Megörökölt hűs templomunk
büszke boltívei alatt
keresem kuporogva
a szimmetriát.

Múltat az attól különálló
más időkkel forgatom:
türelemmel
a melyik-melyikéhez
illő darabot.

Fényes fűzfa foglalja
legkedvesebb helyét
a tér közepén, éppen
ahogyan kell.

(Béla jó királyunk szíve)

Felette fut a szemnek
megszokott járása a dombra,
menet közben még csak
mindig tatarozzák
Babitsunk házát.

Sebaj…

Már utat talált a szellem
gyökerekkel szűk szurdokon,
a tőkék kunkori országába,
sorra menetel hordók sötétjébe
bújva, hajolva,
Kadarkánk különös-szép
levét kortyolva,
s könnyen ott ragad a lélek!

Ha az a szülött ebből
a dombos, mustszagú városból
való, akkor ott!

Látszik-e még aranya,
mit elődök nyomtak
fürtökkel ékes pecsétjével
minden fontos irományra?

Ha borászaink kezén
a míves mozdulatot nézed,
zenével nemes az még
poharunk szélén,
és nő itt sok jó mester,
ha egyszer állnia kell
Aliscának!