Az én erdöm

***
Az én erdöm ma már nem létezik
az ma már csak egy szép, homályos múlt,
az én erdöm, a képzeletben él
s ott, nem felfelé nő a fa ága.
Az én erdöm, ott a Tisza parton
a folyó és a töltés között él,
az én erdöm, az egy örökös rab
a kubikos gödrökkel bezárva.
***
Csak ott nőnek a szomorú fűzfák
közöttük sok-sok szederbokorral,
s ott még ma is, minden egyes fának
lefelé, a vízbe lóg az ága.
Mellettük kis ringlófák tengődnek
rengeteg apró sárga ringlókkal,
itt-ott, még egy-egy kis vad szilvafa
vékonyka szegény, és oly izgága.
***
Minden évben, ha Tisza kiárad
kubikosgödrök megtelnek vízzel,
minden fűzfa akkor ujjá éled
mert újra, a vízbe ér az ága.
Ott, az a boldog gyermek életkor
azok a múlt legszebb emlékei,
mindig többször s többször visszatérnek
ha rád jön, a ma modern világa.
***
S ha az áradás visszahúzódik
kubikos gödrök, telve maradtak,
és bennük a mindenféle sok hal,
bezárva egy örökös fogságba.
Oda mentünk mindig „kosarazni”
egy feneketlen vesszőkosárral,
kosarat a vízbe borítottuk
halat kézzel fogtuk a kosárba.
***
Mindez ma már csak egy régi emlék
elmúlt, vissza soha többé nem jön,
e forró nyári estéken ébren
forgolódok, még ma is, az ágyban.
Magam előtt ott, egy mezítlábas
és meztelen, putrisi kis csávó,
szorgalmasan fogja a halakat,
egy régi, kopott, vesszőkosárban.
***
Tudom, ez soknak, csak egy régi mese,
de, mi akkor még, mesékben éltünk,
szüleink voltak nekünk naponta
e mesék, napi tanúbizonysága.
Igazság volt a napok győztese,
engedték, hogy mint egy gyerek éljünk,
tudták ők azt, jön majd a kamaszkor
s vele, az élet igaztalansága.
***
A gazdag, az mindig gazdagabb lesz,
a szegény, az mindig csak szegényebb,
a pénz az, ami mindig győzni fog,
nem a tetted határozottsága.
Apád egy becsületes szakember
de, ma munkát senki sem ad neki,
a szomszédod még írni sem tud
de embertelen a gazdagsága.
***
Mi ott a természetben nőtünk fel
az erdőben és kinn a határban,
és, hogy egy fa egyenesen nőjön,
karót kötöttek az oldalára.
Azt, hogy belőlünk is egy ember lett
csak a szüleinknek köszönhetjük,
ők voltak nekünk azok a karók, oly
egyenesek, mint a fenyő fája.
***
Mucsi Antal-Tóni  2020 Augusztus 23
***
Pénzes István, volt iskolatársam festményével...