóna alól, és az egyiket belehajította a vízbe. Marika és a barátai futottak utána, de hiába, akkora volt a sodrás, hogy nem érték utol, és a víz elvitte. Marika hiába sírt a szandálja után, tudta, ha a nélkül megy haza, ki fog kapni. Sokáig keresték, benéztek minden kisodródott ág és szemét közé, de az nem került elő, elvitte a víz messzire.
Félve, és nagyon szomorúan, sírva ment a nagymama háza felé. Amint benyitott az ajtón, a mamája már sejtette, hogy valami nagy baj történt. A hosszú szipogás után, Marika nagy nehezen elmondta a történteket. Mamája nem, hogy nem sajnálta, de meg is verte nagyon, kétszeresen, hiszen úgy csente ki a szobából szandálját.
Ezek után azt mondta, azonnal menj a sarokba és térdepelj a kukoricára, egész délután ott fogsz lenni, míg a nagyapád haza nem ér a mezőről. Tanuld meg, ha a nehezen megkeresett pénzből kapsz valamit, azt meg kell becsülni. Mit veszel a lábadra, ha kezdődik az iskola? Gondolkozz el a szavaimon, a kukoricán térdelve lesz rá időd! Már sötétedett mire a nagyapja haza tért a mezőről.
Most volt a búza aratása, ott vágta kaszával a búzát. A nők sarlóval követték a kaszálókat, összehúzták rendbe a búzakalászt és rakták a szemelő gépbe. Onnan futószalagon a traktor platójára került és vitték a tárolóba, majd a malomba, ahol lisztet őröltek belőle. Ebből készült otthon a finom kenyér.
Meglátta Marikát a sarokban, a nagymama azonnal elmondta az okát. A nagyapa dühbe gurult, elő vette az ostort, azzal Marikára csapott néhányszor. Marika nem sírt, tűrte a verést, tudta nagyon rosszat tett. Másnap nagyapja korán felkeltette, és fájó háttal követte az asztalhoz reggelizni. Reggeli után pedig utasította, hogy öltözzön és megy vele a mezőre dolgozni, tudja meg, mit jelent a nehéz munka. Ha valaki nem értékeli a kapott holmit, annak meg kell tanulni dolgozni, hogy ezen túl becsülni tudja.
Nagymamája tett útravalóra cukros zsíros kenyeret, és szalonnát nagyapjának.
A kútból húzott fel vizet, és azt vitték magukkal, mert a mezőn nagyon meleg volt, sok vízre volt szükség.
A mezőre érve, Marikát a többi gyerekkel együtt a kalászosba küldték, ahol az anyarozst szedték össze, amiért pénzt kaptak. Gyógyszer alapanyag készült belőle.
Marika alig tudott lépkedni a kalászosban mezítláb, nagyon szúrták a levágott kalászcsonkok. Talpát felhasították és vérzett is. Kis idő elteltével, már tudta, hogy nem lépni kell, hanem csúsztatni kell a lábát, akkor nem hasítja annyira.
Nagyon fárasztó volt egész nap szedni az anyarozst. A fájdalom és fáradság gondolatát csillapította az a tudat, hogy milyen sokat szedett, sok pénzt kaphat érte, amit az anyukájának fog adni, hogy új szandált vehessen belőle.
Másnap reggel már kelteni sem kellett, sietett mosakodni, reggelizni, hogy mehessen újra nagyapjával a mezőre, pedig a lába igazán sajgott a sok sebtől, de nem érdekelte.
A negyedik nap reggel nagyapja megkérdezte Marikát indulás előtt;
- már megérted, miért kell vigyázni arra, amit kapunk?
Marika felelte, - igen, már tudom, amit kap valaki, azért sokat kell dolgozni, ezért nagyon kell arra vigyázni, és meg kell becsülni.
Köszönöm, hogy megtanítottad nekem.
Kézen fogta nagyapját, rá nézett csillogó szemeivel.
Mehetünk?