2009 utolsó CINKE rendezvénye!

prayer képe

Kedves Alkotók!

2009 December 12-én, szombaton a pécsi Origó-Házban Pécs, Komlói út 94-98. (KIA márkaképviselet épülete) Tel: 06 72/ 238-888 Nagyszabású programot tartunk:

16 órakor Lukács Mária Festőművész kiállításának megnyitója (Készülni lehet, versel, zenével, kérdésekkel a művésznőhöz.)

17 órakor karácsonyi ünnepély
Itt felhívom a figyelmet, aki szívesen részt venne ezen az ünnepélyen, az karácsonyi versekkel, prózákkal, zenékkel készüljön.
A legjobb lenne egy közös produkció, amiben a gyerekek figyelmét le tudjuk kötni, s a felnőtteket is szórakoztatnánk.
Kérem mindenki javaslatát, írja le, mivel készül, vagy akár megkoreografált kész tervezetét mindnyájunkra nézve.
A gyerekeknek játszóházat biztosítunk, ahol rajzolni, énekelni lehet. Aki vállalná a gyerekekkel való törődést, játszást, verselést, éneklést, az kérem, jelezze. Természetesen többen is részt vehettek ebben.

18 órától könyvátadó ünnepély!
A CINKEfészek Antológia 2009. ünnepélyes átadása.
Ez a rendezvény a szórakozásé, ahol ismerkedni, beszélgetni, táncolni lehet. A résztvevők vacsorát kapnak, amolyan egytálételt. Ha valaki szívesen készítene süteményt, azt örömmel vesszük. Alkohol fogyasztásáról mindenkinek magának kell gondoskodnia. A program addig tart, míg akarjuk, akár reggelig is.
Ahhoz, hogy tudjuk a vacsoraigény mennyiségét, kérlek benneteket, iratkozzatok föl.

A CINKEfészek Antológia 2009. 500 példányban készül, DVD melléklettel.
A könyv ára: 1.700.- forint.
Fizetni lehet személyesen az Origó-Házban átvételkor, vagy átutalással:

Volksbank Zrt. 14100017-60943849-03000000

A számla tulajdonosa: Pécs-Baranyai Origó-Ház Egyesület

A közlemény rovatba írjátok be: ANTOLÓGIA ADOMÁNY és a nick nevet, vagy a valódi nevet, hogy hamar beazonosítható legyen, kitől jött a pénz.

Aki postázást kér, annak plusz postaköltség.
Belföldre 2 kg-ig levélként, amennyiben belefér az A4-es buborékos borítékban 915.- forint.
30 kg-ig csomagban 1.980.- forint.
Utánvéttel
csomagként 1.980.- forint 20.000.- alatti érték esetén.
Európába 2kg-ig levélben
5950.- forint
Tengeren túlra 2kg-ig
levélben
6.890.- forint
Csomagban már nem éri meg, mert többe kerül, mint ha személyesen vinném el.


Rendelni a fórumban lehet. Az átutalások beérkezését jelezni fogom. Postázás csak a pénz megérkezésekor lehetséges.

Mindenkit nagy szeretettel várunk az év utolsó buliján!

Legújabb irodalmak

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Irodalom Juhász Gyula: Megint a Tiszánál / Wieder an der Theiss toni 2024/01/14 - 08:18 2024/01/14 - 08:18
Irodalom Zempléni Árpád: Reménytelen / Hoffnungslos toni 2024/01/13 - 10:15 2024/01/13 - 10:15
Irodalom Rigó Tibor: Nem akarok / Ich möchte keine toni 2024/01/12 - 19:19 2024/01/12 - 19:19
Irodalom József Attila: Olyan bolond vagy / Du bist so verrückt toni 2024/01/11 - 09:04 2024/01/11 - 09:04
Irodalom Wilhelm Busch: Hund und Katze / Kutya s macska toni 2024/01/10 - 08:48 2024/01/10 - 08:48
Irodalom Rigó Tibor Az idő / Die Zeit toni 2024/01/09 - 08:44 2024/01/09 - 08:44
Irodalom Babits Mihály: Új esztendő / Neujahr toni 2024/01/08 - 09:05 2024/01/08 - 09:05
Irodalom Rigó Tibor: Adasson meg nekünk / Es soll uns gegeben werden toni 2024/01/07 - 08:49 2024/01/07 - 08:49
Irodalom Versek a gyerekkoromról 62 Az Óbecsei gázkitörés 1968 November 10-én toni 2024/01/06 - 15:00 2024/01/06 - 15:00
Irodalom Juhász Gyula A Tiszánál / An der Theiss toni 2024/01/04 - 09:03 2024/01/04 - 09:03
Irodalom Mihály László: Nincs Tavasz / Es gibt keinen Frühling toni 2024/01/03 - 07:14 2024/01/03 - 07:14
Irodalom Rigó Tibor: Valami véget ért / Etwas hat sich beendet toni 2024/01/02 - 08:57 2024/01/02 - 08:57
Irodalom Rigó Tibor: Búcsúzni jöttem / Ich kam um mich zu verabschieden toni 2024/01/01 - 08:21 2024/01/01 - 08:21
Irodalom Gulyás Pál: A nap szemével / Mit den Augen der Sonne toni 2023/12/31 - 09:34 2023/12/31 - 09:34
Irodalom Rigó Tibor: Karácsony után / Nach der Weihnacht toni 2023/12/30 - 09:03 2023/12/30 - 09:03

Legújabb hangzóanyagok

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Audió Az utolsó hívás ambrusa 2018/09/20 - 12:30 2018/09/20 - 12:30
Audió Andy Baron: A szék, akit Lajosnak hívtak ambrusa 2 2018/04/03 - 18:19 2018/09/17 - 21:30
Audió Asimov, Isaac: A Foy halála ambrusa 2018/09/12 - 22:44 2018/09/12 - 22:44
Audió Asimov, Isaac: Vegye meg a Jupitert! ambrusa 2018/09/11 - 22:57 2018/09/11 - 22:57
Audió Asimov, Isaac: A vízzel borított hely ambrusa 2018/09/10 - 19:50 2018/09/10 - 19:50

Legújabb fórumtémák

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Fórumtéma Szerelem... Taygeta 8 2013/01/17 - 19:15 2013/04/09 - 21:21
Fórumtéma Versfolyam zsoló 33 2013/03/14 - 23:59 2013/03/31 - 15:36
Fórumtéma Zseffy Zsanett A hold szerelmese skorpio 4 2013/02/12 - 19:00 2013/03/23 - 00:48
Fórumtéma 1% Adó felajánlás prayer 14 2011/02/02 - 13:39 2013/03/23 - 00:14
Fórumtéma Szomorúság anatómiája skorpio 2 2013/02/24 - 22:27 2013/03/15 - 14:16
Fórumtéma skorpio Cheline Dion skorpio 2 2013/03/03 - 11:22 2013/03/15 - 12:12
Fórumtéma KI írhatta ezt? Kinek? Miről? Tiszai P. Imre 108 2012/12/20 - 13:58 2013/02/26 - 01:51
Fórumtéma Casanova őszintesége skorpio 2013/02/24 - 22:16 2013/02/24 - 22:16
Fórumtéma Vers és prózaverseny 2013.02.04. - 2013.02.17. prayer 32 2013/02/03 - 19:40 2013/02/24 - 13:11
Fórumtéma Kováts Péter_skorpio Téli reggel skorpio 2 2013/02/10 - 15:07 2013/02/10 - 18:24

Legújabb rendezvények

Típus Cím Szerző Válaszok Létrehozva Utolsó hozzászólássorrend változtatása
Rendezvény Arany János Toldi, Kuncz László előadásában capek 2017/04/07 - 17:00 2017/03/28 - 14:33
Rendezvény "Lehull a lepel" Lénárd József könyvbemutatója capek 2017/04/27 - 18:00 2017/03/27 - 11:00
Rendezvény CINKE Portré sorozat és Irodalmi Kávéház capek 2017/03/24 - 16:15 2017/03/21 - 12:02
Rendezvény CINKE Nőnap capek 2017/03/10 - 16:30 2017/03/10 - 14:03
Rendezvény Ari Fabbró bemutatkozása capek 2016/07/15 - 16:00 2017/03/05 - 13:42